DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vita elkezdésekor a helyi adókról szóló törvény módosításánál volt szerencsém a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményét előadni. Egy kicsit értetlenül álltam az előtt: vajon milyen ok vezérelheti a kormányt abban, hogy a helyi adókról szóló törvény módosításánál nem vezet be új adónemet, hanem egy korábban alig használt és az önkormányzatok számára gyakorlatilag eddig jelentéktelennek minősített adónemet, az ingatlanadót próbálja meg átalakítani értékarányos adóztatásra úgy, hogy a választási szabadságot meghagyja mind a korábbi - négyzetméter alapú -, mind pedig most az értékarányos változatnál.
A válasz az volt: ez nem lesz kötelező, nem is nagyon fognak ezzel élni az önkormányzatok. Ez olyan rendszert próbál elindítani, amely a közteherviselés irányába az ingatlanok tulajdonosait megpróbálja úgy bevonni, hogy egy olyan kézzelfogható vagyontárgyat adóztat meg, amelynek az eltitkolása, az azzal való visszaélés lehetősége lényegesen nehezebb, mint azt - ismerjük a magyar népi játékot - az adóalap egyéb vonatkozású bevételeinél már hosszú évtizedes gyakorlattal rendelkezően meg szokták tenni.
Most, amikor a költségvetést is megkaptuk, láttam, van ennek más oka is. Bizony, kell valahonnan az a pénz, amelyet az önkormányzatoknak egyéb irányú, eddigi, korábban visszahagyott bevételeiket nélkülözendő, meg kell valahonnan szerezni. Mi is ez? A költségvetési törvény benyújtását követően egyértelműen látszik, hogy a kormányzat a személyi jövedelemadó korábban visszajuttatott részét, amely - emlékezzünk vissza - korábban, még a nagyon szép múltban, amikor azt mondtuk, hogy a központi adóztatást csökkentjük, és a helyben megtermelt javakat megpróbáljuk visszajuttatni... (Folyamatos moraj, zaj.)
Kedves jó Barátaim! Olyan szép elnézni önöket (Derültség az MSZP padsoraiban.), olyan nyugodtan megvannak, élvezik az életet! Nehogy később megkérdezzék majd a választópolgárok, hogy miről tárgyaltak az előző napon, s nem tudnak rá válaszolni! (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) Az kényelmetlen egy-egy fogadóórán.
Tehát a megboldogult időben, az Antall József által irányított kormányzat alatt 50 százalékos volt. Ötven százalékos! Nagyon szép dolog, hogy a helyi adóknak bizony kisebb szerepük volt, mert a személyi jövedelemadó-visszaosztást az önkormányzatok bölcsességére bízta, hogy azt hogyan használják fel, és mennyiben élnek az így adott lehetőségekkel.
Ezt a gyakorlatot a mi kormányunk nem folytatta. Mi is elkezdtük azt a - később már a gyakorlatban nem igazolt - "jó gyakorlatot", hogy akkor próbáljuk ezt csökkenteni. Visszamentünk 20 százalékra. A 20 százalékról aztán elértük a 40 százalékot, mert csak megmozdult a lelkiismeretünk. Barátaim, az önkormányzatoktól azért tényleg nem szép dolog olyanokat követelni, amely törvényben foglalt kötelezettségük, és ehhez minden évben hozzápakolunk még új, az Országgyűlés által megalkotott törvényi feladatokat, de a feltételrendszert valahogy nem nagyon szeretjük teljesíteni. Jobb, ha rálátunk ezeknek az önkormányzatoknak a működésére, és esetleg még kézi vezényléssel is befolyásolni tudjuk. Ezt a gyakorlatot azért feladva, 40 százalékig sikerült ismételten visszahozni a személyi jövedelemadó visszajuttatását.
Most viszont ez a költségvetés már csak 15 százalékról beszél. Tehát helyi adóra márpedig szükség van, szükség lesz. S itt a célnál meg lehet állapítani, hogy egyetlenegy feltételünk van, az pedig az, hogy ezekkel a helyi adókkal segítsünk az önkormányzatoknak olyan pénzügyi alapot teremteni, amely a következő évben - és már a gyakorlatban is láttuk, a korábbi évekre visszamenő költségvetésekben is - biztosítja a címzett és céltámogatások elnyerését; s még van egy fontosabb dolog is ennél: a normatív támogatás kiegészítését. Mert mint tudjuk, ebben az országban azért olyan kormány nem volt - és feltételezem, húsz évig nem is lesz -, amely olyan költségvetést vinne az Országgyűlés elé, hogy azokat a feladatokat, amelyeket az önkormányzatoknak el kell látniuk, teljes egészében megfinanszírozza, és ráadásul még lehetőséget is ad az önkormányzatoknak, hogy egyéb bevételi forrásokból fejlődjenek, esetlegesen - uram bocsá! - újabb színházépítésbe kezdjenek, mert vidéken is lenne ilyenre igény, remélhetőleg a területkijelöléseknél kevesebb vitával, mint amit mostanában látunk.
Ennél a helyi adónál az a szörnyű, azt nem veszi a törvényalkotó figyelembe, hogy a központi és a helyi adók között hogyan alakul a viszony, hogyan egészítik ki egymást, sőt egy ilyen radikális változtatásnál, amely az ingatlanok értékarányos adóztatását jelenti, mennyiben kapcsolható össze ez azzal a befizetett központi adónemmel, amelyhez képest a helyi polgár joggal várhatná el, hogy az ő összességében kifizetett adója - tehát a központnak, illetve a helyben kifizetett adója - ne csak a közteher-viselési elvnek, hanem annak is megfeleljen, amit ő a befizetett adójáért ellenszolgáltatásként kap. Mert ez az adónem bizony nem az emelt színvonalú és az olyan jellegű ellenszolgáltatást célozza meg, amely helyben egy jobb közérzetet teremt, hanem kényszerpályára viszi azokat az önkormányzatokat, ahol egyéb bevételi forrás híján megkérdezi a központi költségvetés: barátocskám, milyen helyi adóbevételt terveztél be annak érdekében, hogy azokat a feladatokat, amelyeket te korábban a költségvetésedben helyben megalkottál, vagy - ne adj úristen! - a választási programodban hirdettél, meg tudd valósítani? Azt mondja az önkormányzat, hogy én eddig a négyzetméteres alapú ingatlanadóztatást csináltam, mert más nem volt. Nem volt kommunális adóm, nem volt iparűzési adóm, az istenért sem akarnak ide jönni a vállalkozók, bármennyire is az országgyűlési képviselő korteskörúton jár, hogy ide befektetőket szerezzen, de nem jönnek, mert ez olyan terület.
No, akkor barátom, az így beszedett négyzetméter alapú adódat, légy szíves, alakítsd át érték alapú adóztatásra, úgy biztosan többet be tudsz szedni, főleg, ha ránézünk a törvény javasolt felső határára, amely 2 százalékban állapítja meg az egy évben beszedhető adó mértékét. Akkor van miből meríteni, mert az ingatlanok átlag forgalmi értéke még azokon a területeken is, ahol a megélhetési lehetőségek rosszabbak - az ingatlan forgalma emiatt korlátozott és természetszerűen nem olyan igényes, mint az egy jól menő és a munkanélküliség szempontjából is kedvezményezett területen -, 2-3 millió forint; azért az nem nagy értékű ingatlan. S egy mértékadó önkormányzat azt mondja, nem a 2 százalék felső határt célzom meg, csak a felét - az is 1 százalékot jelent. Megjegyzem, Európában az ilyen jellegű adóztatás ismert. Tehát semmiféle probléma azzal nincs, hogy értékarányos adóztatás irányába mozdulunk el.
Európában azonban az a határ, amelyre beállt az értékadóztatás, az 1 százalékon áll. Az ottani ingatlanárak és a magyarországi ingatlanárak közötti különbség körülbelül 2-3-szoros, a jövedelmek közötti különbség viszont 20-szoros. Na, barátaim, ezt is vegyük már figyelembe akkor, amikor feleslegesen provokáljuk a polgárokat olyan jellegű adómódosításokkal, amire nézve a kormány szakértője kijelenti, nem biztos, hogy élni fognak vele, sőt, ő reménykedik abban, hogy egyre kevesebb lesz azon önkormányzatok száma, amelyek kényszerből fogják ezt az adónemet kivetni.
Másrészről viszont nyilván a sajtó, a rádió, a televízió - és itt főleg az ellenzéki képviselők - fel kell hívják arra a figyelmet, hogy ez milyen feszültségeket keletkeztethet. Miért? Azon önkormányzatok, ahol viszonylag jómódú polgárok élnek, ezzel az adónemmel azért nem fognak élni, mert nekik egyéb adóbevételeik már bőven fedezik az önkormányzat nemcsak fenntartási, hanem fejlesztési kiadásait is, és általában azoknak az önkormányzatoknak a területén magas az ingatlanforgalmi érték, ahol a feltételek is jobbak.
(16.10)
Tehát ha mi azt mondjuk, hogy ezzel a vagyonos réteget akarjuk megcélozni, és a vagyonos réteget akarjuk rávenni, hogy a közteherviselésből most már vagyonának arányában is vegyen részt, ezzel a törvénymódosítással nem érjük el ezt a célt.
Én itt a múlt heti felszólalásban hoztam egy-két példát, megpróbálkoztam Székesfehérvár, Tiszaújváros példájával, és azóta beszéltem is egy-két önkormányzati vezetővel, hogy hála a jóistennek, itt bizony már olyan ingatlanok épültek az utóbbi években, amelyek kétszámjegyű milliós bekerülési költséggel és értékkel mozognak, sőt az inflációt meghaladóan megy föl az ingatlanok ára, mert van mozgás, van vásárlási kedv, van pénz, van tőke - gondolkodtok-e arról, hogy élni fogtok ezzel az adónemmel? Hát nem bolondultunk meg, nem fogjuk magunkra haragítani azokat, akik nekünk eddig is pénzt hoztak ide a városba?! Igenis, megtaláltuk a módját, hogy egyéb módon szedjük be tőlük ezeket a jövedelmeket, és jól megy a szekér!
Na most akkor kire érvényes ez az igazságossági elv? Kit akarunk megcélozni? Kitől akarjuk a közteherviselést kikényszeríteni? Sajnos, kedves jó barátaim, azt kell hogy mondjam - még egyszer mondom, megértve a kormány szándékát -, azokat az önkormányzatokat leszünk kénytelenek belekergetni ebbe a mókuskerékbe, amelyeknek nincs menekülési útjuk! Ez olyan, mint az állatkertben a szerencsétlen mackó, amelyik már megbolondul a négy négyzetméteres ketrecében, csak a fejét veri a rácsba, és oda-vissza mászkál - mert ördögi körbe kerül az önkormányzat! Hiába megy, hiába kuncsorog bármiféle támogatásért, visszakérdeznek: te otthon mit csinálsz? Hát otthon semmit - meg akarunk élni. És az ingatlanadóval hogy állunk? Hát van, kérem... - mert tudok olyan települést, sajnos, ahol az egész évben befolyt ingatlanadó ötvenezer forint, tehát a településen az összes bevétel évi ötvenezer forint! Na most erre a településre lehet azt mondani, hogy gyerekek, ti nagyon humánusak vagytok! Egy-két bevallott garázstulajdonossal szórakoztatok, meg esetleg a fóliáspaprika-termesztővel - azért nézzétek már meg a többit is! Ötvenezer forintra én nem tudok neked támogatást adni! Itt a jogszabályi lehetőség, élj vele! Na most, ha él, akkor a 2002-es választást már garantáltan nem abban a székben fogja megérni, mint amibe most a népakarat őt '98-ban, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, de beemelte, akár független jelöltként, akár kormány- vagy ellenzéki képviselettel!
Én azért mondom ezt önöknek, és talán azért vagyok egy kicsit vehemensebb, mert az elmúlt napok közhangulata, ami megjelenik ennek a hírnek a hallatán, nem tesz jót a kormányzati megítélésnek! Komolyan mondom, többet árt, mint amit használna! Most nem azt mondom, hogy az önök érdekében szavazzuk ezt le - nem! Nyilvánvalóan közös az érdek, ebből ne csináljunk presztízst! Döntsük el együtt, hogy megéri-e, hoz-e annyit, mint amit politikailag veszíthetünk, vagy sem! És ha kölcsönösen úgy fogunk dönteni, hogy nem hoz annyit, akkor utána elmehetünk a fórumokra, akár egymás kezét fogva, hogy gyerekek, közösen megakadályoztunk egy kormányzati félrelépést, mert átgondoltuk, hogy ez milyen későbbi negatív hatásokkal jár.
Én, állítom önöknek, nem azzal fogok kimenni egy ilyen esetben - amit csak feltételezni merek, és azért apellálok itt a jelen lévő képviselők politikai érzékére is -, hogy én vonattam ezt vissza, én voltam az, aki elérte azt, hogy ez nem lett törvény! Nem! Mi, okos, átgondolt és valóban felkészült képviselők döntöttünk úgy, hogy ebből a törvényből most ne legyen olyan jogszabály, amely kényszerbéklyóba köti az önkormányzatokat. Még egyszer hangsúlyozom, a közvélemény előtt nagyon kemény, negatív politikai hatással úgy jelenik ez meg, mint az a kormány, amelyik egyik kezével ad, majd több kezével - nem akarok Siva-hasonlatokkal élni - megpróbál elszedegetni olyan pénzügyi forrásokat, amelyek gyakorlatilag a költségvetés szempontjából nem is bírnak jelentőséggel.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
