DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Az a kérdés, amelyet ön ma napirend előtt felvetett, alkotmányos jelentőségű kérdés - számomra ez ma nem konkrét ügy.
A végrehajtó hatalom és a köztársaság legfőbb közjogi méltóságának kapcsolatrendszerét elsősorban az alkotmány szabályozza, azonban az alkotmány mellett egy nagyon alapos és mindenre kiterjedő alkotmánybírósági határozat rendezi, amely még a rendszerváltozás első kormányának idején született meg. A köztársasági elnök ugyanis számtalan döntési körben kapcsolódik a kormányzat konkrét tevékenységéhez. Ezeket fel is sorolja az alkotmány; ezek köre a nemzetközi szerződések megkötésétől kezdve a nagykövetek és követek megbízásán keresztül egészen állampolgársági ügyekben való döntésig terjed.
Az Alkotmánybíróság nagy ívű körben kifejtett álláspontja - amely a törvényhozó, a végrehajtó és az elnöki hatalom egymáshoz való viszonyát kimerítően elemezte - számomra kiindulópont. Ez az alkotmánybírósági határozat egyrészt szigorúan vett jogi kereteket fejteget, másrészt utal egy legalább ilyen fontos kitételre, miszerint a hatalmi ágak együttműködésének vannak bizonyos íratlan szabályai. Ezen íratlan szabályok sora óhatatlanul korlátozza mindegyik szereplő mozgásterét. Ám a politikai és jogi felelősséget viselő kormány vagy kormánytag tevékenységét erősítette az alkotmánybírósági határozat a felelősséget nem viselő köztársasági elnökkel szemben. Az íratlan normák felrúgása és az ebből adódó esetleges további ütközések, a helyzet elmérgesedése valóban alkotmányos válság veszélyét rejtheti magában.
Ennek az együttműködési sorozatnak egy eleme a kegyelem intézménye. A kegyelem - bár a képviselő úr említett európai példákat, én hadd mondjak néhány magyar példát - a magyar államiság kialakulása óta ismert intézmény, és ez mindig uralkodói felségjog volt, egészen 1848-ig, amikor az áprilisi törvények szabályozták a király kegyelmezési jogát, úgy, hogy a mindenkori igazságügy-miniszter ellenjegyzésével gyakorolhatta csak azt. Ez az elv az 1867. évi kiegyezést követően is érvényesült, sőt a két világháború között a kormányzót illette ez a jog, majd az 1946. évi I. törvény a kegyelmi jogkört a köztársasági elnökre ruházta. 1949-89 között az Elnöki Tanács gyakorolta ezt a jogot, elég furcsa módon. Az egyéni kegyelmi kérvények ugyanis csak akkor kerültek az Elnöki Tanács elé, ha a legfőbb ügyész, illetve az igazságügy-miniszter a kérelmezőt arra méltónak tartotta és felterjesztette. Ez az eljárás nemhogy az abszolút alkotmányosságnak, de még az akkori alkotmány rendelkezéseinek sem felelt meg.
Meggyőződésem, hogy a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint a legfőbb ügyész, illetőleg az igazságügy-miniszter a kegyelmi kérelmet a köztársasági elnökhöz akkor is felterjeszti, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem tesz előterjesztést, a jelenlegi alkotmányon alapul, miszerint - az alkotmányunk szerint - a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát.
Röviden összefoglalva a kegyelmezési eljárást: két főszereplője van, az egyik az igazságügy-miniszter, aki az előterjesztést megteszi, mérlegel, és leírja az általa figyelembe vehető méltányolható szempontokat. Itt - a kialakult gyakorlatnak megfelelően - kizárólag a jogerős bírói ítélet meghozatala után felmerült méltányolható körülményeket vesszük figyelembe; olyan körülményeket tehát, amelyeket a bíróság a jogerős döntése meghozatalakor még nem tudhatott figyelembe venni. Az előterjesztő miniszter szakmai felelőssége annak feltárása, hogy azok a körülmények, amelyekre a védő és az elítélt hivatkozik, valóban fennállnak-e. Így ezek nem egyszerű hivatkozások, hanem nekünk ténylegesen fel kell tárni, ellenőrizni és hiteles dokumentumokra kell alapítani az álláspontunkat, környezettanulmányt végzünk, hatósági igazolásokat szerzünk be. A köztársasági elnök ebben a jogkörében az előterjesztésünk alapján győződik meg arról, hogy a miniszter szakmai érvei fennállnak vagy nem állnak fenn.
A kegyelmi eljárás kivételes méltányossági eljárás, de az alkotmánnyal összhangban kell gyakorolnia mindenkinek, és miután az alkotmányban az is alapelv, hogy a Magyar Köztársaság területén a független bíróság ítéletét végre kell hajtani, ezért a két hatalmi ág képviselőitől rendkívül nagy körültekintést vár el. Több tízezer ügyben gyakoroltuk a köztársasági elnökkel a rendszerváltozás óta a kegyelmezés jogát - ez általában folyamatos és töretlen volt. Az, hogy kilenc éve ez az egyetlen ilyen eset, ami előfordult, számomra azt bizonyítja, hogy ez az intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és én abban bízom, hogy hosszú időn keresztül kivétel is marad ez az egy eset, ami a héten megtörtént.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
