ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetési törvényjavaslatának Belügyminisztériumra vonatkozó fejezetéhez, azon belül is főleg a közbiztonsággal kapcsolatos területhez kívánok néhány észrevételt tenni.
Kezdeném azzal az elismeréssel, amely elismerés azt a kormányzati szándékot illeti, amely a költségvetés ide vonatkozó fejezetében megjelenített összeg növekedésének mértékében jut kifejezésre. Ugyanakkor nem csupán a rendelkezésre álló pénzeszközök mennyiségi változásán múlik egy társadalmi probléma leküzdése. A költségvetési törvényjavaslat elfogadása esetén - haladéktalanul - számtalan más, kapcsolódó törvény módosításával követni szükséges ezt a majdnem össznemzeti, hangsúlyozom: nem mindenkinek érdekében álló akaratot, valamint rövid határidőn belül a rendőrségi fejekben is megkívántatik a szemléletváltozás.
Tisztelt Ház! Miről is van szó tulajdonképpen? 1998-ban az ismertté vált bűncselekmények száma sajnos el fogja érni a 650 ezret. Nem akarván elveszni a számok kínálta, akár tévútra is vezető statisztikákban, csupán annyit engedjenek meg, hogy megállapítsam: ez a szám roppant nagy. Ebben a számban benne van a piti zsebestől kezdve, a fehér galléros szoftverfeltörőn át a fegyver- és kábítószercsempészig, a bérgyilkosig mindenki. E nagy szám oka elsősorban gazdasági helyzetünk kialakulásának körülményeiben keresendő. De most ne nézzünk hátra, vizsgáljuk inkább azt, miképpen lehet a felhasználható keretből, esetleg azok átcsoportosításával, biztosítani a leghatékonyabb működést!
El kellene végre dönteni, mi élvezzen prioritást a rendőrségen belül: az általános nyomozóhatósági, a szabálysértési, az idegenrendészeti vagy a közlekedési feladatok? A felsorolt feladatok között meg kell találni a helyes arányokat, lehetőség szerint stratégiai időtávlatokban gondolkodva, nehogy a politikai széljárás, amely eddig négyévente megfordult, legyen a rendező erő. Kinek az élete legyen fontosabb? Az évi 400 gyilkosság áldozataié vagy az évi 2500 halálos közlekedési baleset áldozataié vagy a 30 ezer súlyos sebesülté? Mondják, hogy ostoba kérdésre ostoba választ lehet adni; ez igaz, de akkor ne a rendőrségre bízzuk a válaszadást azzal, hogy a rendőrkapitányságokra leosztott keretből nekik kelljen mérlegelni, hogy mire költsenek: üzemanyagra a járőröző gépkocsiba, gyors- és gépíróra a tanúvallomásokhoz, tolmácsra egy külföldi pénzváltó kihallgatásához, esetleg a nyomozókutya kiképzésére, mert ennek kapkodó eldöntése esetenként jóvátehetetlen szakmai hibákat okozhat.
A magyar rendőrség, illetve szervei - legalábbis eddig - nem folytattak tervszerű gazdálkodást, hanem a túlélésre törekedtek. Történt mindez amiatt, mert az éves költségvetésük nem az igényekből kiindulva, hanem az előző évi bázison lett megállapítva. A rendőrségen ugyanakkor együtt él a szűkösség a pazarlással. Miközben a szolgálati gépkocsik jelentős része negyedmillió kilométer futásteljesítménnyel igyekszik a bűnözők 200-300 lóerős autócsodái után, vagy a vizsgálótisztek sajátkezűleg, harmincéves írógépen pötyögik a jelentéseiket, addig a nem kellően szabályozott előírások nyomán egy határmenti településen egymástól, mondjuk, ezer méterre lévő határőr- és rendőrőrs között kapcsolatot tartani csak hat különböző illetékességi körű, közbülső, közöttük természetesen budapesti hatóságon keresztül lehetséges. Másik példaként említhetném a magas rangú tisztek külföldi családi kéjutazását, melynek fedőneve: szakmai út, melyre alkalmanként sok százezer forint megy el.
Ha már a nem kellően szabályozott területek jöttek szóba, nem mehetünk el szó nélkül az idegenrendészet égető problémái mellett, annál is inkább, mivel a bűnügyi krónikákban egyre többször a hazánkba legváltozatosabb módon érkezett, többnyire nincstelen külföldi személyek által elkövetett bűncselekményekkel találkozunk. Senki nem tagadhatja le, hogy 1989-ben Magyarország akkori vezetői az általuk tévesen értelmezett európai normáknak való megfelelni akarás közben olyan nyitottá tették országunkat az egész világ számára, hogy ezt a határnyitással járó biztatást komolyan vették Bangladestől Etiópiáig, Törökországtól Angoláig.
Lakóhelyemen, egyben választókörzetemben, Nagykanizsán a közelmúltban a határőr-igazgatóságon tettem látogatást, ahol ijesztő dolgokat láttam, illetve hallottam. Csupán néhány számadat: a szállás befogadóképességének folyamatosan 4-6-szorosát teszik ki a bentlakók, ottjártamkor kétszázan voltak, akiknek az itt eltöltött mindennapja akár 5000 adóforintunkba is kerülhet, miután állandó orvosi ügyelet, esetenként pszichiáter, féregirtó, tolmács teszi elviselhetővé itt-tartózkodásuk mindennapjait.
(19.00)
A tolmácsnál maradva tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy például szingaléz nyelv esetén óránként 15 000 forintért, Budapesttől Budapestig szállítva, s az utazást is fizetve, ismeretlen tájszólás hallatán elnézést kérve és távozva, természetesen ekkor is fizetve, lehet fordítót találni. Arról nem is beszélve, hogy például kínai kitoloncoltak esetén, pénzük nem lévén, Kínáig fizetjük hazautazásukat, miközben akár két hét múltán régi ismerősként üdvözölve ugyanők ismét a szállás lakóivá válnak.
Tudnunk kell ugyanakkor, hogy ezek az emberek pénz híján a zöldhatáron történő lebukásukig vagy sorozatosan követnek el bűncselekményeket létfenntartásuk érdekében, vagy magukat embercsempészeknek kiszolgáltatva várják sorsuk jobbra fordulását. Kérdésem: mi az olcsóbb és egyben veszélytelenebb számunkra? A jelenlegi helyzet fenntartása, vagy szigorítani a határőrizetet, módosítani vonatkozó törvényeinken, gyorsítani az eljárásokat, visszavenni tévesen alkalmazott liberalizmusunkból? A politikai támadásokat megelőzendő mindenképpen megjegyezni kívánom ugyanakkor, hogy számtalan ártatlan koszovói albán menekült család is a szállás lakója volt, akiktől a bűnözés gondolata állt a legtávolabb.
Tisztelt Képviselőtársaim! Térjünk vissza a rendőrkapitányságokra, melyekből hazánkban körülbelül 150-160 van, főkapitányságból pedig 20. A bűnügyi fertőzöttség mértéke, annak eloszlása nem ismer megyehatárokat, nincs tekintettel a kapitányságok közötti személyi és tárgyi feltételek különbözőségére. Ha a megyék mint földrajzi egységek helyett egyre inkább régiókban gondolkodunk, tegyük meg ezt a kapitányságok esetében is. A 20 tábornok, valamint 60 ezredesi rangú helyetteseik által meglehetősen kiegyenlítetlenül vezetett megyei rendőr-főkapitányságok helyett szigorúan szakmai alapon felállított, csökkentett számú kiemelt kapitánysággal, ugyanakkor hasonló módon kiegyenlített felszereltségű városi kapitányságokkal mindenképpen hatékonyabban és egységesebben lehetne a bűnözés elleni harcot felvenni.
A jelenlegi helyzet visszásságának illusztrálására csak egy példa. A négy megyei jogú város, amely nem megyeszékhely, tehát Nagykanizsa, Sopron, Dunaújváros és Hódmezővásárhely, többé-kevésbé alárendelt szerepet játszik saját megyéjében megyeszékhelyével szemben, mind létszám, mind eszközellátottság, mind szakmai presztízs vonatkozásában, holott bűnügyi fertőzöttség tekintetében például Nagykanizsa és Zalaegerszeg között nincs különbség.
Tisztelt Ház! Ha most a költségvetés vitája során nem tennénk említést a mindennapjainkat sűrűn behálózó korrupcióról, némaságunkkal cinkosak lennénk a vétkesek között. Nemcsak az a baj, hogy a megvesztegetés minden durva és finom válfaját lassan már génjeinkben hordjuk, szinte már örökítjük, hanem az igazi probléma az, hogy a költségvetésben nem szerepeltethető ez a tétel egyik fejezetben sem, ezzel leginkább magunkat megtévesztve.
Természetesen felvetésemet én is viccnek nevezném, ha ennek az önámításnak következményei nem lennének véresen komolyak. Tudom, elég érdekes lenne, hogy például a dologi kiadások között, annak 20 százaléka mértékéig megjelenítenénk a csúszópénzt, pedig az igazság az, hogy átlagosan ez az a nagyság, amit csak azért számítanak fel bizonyos szállítók, hogy a megbízás reményében legyen miből visszacsorgatni a megrendelőnek. Így gerjesztjük mi magunk is az inflációt, így tesszük magunknak drágábbá mindennapjainkat. Így fogy el a pénz már az év vége előtt, pótlására ezért szükséges újabb adókat kitalálni vagy a régieket megemelni. De már így ismer minket a fél világ. Nem egy külföldi folyóirat nevezte meg hazánkat a legkorruptabb európai országnak.
Hogy mindennek mi köze a közbiztonsághoz? Ezer szállal kötődik hozzá. Ezek a korrupciós pénzek követhetetlen forgásba kezdenek, melynek állomásai drogelosztókban, bordélyházakban, autókereskedésekben, magán-fogadóirodákban, különböző alapítványokban találhatók. Sok pénznél jobb a több, mondják, ezzel minden folytatódik tovább, hiszen az igények is nőnek: az Opelnél jobb az Audi, az ópiumnál többet lehet kaszálni a kokainnal, fegyverrel kereskedni jobb, mint Amo-szappannal, kiskocsmánál menőbb a night club, piramisjáték csúcsán állni kellemesebb, mint kártyacsatát nyerni. Legutóbb Turi-Kovács Béla képviselőtársam azt fejtegette, hogy a bűn elleni védekezés pénzbe kerül, hozzátéve azt is, hogy a támadás is. Kérdés: ki bírja tovább? Véleményem szerint akinél erősebb az akarat, az erkölcsi tartás, akinél több a bevethető eszköz a cél érdekében, és akik többen vannak. Nos, én a magam részéről legalább ez utóbbi meglétében, mármint létszámfölényünkben bízom.
Jövő évi költségvetésünk a Belügyminisztériumnak juttatott emelt összegekkel veszi ki részét a csatából. Ami az akaratot és az erkölcsi tartást illeti, megjegyezném, hogy ha csak profi bűnöző él meg, legyen így ez rendőreink esetében is, akiknek viszont ne kelljen elmaradt jogszerű pótlékaik miatt, helytelen illetménymegállapításuk miatt vagy méltatlan lakáskörülményeik miatt figyelmüket megosztani.
Itt hívnám fel a figyelmet annak veszélyére, amit bizonyos esetekben a rendőr-főkapitányságok tervezett bevételei rejtenek magukban. Tudniillik itt szerepelnek azok a pénzért teljesített rendőrségi szolgáltatások, oktatások, tanfolyamok, kiképzések, amelyek teljesítése közben az üldözők és üldözöttek között elvárt éles kontúr nagyon hamar elmosódhat.
Tisztelt Ház! Nagyon sok területet érintetlenül hagytam felszólalásomban, remélem, mások majd saját időkeretükben pótolják a hiányt. Összefoglalva mondandóm lényegét kívánatosnak tartanám a főkapitányságok, kapitányságok szervezeti korszerűsítését, a Belügyminisztérium, az ORFK központi fejlesztési tervének fokozottabb egyeztetését a helyi elképzelésekkel, a különböző szintű, rendű-rangú együttműködési megállapodások, szerződések felülvizsgálatát. Az 1993. évi LXXXVI. törvényt a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról mindenképpen módosítani szükséges. Végül a legfontosabb: tűzzel-vassal küzdeni a korrupció ellen, mert ha jelenlegi szintjén marad édestestvérével, a feketegazdasággal együtt, akkor az bennünket törölni fog még Európa előszobájából is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)
