DR. SOLT PÁL
DR. SOLT PÁL
DR. SOLT PÁL, a Legfelsőbb Bíróság elnöke: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mivel ebben a parlamenti ciklusban először szólalok fel az Országgyűlésben, szeretném ezt az alkalmat megragadni arra, hogy képviselővé történt megválasztásukhoz gratuláljak, és őszinte jókívánságaimat tolmácsoljam önöknek. Felelősségteljes törvényhozó munkájukhoz bölcsességet, sok erőt és jó egészséget kívánok valamennyiüknek! (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! A tárgyalásba vett törvényjavaslat és országgyűlési határozati javaslat általános vitájában azért kértem szót, hogy önök elé tárjam a magam és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács bíró tagjainak szakmai véleményét. Teszem ezt azért, mert őszintén hiszek a demokratikus államberendezésben és a jogállamban. Épp ez az őszinte hitem vezet arra, hogy úgy véljem, az Országgyűlés nem a kormány elgondolásainak automatikus formába öntője, törvénybe foglalója, hanem javaslatok megvitatásának valóságos fóruma, az önálló törvényhozói hatalom letéteményese. Ezt vallom akkor is - amint ez a most napirenden lévő kérdésben is történt -, ha még a kormányszóvivő is úgy fogalmazott a kormányülés után, hogy a kormány döntött, az ítélőtáblák nem kezdik meg működésüket 1999. január 1-jén. Én ezt a megfogalmazást jóhiszeműen tévedésnek tekintem. A döntés az önök kezében van.
Előrebocsátom, hogy álláspontunk alapvetően eltér a kormány javaslatától. A törvényjavaslatot és következésképpen az országgyűlési határozati javaslatot is - a benne állított tényeket illetően - nem megalapozottnak, szakmailag elhibázottnak, alkotmányosság tekintetében pedig aggályosnak tartjuk. Felszólalásomban röviden a mai helyzet kialakulásáról szeretnék szólni, később pedig a törvényjavaslat indoklásában foglalt megállapítások cáfolatát szeretném adni, és az alkotmányos aggályokat önök elé tárni.
Amint erre utalás történt már, ennek az előterjesztésnek az előzményei azt mutatják, hogy a kormánynak nem volt módja áttekinteni a helyzetet. Én az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságában is és most államtitkár úr expozéjából is azt véltem kihallani, hogy sem a kormány-előterjesztésben, sem az indoklásban nem szereplő sorozatos állításokat tartalmaz, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet mást is mondani - alaposságukban azok is kételyeket ébresztenek, mindjárt rá fogok térni -, hanem azt, hogy nem felel meg az az állítás, hogy alapos vizsgálat előzte meg. Nem is előzhette meg, tisztelt képviselők, azért nem, mert lehetetlen lett volna ilyen vizsgálatba nem bevonni az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Én természetesen nem vagyok abban a helyzetben, hogy megítéljem, a kormány vagy az Igazságügyi Minisztérium milyen előkészítő munkát végez. Azt azonban néhány évtized szakmai tapasztalata alapján állítom, hogy nélkülünk nem lett volna képes áttekinteni. Nem is tekintette át, ennek semmiféle nyoma az indoklásban, a törvényjavaslat általános indokolásában nincs.
Természetesen amikor valaki szenvedélyesen védi az álláspontját, akkor utal arra, hogy hány év előkészítő munkája - ez azonban nem szónoki fogás. Itt arról van szó, hogy e törvényjavaslat indoklása 30 sort tartalmaz az indokok nem leíró részében - ezek egy része nem is tartozik a tárgyhoz -, az én íróasztalomon pedig 30 kiló akta van, amelyben ezek a kérdések a tudomány oldaláról, a bíróságok oldaláról vannak megközelítve.
A költségvetési tárgyalások során 1998. augusztus 11-én a pénzügyminisztériumi államtitkárral aláírtunk egy jegyzőkönyvet. Ezt követően én örömmel újságoltam a sajtó útján is, hogy megszűntek azok a különbségek, amelyek korábban voltak a megközelítések között. Az önök tájékoztatására felidézem a bíróságokról szóló törvényt, amely szerint a VI. fejezet, a bírósági fejezet költségvetését az Országos Igazságszolgáltatási Tanács állítja össze. Holnap - talán nem szerencséjükre - ismételten fel fogok szólalni a költségvetés általános vitájában, de talán ebben a ciklusban utoljára. Eddig minden ciklusban csak egyszer szólaltam fel, úgyhogy sajnálom, de muszáj elmondanom majd ott is, hogy augusztus 11-én az ítélőtáblákra kért támogatás szerepelt a közösen aláírt jegyzőkönyvben. Ez bizonyosan annak a jele, hogy augusztus 11-én ilyen aggály nem volt, mert minden más tételt kihúztak rendesen, hiszen az augusztus 11-én aláírt egyezség olyan egyezség volt, amely 8 milliárddal kevesebb volt, mint amit mi kértünk, csak koncedáltuk a törvényt, a költségvetés pozícióit, de benne volt az ítélőtáblákra kért támogatás. Ez volt augusztusban.
Továbbmegyek: szeptemberben T/205. szám alatt a kormány törvényjavaslatot terjesztett elő a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról. E módosítás 54. §-ának (3) bekezdése arról szólt, hogy az ítélőtáblákon ne 2000. január 1-jén kezdődjön el a büntetőítélkezés, hanem már 1999. március 1-jén. Én úgy gondolom tehát, hogy szeptemberben sem volt a kormánynak ilyen terve, mert különben nem nyújtotta volna be ezt a javaslatot. Továbbmegyek: olyan képviselői javaslat érkezett kormánypárti oldalról, hogy a debreceni ítélőtábla is kezdje meg 1999. január 1-jén a működését. Ebből sem következtethettünk ilyen tervre, sőt a miniszterelnök úrhoz írt levélben ezt támogattuk, hozzátéve, hogy ehhez költségvetési támogatást sem kérünk, mert megoldjuk. Nos, én úgy gondolom, hogy ez a három elem minket elegendő módon arra a meggondolásra juttatott - és ma is ez az álláspontom -, hogy legalábbis szeptemberig nagyon szűk körben tudhattak ezekről az aggályokról. Ez szintén kizárja, hogy alapos vizsgálat következett volna.
Mikor volt alapos vizsgálat? 1998. október 21-én még benne volt a költségvetésben az augusztus 11-ei tétel, a költségvetés tétele, mert 22-én kapott a Pénzügyminisztérium utasítást arra, hogy húzza ki. Erről néhány nap múlva kétségtelenül tudomást szereztünk. Tehát igaz az az állítás, hogy egy költségvetési tétel eltüntetéséből kezdtünk arra gondolni, hogy itt valami aggály van.
Ezután már egy nagyot ugrok: november 2-án kelt és 3-án érkezett meg hozzánk az a levél, amelyben az igazságügy-miniszter elküldte a kormány-előterjesztést abból a célból, hogy ezt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság véleményezze. Jelzést kaptunk arra, hogy a kormány 5-én fogja tárgyalni. Ezért mi 4-én rendkívüli ülést tartottunk az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, és elkészítettük a véleményünket. Ezt átadtuk a kormánynak, mind az igazságügy-miniszter asszonynak, mind a miniszterelnök úrnak elküldtük, és hasonlóan tett a Legfelsőbb Bíróság is.
Meg kell azonban mondanom, hogy a leghitelesebb forrásból november 3-án értesültünk arról, hogy mi a döntés. Ez pedig a miniszterelnök úrnak a bírósági vezetők országos tanácskozásán tett nyilatkozata volt, aki ezt tényként közölte.
(20.10)
Valóban ekkor tudtuk meg biztosan és november 5-én, amikor a kormány a döntést elkészítette. Azt hiszem, mindezekből merészség nélkül következtethetek arra, hogy azok a vizsgálatok - amelyekről az utóbbi előadásokban az alkotmány- és igazságügyi bizottságban és most az expozéban elhangzott, hogy a kormány vagy az igazságügyi tárca milyen vizsgálatokat végzett, hogy az aggályait megalapozza - előttünk ismeretlen időpontban készülhettek.
Hozzáteszem azt a nem figyelmen kívül hagyható tényt, hogy a kormány egyik tagja tagja az igazságügyi tanácsnak. Amikor az előkészületeket folytattuk az ítélőtábla bevezetésére - és még ma is folytathatnók, mert ma, 1998 november 16-án hatályban van az a törvény, amelynek a hatályon kívül helyezéséről folyik itt most a vita. Ezt a törvényt megelőző alkotmányos törvények előírták, bár néhányan a jogszabályok ismerete hiányában csodálkoztak azon, hogy vajon miért neveztünk ki a táblára elnököt vagy elnökhelyettest. Azért, mert a költségvetési törvény kifejezetten tartalmazta, hogy július 1-jétől személyesen az ő bérüket odaadják. De miért adják oda? Mert a törvény azt mondja, hogy a bírók pályázatát az ítélőtáblai elnökök írják ki, ők döntenek a pályázatról.
Kérdezem: ha nincsenek kinevezve, akkor január 1-jén hogyan lesznek ott bírók?! Mi ezt tettük. Hogyan tettük ezt? Olyan nyilvános pályázatokkal, amelyek elbírálásában 2500 - valamennyi - bíró részt vett. Mert a törvénynek az a szabálya, hogy az ország összes megyei bíróságának az összes bíráját össze kell hívni, hogy véleményezzék a pályázatokat. Ezek megtörténtek.
A kormány képviselője, vagy az igazságügy-miniszter vagy a politikai vagy a közigazgatási államtitkár minden OIT-ülésen ott volt, részt vett a vitában, és soha egyetlen szóval nem vetett föl olyan aggályokat, amelyeket itt most hallottam, sokukat életemben először. Hogyan léteztek ezek az aggályok? Nyilván képtelenség feltételezni, hogy az igazságügy-miniszter vagy az államtitkár ezeket az OIT elől eltitkolta, hagyta, hogy kinevezzünk embereket, akiknek elég sok emberi nehézséget okoz ez az előterjesztés, de erre nem térek ki, mert ez nem törvényhozási téma. Hát akkor nem szólt volna?! Mire következtettem én, mindig a jóhiszeműség alapján? Hogy nem tudott róla az igazságügy-miniszter. Arról a vizsgálatról, amelyet most az államtitkár úr jelzett nekünk, neki saját magának sem lehetett tudomása, mert akkor szólt volna. (Derültség és szórványos taps az MSZP soraiban.) Ez az egyetlen feltételezés, ami jóhiszemű, mert minden más esetben, ha tudta, hogy a vizsgálatok ilyen aggályokat keltenek, nem lehet, hogy ne mondta volna, hogy ne nevezzétek ki a vezetőket. Nos, ennyit röviden az előzményekről, ha ugyan ez rövid volt, de azt hiszem, ez nem hangzott el végig.
Röviden rátérek a törvényjavaslat általános indokolására. "Érzékelhető javulások nincsenek az igazságszolgáltatás működésében az eddigi lépésekben." Bár az expozéban volt egy félmondat, hogy vannak javulások, és az alkotmányügyi bizottsági kormánypárti többségi vélemény is azt koncedálta, hogy kis mértékben van javulás, de itt nem erről van szó. Az adatok világosan megmutatják, hogy a nagyszabású érkezési dömping ellenére a helyi bíróságokon - amelyekről itt sok szó esett - ebben az évben tényleg szerény, mintegy 6 százalékos mértékben csökkent a folyamatban lévő ügyek száma. Sajnos, tisztelt Országgyűlés, olyan sok ügy van Magyarországon, hogy 6 százalék is nagyon sok ügyet jelent. Tehát szerény mértékben csökkent.
Inkább szomorúvá tesz az a mondat, amelyik azt mondja, hogy az Igazságszolgáltatási Tanács az 1997. december 1-jén megkezdett működése óta nem tett olyan intézkedéseket, amelyek kézzelfogható eredményt jelentenének. Kérdezem - talán nem mindenki kísérte figyelemmel, hiszen a hatalommegosztásnak pont az az egyik alapja, hogy a kormánynak nem kell mindent figyelemmel kísérnie - erre vissza fogok térni -, és nem igaz az, hogy a felelőssége úgy áll fönn, mint ahogy ezt az expozéban hallottuk. Nem kísérte figyelemmel, ezért nem vette észre azt, amit a sajtóban nagyon sokszor elmondtunk, hogy 1997 nyarán csak a fővárosban 177 ezer cégügy volt folyamatban.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a legelső ülésén, tavaly december 3-án elfogadott egy álláspontot ennek felszámolására. Ennek eredményeképpen ebben a percben 6000 ügy van folyamatban, magyarul az egész országban a cégeljárás - épp azért, mert új törvény lépett hatályba, hogy ez működni tudjon - hátralékmentes. Én ezt kézzelfogható eredménynek tartom, különösen akkor, amikor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egy másik, hivatalbóli tagja, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke maga elmondta, hogy milyen hihetetlenül nagy eredmény az, hogy a cégeljárások már naprakészek. Nem túlzom el ennek a jelentőségét, de annak cáfolatára alkalmasnak tartom, hogy semmi olyan intézkedést nem tettünk volna. Nem sorolom föl az intézkedéseinket, két kötetben szerepelnek a határozataink, ennek bizony vannak kézzelfogható eredményei, többek között a helyi bíróságok elég jelentős tárgyi megerősítésében is.
Egy szót engedjenek meg a fővárosi ítélőtábla feltöltődéséről, mert az előterjesztés csak ezt tartalmazza, az expozé már ezt kiterjeszti. Az előterjesztésben az szerepel, hogy majdnem kizárólag alacsonyabb szintű bíróságok bíráiból töltődik föl. Hadd szabadjon azt mondanom, hogy nekem az az érzésem, ez valóban a mi belügyünk. Azt kérem önöktől, vegyék komolyan az alkotmányt. Az alkotmányban az van, hogy a bíróságok igazgatása Magyarországon az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hatáskörébe tartozik, bírósági önkormányzati szervekkel együtt. Ez azt jelenti, hogy nem tartozik a kormány hatáskörébe. Én is felelősséget érzek a kormány működéséért, és mint jó polgár, lojálisan azt szeretném, hogy a kormány sikereket érjen el, de ez nem azt jelenti, hogy nekem felelősségem van a kormányért.
Tehát én úgy gondolom, azt, hogy a 2500 fős bírói karból 62 bíró január 1-jén az ítélőtáblán kezdi el működését - a fővárosból csak 20, mert a főváros 650 bírójából húszan pályáztak az ítélőtáblára -, ezt úgy lehessen fölvetni, hogy olyan súlyos elszívó hatás, amely még az alkotmányos aggályok kockáztatásával is szükségessé teszi a teljesen naprakészre fölállított ítélőtáblákat nem működtetni - mi nem véletlenül készültünk az ítélőtáblákra, hanem azért, mert a törvény így szólt. Január 1-jén megkezdhették volna, én azért szólalok föl, hogy még mindig azt higgyem, megkezdhetik a működésüket az ítélőtáblák. Mire önök a döntést meghozzák, talán már 30 nap sem lesz a kezdés időpontjáig, ezt azért elég végső időpontnak tekintem. Akkor lenne erre alkotmányos ok, ha valami rendkívül súlyos körülmény miatt nem lehetne megtenni, rá fogok térni.
A Legfelsőbb Bíróság létszáma sokakat aggaszt. Megmondom, engem mi aggaszt: 1991 végén elnökkel együtt 97 bíró volt a Legfelsőbb Bíróságon, ekkor 7600 ügy érkezett. Most, október 31-én 94 van, kismértékben, de hárommal kevesebb. Csak ebben az évben idáig 10 600 ügy érkezett. Befejeztünk 1997-ben 10 400 ügyet a Legfelsőbb Bíróságon. A számítások azt mutatják, tisztelt képviselők, hogy a legfelsőbb bírósági bírókra, egy bíróra 4,4-szer annyi ügy jut, mint a megyei bíróságok bíróira. És itt pont arról van szó, hogy a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési hatásköre - amire utalt az államtitkár úr, hogy tulajdonképpen nem helyes struktúra - szűnt volna meg nagyrészt, igen nagy részt. Igaz, hogy az új, a mai törvények szerint valamennyi felülvizsgálati, fellebbviteli hatásköre is maradt volna, de töredéke a mainak.
(20.20)
Ezért én évek során mindig mondtam, tekintet nélkül arra, hogy melyik oldalon milyen képviselők ültek, hogy a Legfelsőbb Bíróság Magyarországon egyszerre két bíróság: egy igazi Legfelsőbb Bíróság és egy másodfokú bíróság együtt. Ennek lesz alkotmányos aggálya is, amelyet az Alkotmánybíróság már '91-ben elmondott, amikor alkotmányellenessége miatt megsemmisítette a törvényességi óvást, hogy tudniillik a Legfelsőbb Bíróság a saját ügyeit vizsgálja felül. Ez ma teljesen így van, mert több ezer fellebbezési ügyünkkel kapcsolatos felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság másik tanácsa bírál felül. Ez nemcsak munkateher, hanem alkotmányos kérdés is.
Azt gondolom, Helmeczy képviselő úr talán annyiban nem volt pontos, amikor a Legfelsőbb Bíróságot idézte - a forrást nem tudom pontosan -, mi soha nem azt mondtuk, hogy a Be.-t nem kell 2000 januárjában hatályba léptetni. Mi azt mondtuk, hogy mielőtt meghozta az Országgyűlés a döntést, nagyon súlyos aggályainkat közöltük éppen Vastagh Pál akkori miniszter úrral, jeléül annak, hogy az akkori ellenzékkel voltunk - érdekes módon -, mert a szakma nem tud eszerint disztingválni. Mi azt mondtuk nagyon kategorikusan, hogy ne legyen ez és az, ami a Be.-ben van ma, de azt nem mondtuk, hogy miután meghozta az Országgyűlés, akkor ne lépjen hatályba.
Ez egy nagyon nagy különbség, mert én mindaddig fogok beszélni, és megkísérelni önöket meggyőzni, amíg a törvényt meg nem hozzák, ezt követően végre fogom hajtani, mert a bíróság a törvények alkalmazója és nem alkotója. De a véleményt a törvény megalkotásának folyamatában, azt hiszem, el szabad mondanom.
Az alkotmányosság előtt egy utolsó utalás arra, hogy a törvényjavaslat általános indokolása arról beszél: "nem látszik biztosítottnak, hogy az egyes bíróságok, bírósági szintek létszám-, eszköz- és épületigénye megfelelően került-e felmérésre, illetőleg hogy a rendelkezésre álló költségvetési eszközök felhasználása a szükségletekkel arányosan történik". Én a bizottsági ülésen is megkérdeztem, itt is megkérdezem: vajon nem érvényes már az a törvény, hogy a bírósági fejezet költségvetését a parlament megállapítja, mint mindegyikét, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács osztja szét? Úgy gondolom, hogy nem volt még alkalom 1998 novemberében arról beszélni, hogy a '98. évi költségvetést hogyan használtuk fel; és azt gondolom, nem is a kormány hatáskörébe tartozik ennek felülvizsgálata. Ez teljesen a mi hatáskörünk. Én úgy gondolom, egy ilyen mondat arra utal, hogy talán e tekintetben is változást gondol a kormány.
Tisztelt Országgyűlés! Alkotmányossági aggályok. - A 8/1992. AB határozat a következőket mondja. Nem szedem elő, hanem fejből idézem, nem pontosan. Az alkotmányos szerveknek... De jobb, ha megtalálom, mert szeretnék pontosabb lenni - megtaláltam. Idézem: "A jogállamiság elvéből az is következik, hogy az alkotmányban szabályozott szervek alkotmányos jelentőségű hatásköreiket jóhiszeműen, feladataik teljesítését kölcsönösen segítve, együttműködve gyakorolják." Szeretnék arra utalni, hogy ez az együttműködés - mint a mondókám elején elsoroltakból kitűnik - nagymértékben és teljesen hiányzott. Elmondtuk volna a kormánynak az aggályainkat. Megbeszélhettük volna, ha ilyen beszélő viszony lehetett volna közöttünk, ha tudunk róla. 4-én írtuk meg azt a véleményt, amire 5-én a döntés megszületett. Én nem tudom, hogy ez kölcsönösen segítő, együttműködő gyakorlás-e.
Ha ilyen együttműködés történik, mit javasoltunk volna? - elmondom önöknek, mert nem késő. Azt javasoltuk volna: ha a kormány valóban ilyen súlyos aggályokat érez a január 1-jei bevezetéssel kapcsolatban, akkor halasszuk el egy évvel. Ezt mondtuk volna, most is ezt mondom. Ha a kormány olyan javaslatot tett volna - vagy most, valakinek a javaslatára azt javasolja -, hogy ne induljanak meg az ítélőtáblák '99. január 1-jén, csak 2000. január 1-jén - csak ez a három vagy öt, ezt most nem mondom -, akkor ebben a pillanatban alkotmányossági aggályaink teljesen eltűnnek, mert - mint ahogy mindjárt utalni fogok rá - ezeknek a lényege természetesen nem az, hogy van-e ítélőtábla - ezt most nem kell megvitatni, mert az alkotmányban szerepel -, hanem az, hogy egy alkotmányos bírósági berendezkedés működésének a megkezdését teljesen bizonytalan időre elhalasztja, olyannyira, hogy még a székhelyüket szabályozó törvényszakasz is hatályon kívül helyezésre kerül. Ez már valóban olyan mértékű jogbizonytalanságot jelent, amelyet nem old fel az az ígéret, hogy fél év múlva majd megmondjuk, hogy mikor.
Tessék most megmondani, semmilyen alkotmányos aggályom nem lesz! Ezt javasoltam volna. Ennek van logikája, mert a Be. is 2000. január 1-jén lép hatályba, akkor egyszerre kezd működni az ítélőtáblák minden tagozata, nem vész kárba a nagy előkészület, mert egy évet át tudunk minden szempontból vészelni. Ez eloszlatta volna az alkotmányos aggályokat.
Szeretnék arra utalni - valaki célzott itt valami európai integrációra; rosszul fogalmazok, valamilyen célzást tett az európai integrációra -, egy nagyon friss adatot szeretnék önökkel ismertetni: november 4-én, pont azon a napon, amikor az OIT ülésezett - de ennek nincs összefüggése egymással - hozta nyilvánosságra az Európai Unió bizottsága a Magyarország csatlakozási helyzetéről való összeállítását. Ezt az összeállítást december 17-én fogja Bécsben az Európai Unió Tanácsa jóváhagyni. Említés történik, elég jelentős mértékben a bírósági reformról, benne arról, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács gyakorolja a bíróságok ellenőrzését.
Így fogalmaz az Európai Unió szövege: teljessé tette a szétválasztást a kormányzat, a végrehajtó hatalom és a bírói hatalom között a reform törvénye. Különösen ennek tükrében kérdezem, hogy vajon mi miért nem viselünk felelősséget, és a mi felelősségviselésünk miért nem lett legalább megkérdezés szintjén figyelembe véve. Nos, ez az anyag azt is tartalmazza, hogy Magyarországon 1999. január 1-jén regionális ítélőtáblák jönnek létre, kezdik meg működésüket. Én nem állítom azt, hogy ha ez nem kezdődik meg, ez a mi európai csatlakozásunkra kihat. Én azt állítom, hogy november 4-én még ilyen országjelentés van, és ezt fogják december 17-én jóváhagyni. Nem hiszem, hogy nekem az lenne a dolgom, hogy valaki figyelmét arra hívjam föl, hogy ez a megállapítás akkor nem lesz korrekt, ha önök a kormány törvényjavaslatát elfogadják.
Az alkotmány egy olyan alkotmány, tisztelt képviselők, önök jobban tudják nálam, amely a kormányról nem sokat mond, tehát nem fejti ki, csak a kormány hatáskörét tartalmazza, de nem definiál semmit - ez egy ilyen megoldás. De a 35. § kétségtelenül azt mondja az a) és b) pontban, hogy védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja az állampolgárok jogait, és biztosítja a törvények végrehajtását. Én tehát azt mondom, ha a kormány e felelősségi körében jár el a mi kérdésünkben, akkor azt kellene bizonyítania: az alkotmányos rend kívánja meg, hogy ne induljanak meg az ítélőtáblák. Én fordítva látom. Az állampolgárok jogait semmiképpen nem veszélyezteti ez a további bírósági szint; ezt már a bizottság előtt elmondottam, hogy például a Legfelsőbb Bíróságról a táblára január 1-jén lekerülő ügyek azonnal több száz ügyben lehetővé teszik, hogy az állampolgárok előbb jussanak ítélethez, mintha megvárnák a Legfelsőbb Bíróságon a sorukat, ahol több ezer ügy van. A b) pont azt mondja, hogy biztosítja a törvények végrehajtását.
(20.30)
Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvény, az 1997. évi LXIX. törvény - amelynek a hatályon kívül helyezésére tesz javaslatot - biztosítaná a törvények végrehajtását. Ez egy végrehajtási törvény, amelynek egy vagy két szakasza van, tipikusan az alkotmányt és a bírósági törvényt végrehajtó törvény. Úgy gondolom, hogy nem bizonyosan alkotmányos, ha úgy biztosítja a törvények végrehajtását, hogy hatályon kívül helyezi a végrehajtási törvényt - ez eléggé kérdéses.
A jogbiztonságról már szóltam pár szót.
Tisztelt Országgyűlés! Körülbelül 30 percig kívántam igénybe venni az önök megtisztelő figyelmét, és ezt még alig léptem túl, ezért most már csak a befejező mondatok következnek. Kérem, higgyék el mind a két oldalon, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács bíró tagjait és engem személyesen semmiféle olyan meggondolás soha nem vezetett - már legalább nyolc és fél éve mondhatom, hogy engem soha nem vezetett, és senki nem tud egy pillanatig még csak gyanúba se hozni -, hogy az álláspontom nem szakmai jellegű lenne, valaki mellett vagy valaki ellen irányulna. Most sem vagyok senki mellett, senki ellen. Elmondtam azt, amit a bizottság ülésén is. Valaki azt mondta, hogy túl szenvedélyesen harcolok. Azt mondtam, hogy nem harcolok, de szívügyemnek tekintem. Kérem, tegyenek különbséget aközött, hogy valaki szívügyének tekinti! Ez nem azt jelenti, hogy ez az én egyéni ügyem vagy személyes ügyem. Nem! Szívügyem, mert tényleg felelősséget érzek - ahogy önök is - a magyar igazságszolgáltatás működéséért és a bírótársaimért is.
Azt kérem önöktől, hogy amikor ezt a törvényjavaslatot megvitatják, gondolják át, nincs elegendő és súlyos érv azért, hogy ne kezdődjön el az ítélőtáblák működése. A büntetőeljárás esetleges felülvizsgálata, a polgári perrendtartás felülvizsgálata mindig egy adott bírósági struktúrában történt. Az eljárási szabályaink felülvizsgálata mindig az üzemelés közben történik, tehát ez semmiben nem érinti vagy alig érinti a kérdést.
Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps.)
