DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház által tárgyalandó javaslatok egy olyan folyamat részei - nem kezdetei és természetesen nem is végkifejletei -, mely folyamat szükségességét a szakértők már több évtizede hangsúlyozzák, és amelyet az állampolgárok is üdvözöltek. Arról van szó, hogy a rendszerváltozást megelőzően több évtizede érintetlen jogterület, az igazságszolgáltatás végre a figyelem középpontjába került, és a szakmai szinten megfogalmazódott kérdések és az azok alapján kialakított megoldások a törvényhozó akaratával találkozva elindítottak egy olyan folyamatot, amely a polgárok jogbiztonságát, az egyszerű, ámde hatékony és magas színvonalú, az európai normáknak is megfelelő bírói igazságszolgáltatás megteremtését célozta.
Az igazságügyi reform nem lehet egyik napról a másikra a pillanatnyi gondokat az adott helyzetben megfelelőnek tűnő megoldásokkal rendező tevékenység, hiszen olyan jogintézmények létrehozásáról van szó, amelyek létére épül az állampolgárok jogérvényesítésének lehetősége, a gazdasági élet biztonsága, s általában a kiszámítható és tervezhető mindennapi élet.
A reformnak több évtizedre, sőt álláspontom szerint akár egy évszázadra előrevetítve is olyan rendszert kell kialakítania, melynek rendeltetésszerű működésében a polgárok több generációja bízhat.
A reform folyamata kezdetben óvatosan indult, majd az új alkotmány előkészítése idején lendületet kapott. Végül akkor gyorsult fel, amikor egyértelművé vált, hogy az előző parlament már nem fogja elfogadni az új alkotmányt. A reform 1996-97-ben igen nagy lépésekkel folytatódott, azt lehet mondani, hogy az igazságszolgáltatás szervezetét és működését alapjaiban törekedett megváltoztatni. A cél az volt, hogy olyan megoldásokat vezessenek be, amelyek nemcsak a távoli jövőben, de már az elkövetkezendő években is kiutat jelentenek abból a helyzetből, amely miatt a magyar igazságszolgáltatást, mind az állampolgárok, mind a szakma képviselői, mind pedig a külföldi szakmai és politikai testületek jelentései, elemzései bírálják.
Úgy gondolom, egyetért minden felelősen gondolkodó honfitársam abban, hogy egy ilyen léptékű reform csak a legalaposabban elvégzett vizsgálatokat követően, olyan helyzetben valósulhat meg, amikor a lehetséges megoldásokat és azok hatásait tekintve magának a jogalkotónak sincsenek kételyei. Amikor tehát biztos lehet abban, hogy felelősen vállalja azt a jogi szabályozást, amely nemcsak egy szűk réteg életét befolyásolja, hanem mindannyiunkra nézve alapvető jelentőségű, és az egész állam berendezkedését, belső és külföldi megítélését egyaránt meghatározza.
A kormányt az igazságszolgáltatás működéséért viselt felelőssége vezérli akkor, amikor mérlegre teszi, hogy a reform törvényekben már megtestesült lépései mennyiben felelnek meg a kitűzött célnak, a változások hatása valóban előremutató-e, az egész igazságszolgáltatás szempontjából pozitív eredményeket hozhat-e. A kormányzatnak emiatt kell megvizsgálnia, hogy a helyi bíróságok és ott a mindennapok nehézségeiben helyt álló bírók és ügyintézők sorsára irányítsa-e a figyelmet, vagy az ítélőtáblák felállításának időpontja kérdésében hozza meg mielőbbi döntését.
Nem lehet vitatni azt, hogy a helyi bíróságok megsegítését kiemelten kell kezelni. Ez az a bírósági szint, amellyel minden jogkereső találkozik, és ezen a szinten jogerősen be is fejeződik az ügyek több mint 80 százaléka. Nem elhanyagolható tehát, hogy e bíróságok milyen feltételek és körülmények között végzik munkájukat.
A bírósági reform kezdetéről, vagyis 1996 szeptemberéből származó megállapításokból idézek: "A bíróságok által használt épületek alapterületének 61 százaléka teljes vagy részleges felújításra szorul. A bíróságok informatikai ellátottsága jelenleg nem megfelelő, a meglévő rendszerek is elavultak. Az ügyvitel során nem használják ki a számítástechnika előnyeit. A bírák munkaidejük jelentős részét fordítják nem kifejezetten jogi feladatok ellátására."
A helyi bíróságokon dolgozó bírók helyzetét jelzi, hogy az 1997-es adatok szerint 335 813 peres ügy érkezett, befejeztek 332 277 ügyet, és folyamatban maradt 187 023 ügy. A helyi bíróságokon dolgozó 1443 fős létszámmal számolva 230 körüli az az ügyérkezés évente, amellyel számolni kell. Nyilvánvaló, hogy a bírósági reform e helyzeten változtatni akart, azonban ez a változtatás nem vagy csak nagyon lassú lépésekben valósult meg az eddigiekben.
Tisztelt Ház! Számot kell adnunk arról, hogy milyen folyamatok váltották ki a kormány aggályainak felerősödését. A reform további fontos célja volt a Legfelsőbb Bíróság feladatainak csökkentése, és egy más típusú, némileg a régi kúriához hasonló Legfelsőbb Bíróság kialakítása. Az ítélőtáblákhoz szükséges létszám megállapítása eleve úgy történt, hogy a Legfelsőbb Bíróságról átkerülő 50 bírói létszámmal számoltak, figyelemmel arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróságon az ügyérkezés csökkenése miatt feltétlenül létszámcsökkentés szükséges. Ehhez képest az ítélőtáblák felállításának előkészítése során világossá vált, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái nem preferálják az ítélőtáblákra való átkerülést. Ez természetesen egy olyan bekövetkezett hatás, amely nem volt előrelátható. Ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái helyett az alsószintű bíróságokról kellene betölteni az ítélőtáblai bírói állásokat.
A kérdés tehát a következő: felvállalható-e az alsóbb fokú bíróságokról bekövetkező létszámelvonás a már fentebb jelzett problémákkal terhes helyzetben? Figyelemmel arra, hogy a bírói munka mély szakmai ismereteket és többéves gyakorlatot igényel, nem elegendő csak számszerűen vizsgálni a bírák átkerülését a táblára. Lehet, hogy számszerűleg kevés bíró - éppenséggel 62 - kezdené meg működését az ítélőtáblákon, viszont az ő elkerülésük az alsóbb fokú bíróságokról a szakmai munka súlyos elnehezülésével, ha ugyan nem ellehetetlenülésével járna. Azt ugyanis senki sem gondolja komolyan, hogy ezek a bírák pótolhatók az elsőfokra kinevezett bírósági titkárokkal, hiszen az igazságszolgáltatási reform célja éppen az volt, hogy az ügyek legnagyobb részének elintézésére hivatott elsőfokú bíróságok munkaterhének legnagyobb részét ne a legfiatalabb, a legkevesebb gyakorlati tapasztalattal rendelkező, frissen kinevezett bírák viseljék a vállukon. Hiszen a statisztikai adatok szerint a helyi bírósági bíráknak 36 százaléka már ma is öt évnél kevesebb bírói gyakorlattal rendelkezik.
A reform másik vonulata, amely a Legfelsőbb Bíróság tehermentesítését célozza azért, hogy jogegységesítő tevékenységét kiteljesítse, és ezáltal segítse az alsóbb fokú bíróságok munkáját, aggályaink szerint szintén nem valósul meg maradéktalanul. Ennek oka az, hogy a büntető- és a polgári peres eljárások terén alkotott eltérő jogorvoslati rendszerek különböző időpontban történő hatályosulása, összevetve a táblák különböző időpontban történő felállításával, már egyértelműen zavart okoz annak a megítélésében, hogy mikor jön el az az időpont, amikor már valóban érzékelhető lesz a hatáskörök átrendezésével járó munkateher-csökkenés. Az új Be. hatálybalépéséig, 2000. január 1-ig ugyanis a megyei bíróságok előtt indult fellebbezett ügyekben másodfokon változatlanul a Legfelsőbb Bíróság jár el. A kétfokú fellebbezési rendszer bevezetésével pedig a második fellebbezés után bizonyos esetekben szintén a Legfelsőbb Bírósághoz kerül az ügy. Ebből viszont az is következik, hogy az új típusú Legfelsőbb Bíróság sem alakulhat ki, hiszen az új Be. belépésével a Legfelsőbb Bíróság ismét fellebbviteli fórumként fog működni.
(19.20)
Ezért álláspontunk szerint a magyar jogrendszert megtámogatandó azon törekvés, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységesítéssel foglalkozzon, szintén nem valósul meg.
Súlyosan kétséges az a feltevés is, hogy a táblák létrehozása csökkentené az eljárások időtartamát. Az eljárás időtartama ugyanis nem a bírósági szintek, hanem a fellebbezési lehetőségek számától függ. Ennek egyenes következménye, hogy a büntetőeljárásban a kétfokozatú fellebbezési rendszer esetén a büntetőeljárás bírósági szakasza a jelenleginél nem rövidebb, hanem hosszabb lesz. (Dr. Hack Péter: Ez tévedés! Ez durva tévedés!) Számításaink szerint a büntetőeljárásban a perek időtartama mintegy 40 százalékkal növekedne. Ez a felterjesztés idejét leszámítva - tehát nettó időben számolva - átlagosan három hónappal hosszabb pertartamot jelentene az ügyek ezreiben. (Dr. Hack Péter: Ez komolytalan!)
Álláspontunk illusztrálására most csupán az 1997. évi adatokon mutatom be a különbséget. Eszerint a helyi bíróságokon a közvádas büntetőügyekben az eljárás átlagos időtartama 165 nap volt. A megyei bíróságokon az időtartam 91 nap - ez a másodfokú eljárás időtartama. Ez azt jelenti, hogy egy büntetőügy átlagos időtartama 256 nap. Feltételezve, hogy a táblabíróságokon a fellebbezési eljárás időtartama nem fog eltérni a jelenlegi átlagos időtartamoktól, kétszeri fellebbezés esetén a helyi bíróságok előtt induló eljárás várható időtartama 360 napra emelkedik, a jelenlegi 256 nappal szemben. (Dr. Hack Péter: Elképesztő! Elképesztő!) Véleményem szerint is eléggé elképesztő. (Dr. Hack Péter: Elképesztő!)
A kormánynak a javaslat előterjesztéséhez vezető döntése - mint látható - természetesen az eljárások mennyiségére és időszerűségére vonatkozó adatokon alapul. Az Igazságügyi Minisztérium jelenleg is folyamatosan figyelemmel kíséri a bírósági eljárások alakulását, az ügyérkezések, a folyamatban lévő ügyek ügyszakonkénti, illetve bírósági szintenkénti számát.
Mindezekre figyelemmel nyújtotta be a kormány a javaslatait. Az országgyűlési határozati javaslat szerint annak érdekében, hogy az alkotmánnyal összhangban állóan, kellő megalapozottsággal lehessen dönteni az ítélőtáblák felállításáról, szükséges az, hogy a kormány az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyész bevonásával megvizsgálja az ítélőtáblák, valamint a fellebbviteli főügyészségek felállításának személyi és tárgyi feltételeit, illetve ezek biztosításának lehetőségét.
A határozati javaslat leszögezi, hogy a felülvizsgálat terjedjen ki a büntetőeljárás és a polgári perrendtartás jogorvoslati rendszerének átgondolására is. Ennek során az igazságszolgáltatási reform előkészítése kapcsán felhalmozott tapasztalatokat, szakmai munkát fel kell használni. Meg kell vizsgálni a törvények hatályosulásának már érzékelhető eredményeit, az azóta megfogalmazott szakmai érveket és ellenérveket. Ennek az áttekintésnek ki kell terjednie például arra, hogy az ítélőtáblák működése miként érinti, befolyásolja a bírósági szervezeti rendszer egészének modernizációját, és milyen hangsúlyeltolódást hoz létre a helyi és a felsőbb szintű bíróságok között.
A döntés következményeképpen a következő jogalkotási lépések szükségesek. Először: az ítélőtáblák székhelyeinek és illetékességi területeinek megállapításáról szóló törvény hatályon kívül helyezése; másodszor: az illetékekről szóló törvény; harmadszor pedig: a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseinek módosítása.
Tisztelt Ház! Az ítélőtáblák székhelyeinek és illetékességi területeinek megállapításáról szóló törvény hatályon kívül helyezése nem irányul az alkotmány által intézményesített ítélőtáblák létrehozásának bizonytalan időre történő elhalasztására és az ítélőtáblák létének megkérdőjelezésére. A kormánynak az a szándéka, hogy megalapozott, a bírósági rendszer egészével és a jogrendszerrel kellően összehangolt előkészítés feltételeit teremtse meg. Az igazságszolgáltatás reformjának egyik alapkövét jelentette a polgári peres és egyes nem peres eljárások szabályait tartalmazó, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseinek módosítása annak szellemében, hogy a peres eljárások szabályai összhangban legyenek a különböző bírósági szinteken biztosítható személyi és tárgyi feltételekkel, illetve hogy az igazságszolgáltatás egyszerűsítésének, de egyben gyorsításának, hatékonyságának és színvonala növelésének követelményeit is jobban biztosítani tudják.
A reformlépések és azok hatályosulásának áttekintése során a kormány megállapította, hogy a polgári perrendtartás szabályainak bizonyos körű módosításához továbbra is fontos érdekek fűződnek, és szakmailag indokolt a peres eljárásokra vonatkozó szabályozás továbbfejlesztése. Az ítélőtáblák működése megkezdésének elhalasztásával kapcsolatban megfogalmazódott az az ellenérv, hogy a kormány döntése során a szükségesség és arányosság követelményét nem kellő súllyal vette figyelembe.
A törvényjavaslatnak a Pp.-t érintő szakaszaival kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy a törvényjavaslat előterjesztője a legnagyobb körültekintéssel állapította meg azon rendelkezések körét, melyek hatályosulásáról, a Pp. módosításáról szóló, az 1997-es reformcsomag részét képező '97. évi LXXII. törvény rendelkezéseiben foglaltaktól eltérően az ítélőtáblák működése megkezdésének időpontját meghatározó törvény döntene.
Elmondható, hogy a törvényjavaslat a polgári peres eljárások körében csupán a legszükségesebb mértékben avatkozik be azon folyamatokba, amelyek az 1995-ös, illetőleg az 1997-es módosítások eredményeképpen előrelépést jelenthetnek az igazságszolgáltatásban. Ennek megfelelően a módosítás nem érinti azokat a reformlépéseket, melyekre vonatkozó jogi szabályozás már 1998. január 1-jével hatályba lépett, így például a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálási lehetőségének szélesítését vagy a kis perértékű ügyekben irányadó jogorvoslati szabályok rendszerét.
Az ítélkezés során érvényesülő, a tényleges helyzetet szentesítő azon szabály, mely az elsőfokú polgári peres ügyekben az egyes bíró eljárását teszi általános szabállyá, hatályba fog lépni, de megemlíthető e körben a munkaügyi és a közigazgatási perekre vonatkozó szabályozás reformja is.
Szakmai igény mutatkozott arra, hogy a munkaügyi perben elbírálható jogokat szélesebb körben határozza meg a jogszabály, valamint hogy a felek álláspontját közvetítő, a bizonyítási kérések és azok perbeli jogkövetkezményei tekintetében útmutatást adó bíróság közreműködésével lefolytatott egyeztetés jogintézményét létrehozza. A törvényjavaslat az ezen elképzelésekre vonatkozó Pp.-módosításokat megtartja.
A közigazgatási perekre vonatkozó szabályozás reformját széles körű szakmai és politikai konszenzus eredményeképpen alakították ki. Az esetenként kétfokú közigazgatási és a további háromfokú bírósági eljárás olyan mértékben lassította le az ítélkezési folyamatot, illetve olyan mértékben tette bizonytalanná a közigazgatás működőképességét, hogy annak további fenntartása már nem volt indokolt.
A törvényjavaslat azt az elvi álláspontot követi, hogy a háromszintű bírósági rendszer esetén is eredményességet garantáló jogintézmények bevezetésre kerüljenek. A javaslat 1999. január 1-jétől bevezeti a közigazgatási perekben elsőfokon irányadó megyei bírósági hatáskört azzal, hogy a jogszabály a közigazgatási perekben csak rendkívül szűk körben teszi lehetővé a fellebbezést, a szabályozás értelmében ugyanis közigazgatási perekben a főszabály szerint nincs helye fellebbezésnek, az igazságügyi reform eredeti célkitűzésének megvalósulását nem veszélyezteti, sőt, álláspontom szerint azt nagymértékben elősegíti.
Az illetéktörvény módosítására már időközben elfogadott törvény módosította a bírósági illetékeket, figyelemmel az ítélőtáblák működésének tervezett megkezdésére. Az általunk benyújtott törvényjavaslat miatt ez a módosítás szükségtelenné válik, ezért hatályon kívül kell helyezni az érintett rendelkezést.
(19.30)
Tisztelt Ház! Sarkalatos kérdés a döntés alkotmányjogi hátterének vizsgálata. A kérdés megválaszolásához némileg vissza kell mennünk az időben. Az ítélőtáblákat mint a bírósági szervezeti rendszer új elemét, az 1997. évi LIX. törvény iktatta be az alkotmány 45. §-ába, valamint bekerült a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvénybe is. Ez az alkotmánymódosítás 1997. október 1-jén lépett hatályba, egyidejűleg az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 1997. évi LXIX. törvénnyel, amely az ítélőtáblák működésének kezdési időpontját 1999. január 1-jében állapította meg.
Ha és amennyiben az alkotmányban meghatározott jogintézmény működtetéséhez szükséges egyéb törvényi rendelkezések nem az alkotmány rendelkezésével egyidejűleg lépnek hatályba, akkor azt kell megállapítanunk, hogy - az előző kormány hibájából - már több mint egy éve a mulasztásos alkotmánysértés állapotában vagyunk, hiszen a mai napig sem működnek az ítélőtáblák. Ehhez képest azonban a Legfelsőbb Bíróság elnöke annak idején, és azóta sem jelezte az alkotmányossági aggályait ezzel összefüggésben, hiszen maga is indokoltnak tartotta az új jogintézmény bevezetéséhez szükséges felkészülési időt. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy sem az érintettek, sem a törvényt megszavazó akkori kormánypártok nem láttak ebben alkotmányossági problémát.
Utalok arra is, az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a jogszabályok alkalmazásához szükséges felkészülési időt biztosítani kell, és a felkészülési idő meghatározása a jogalkotó felelőssége. Az pedig, hogy a felkészülési idő elégséges-e, mindig csak az adott jogi szabályozás konkrét körülményeinek vizsgálata alapján dönthető el.
Mindezek alapján kétféle megközelítés lehetséges. Az egyik szerint a jogszabályt csak akkor alkotmányos hatályba léptetni, ha a hatályosulásához szükséges összes feltétel adva van, s ez az alkotmányra vonatkoztatva is igaz. E megközelítés alapján az ítélőtáblákra vonatkozó rendelkezést is csak akkor kellett volna alkotmányba iktatni, amikor az ítélőtáblák működésének feltételei már létrejöttek.
A másik megközelítés azon alapszik, hogy az alkotmánynak sajátos és kiemelt szerepe van a jogrendszerben, amennyiben az alkotmány hatályosulásának kettős jellege van, és rendelkezéseinek egyszerre ténylegesen hatályosulónak, másrészt azonban előremutatónak, mintegy program jellegűnek kell lenniük. Ha az első megközelítést fogadjuk el, az a korábban már említett következménnyel jár, az igazságszolgáltatási törvénycsomag vitája során hangoztatott ellenzéki álláspontot támasztja alá, s így az akkori alkotmánymódosítás jogosultságát kérdőjelezi meg.
Az ítélőtáblákat az alkotmányba emelő említett alkotmánymódosítás azonban már több mint egy éve hatályos, ezért csak a hatályos alkotmányos helyzetből lehet kiindulni, ennek pedig a második megközelítés felel meg inkább. Az alkotmány módosítására tehát a program jelleg előtérbe helyeződésével került sor, amely a törvényhozásnak, valamint a kormánynak és a bírói hatalmi ágnak feladatul szabta, hogy az igazságszolgáltatási reform részeként hozza létre a szükséges feltételeket az ítélőtáblák működéséhez. Ezért alkotmányosan nem vitatható ez a megoldás, amely más törvények tekintetében is így érvényesül, s az alkotmányból eredő törvényhozási feladatokat az Országgyűlés folyamatosan, többé-kevésbé tervszerűen végzi.
Ugyanennek a folyamatnak felel meg a többi hatalmi ág tekintetében az alkotmányból eredő követelmények saját feladatkörükben való teljesítése is. Mindezek után tehát nem az a kérdés, hogy vajon alkotmányos-e, ha az alkotmányban foglalt követelmény más jogszabályokban, illetőleg a valóságban nem azonnal érvényesül. A kérdés sokkal inkább az, hogy az alkotmány végrehajtására köteles állami szervek az alkotmányos felelősségükből eredő feladataiknak a megfelelő színvonalon eleget tesznek-e.
Az alkotmány ítélőtáblákra vonatkozó rendelkezéséből a kormányra az a kötelezettség hárul, hogy tegye meg a hatáskörébe tartozó mindazon lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az új bírósági szint bevezetése, az ítélőtáblák felállítása olyan módon és olyan feltételek mellett történjék, hogy az ne veszélyeztesse, ne zavarja meg a bírósági rendszer működőképességét, és az igazságszolgáltatás egészének zökkenőmentes működéséhez fűződő alkotmányos érdeket ne sértse.
Tisztelt Ház! Érzékeltetni szeretném azt, hogy mit jelent a folyamatosság, illetve a zökkenőmentes működés. A tervezett három ítélőtábla működésének megkezdése a jogkereső állampolgárok számára a költségek, a bíróság megközelítése, valamint az időráfordítás szempontjából is problematikus. Például egy szolnoki ügyfélnek a megyei bíróság határozata elleni jogorvoslata elbírálásával kapcsolatban jelenleg Budapestre, a Legfelsőbb Bíróságra kell utaznia, 1999. január 1-jétől a szegedi ítélőtáblára kellene mennie, majd 2003-tól - ha a debreceni ítélőtábla is megkezdi a működését - Debrecenbe kellene utaznia. Mindez bizony nem könnyíti meg az ügyfelek számára a jogérvényesítést! (Moraj az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Mindezekre tekintettel a kormány határozott álláspontja, hogy a javaslat nem alkotmánysértő, nem is irányul ilyen célra, ellenkezőleg: a négyszintű bíráskodás bevezetésének megalapozott, s az igazságszolgáltatási rendszer egészének érdekeit figyelembe vevő feltételek kialakítását teszi lehetővé.
Tisztelt Országgyűlés! Hangsúlyozni szeretném, hogy a kormány kiemelt figyelmet szentel az igazságszolgáltatás korszerűsítésének. Döntése tehát nem úgy értékelendő, hogy elutasítaná az igazságszolgáltatás reformjának eddigi eredményeit; épp ellenkezőleg: az igazságszolgáltatás reformja a kormány álláspontja szerint még nem fejeződött be, azt a lehető legnagyobb szakmai igényességgel és felelősséggel kell tovább folytatni.
Ígérem önöknek, hogy az igazságügyi tárca ezt az igényességet és felelősséget fogja szem előtt tartani mind az előirányzott vizsgálat lefolytatásakor, mind pedig a további döntések előkészítésekor. Az esetleg megalapozatlanul hozott döntés következményei ugyanis rendkívül súlyosak lehetnek, az esetleges korrekció anyagi következményei és a tévedés társadalmi ára szinte felmérhetetlen.
Ennek tükrében kérem, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, s az ítélőtáblák és a fellebbviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozatot fogadják el, az előttünk álló munkában pedig jó szívvel és közreműködve támogassanak minket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
