DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nem kívánnék visszalépni a felszólalástól, ennek az az oka, hogy az ellenzék feladata a kormány tevékenységének és a közigazgatás működésének az ellenőrzése. Annak ellenére, hogy valójában ténylegesen egy adott kormány feladata és felelőssége az, hogy milyen kormányzati szerkezetben tevékenykedik, ezen ellenőrzési kötelezettség folytán az ellenzéknek is állást kell foglalnia a kormányzati munkamegosztás, a kormányzati feladatmegoldás kérdéseiről.
Tavasz végén vagy nyár elején ebben a Házban nagy viták folytak arról, milyen joga van az ellenzéknek egyáltalán, hogy a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényről érdemben állást foglaljon. Az a vita is arról győzött meg és a mostani miniszteri expozé is, hogy nélkülözhetetlen az, hogy az ellenzék ilyen kérdésekben is hallassa a hangját, kifejtse az álláspontját.
Nyilvánvaló, hogy ez a javaslat egyenes folyománya az 1998. évi XXXVI. törvénynek. Ennek következtében ennek a javaslatnak a tárgyalhatóságáról elvben nem lehet vitát tartani, mert egy másik törvény előírása az, hogy ezt a javaslatot a kormánynak 120 napon belül elő kell terjesztenie. Valóban vannak olyan rendelkezései ennek a javaslatnak, amelyek mindenféle vitán felül állnak, hiszen egyszerű technikai módosítások - neveket vezetnek át -, számos ilyen rendelkezéssel találkozhatunk a javaslatban.
Ám a javaslatban két másik típusú rendelkezés is előfordul. Az egyik alapvetően érinti különféle tanácsoknak, kuratóriumoknak az összetételét, a kormányzati feladatmegosztásnak a módját, érdemi, jelentős változtatásokat eredményez az államigazgatási szervek és a civil társadalom kapcsolatában. Ezzel számos területen találkozhatunk, ezekről rövidesen részletesebben is beszélek.
Egy harmadik csoportot is találhatunk a rendelkezések között, ezek tulajdonképpen sem szervezetiek, sem hatáskört, feladatkört megváltoztatók, hanem csatolt rendelkezések, amelyek egészen más tárgykörökben módosítanak törvényeket. Ilyenekkel szép számmal találkozhatunk, például a Munkaerő-piaci Alappal kapcsolatos fejezetben.
Ezek a rendelkezéstípusok tehát minőségükben eltérőek, eltérő mélységű elemzést igényelnek a hozzászólóktól, legyenek ezek akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselők. Teljesen egyértelmű, hogy itt az államigazgatás egészének átfogó reformját is érintő javaslatokról van szó, amelyek nemcsak a központi közigazgatás szervezetrendszerét, hanem egyes esetekben, például a regionális ifjúsági irodák esetében a területi államigazgatást is érintik.
A legjelentősebb változtatás teljesen nyilvánvalóan az, hogy a kormányzat a különféle állami és nem állami, kormányzati és nem kormányzati szervek együttműködésére épülő tanácsok, kuratóriumok jellegét, összetételét, megalakításuk módját kívánja megváltoztatni.
Ezen a területen különféle fokozatokkal találkozhatunk. Előfordul olyan eset, például az Országos Területfejlesztési Tanács, illetőleg a regionális fejlesztési tanácsok esetében, amikor a kormány képviseletének a növekedését egész egyszerűen a minisztériumok számának emelése idézi elő. Annak következtében, hogy az egykori Művelődési és Közoktatási Minisztérium kettévált, ezekben a testületekben eggyel megemelkedik a kormányképviselők száma. Ez látszólag nem egy jelentős változás, azonban ezen testületek összetételének jellege folytán, a kormányzati és a nem kormányzati jellegű szervek paritási viszonyai következtében egy-egy fő növekedés is bizonyos fokú kormányzati szerepnövekedéssel társulhat.
Ennél azonban már jóval jelentősebb az a változás, amely a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány Kuratóriumát érinti. Ennek a kuratóriumnak a létszáma a ma hatályos szabályozás szerint 25 fő. Itt azonban az a lényeges, hogy 13 fő, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben felsorolt kisebbség többségben működik a kuratóriumban, és noha semmiféle törvény, de még egyértelműen nyilvánosságra hozott politikai konszenzus sem írja elő, hogy ebben a kisebbségi kuratóriumban a kisebbségek többséggel rendelkezzenek, mégis egy hallgatólagos megállapodás jött létre, melynek eredményeképpen ez a 25-ös létszám épphogy, de mégis többséget biztosít a kisebbségek számára.
Annak hatására, hogy kettévált a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint az Igazságügy-minisztérium is bekerül ebbe a kuratóriumba a tervezet szerint, felborulnak ezek a számarányok, és az új, 27 fős testületben a kisebbségek kisebbségbe kerülnek, noha ez egy olyan kivételes intézmény, amelyben talán többséggel kellene rendelkezniük.
De két további problémát is meg kell itt említeni. Az egyik az, hogy az érintett kisebbségekkel a módosítás során tudomásom szerint nem történt meg az egyeztetés. Ezt egyébként meg kell ismételnem még néhány más államigazgatási területen is, de itt ez az eljárás különösen problematikus.
A másik probléma pedig az - ez már tartalmi, nem procedurális -, hogy az Igazságügyi Minisztérium két helyen is megjelenik. Egyfelől megjelenik a kuratóriumban, másfelől megjelenik a felügyelőbizottságban. Azonban eddig az Igazságügy-minisztérium jogelődje e területen, a nemzeti és etnikai kisebbségekért felelős politikai államtitkár megbízottja kizárólag a felügyelőbizottságban tevékenykedett, lévén a felügyeletet gyakorló szerv feladata a felügyelőbizottságban való tevékenykedés. Itt az államot a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke képviselte. Most sem más a helyzet, marad az elnöknek ez a jogosítványa, de megjelenik mellette az Igazságügy-minisztérium is.
Javaslom azt, hogy az Igazságügyi Minisztérium a felügyelőbizottságban végezze továbbra is a tevékenységét, akárcsak jogelődje. Itt jegyzem meg azt is - és ez sajnos, a miniszteri expozéból kimaradt -, hogy a törvényjavaslat rendelkezésmódosítása kétharmados. Ennek következtében a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény kétharmados, ennek bármilyen módosítása ilyen többséget igényel, ezért ennek a rendelkezésnek a parlamenti elbírálása más minőség alá esik, mint a többi rendelkezés. Előre jelzem: nem elképzelhetetlen, hogy módosító javaslatot terjeszt elő a Szocialista Párt, amelyben helyre akarja állítani egyfelől a kisebbségek többségét ebben a közalapítványi kuratóriumban, másfelől pedig el kívánja érni, hogy az igazságügy-minisztériumi felügyeleti szerv csak a felügyelőbizottságban, és ne a kuratóriumban tevékenykedjen.
Még erőteljesebb változások érzékelhetőek az ifjúsági, illetőleg a sportigazgatás terén. Itt a törvényjavaslatnak az indoklása valóban részletes és kimerítő. Az indoklásból teljesen egyértelműen kitűnik az, hogy itt az erőviszonyok átalakításának koncepciója érvényesül, amely mindenekelőtt azt eredményezi, hogy a különféle civil szervezetek kiszorulnak a tanácsokból, kuratóriumokból, és helyüket a miniszter vagy a miniszterelnök által kijelölt, illetőleg felkért személyek veszik át.
(0.20)
Ezen a területen fokozatokkal is találkozhatunk. Van, ahol teljes mértékű ez a kiszorulás, van, ahol nem teljes mértékű, de mindenképpen figyelemre méltóak ezek a jelenségek. Ezekre egyébként kisebbségi bizottsági előadóként Szabó Imre képviselőtársam már részletesen utalt.
Néhány konkrétumot azonban, úgy érzem, el kell ebben a vezérszónoklatban ezzel kapcsolatosan mondanom. Korábban az alapprogramtanács saját tevékenységét a törvény alapján végezte, és ebben a tanácsban döntően delegáltak vettek részt, mégpedig 8-8 arányban a kormányzati és a nem kormányzati szervek. A jelenlegi helyzet viszont az, hogy az elképzelések szerint az alapprogramtanács elnökét és tagjait az ifjúsági és sportminiszter bízza meg, ily módon mindazok a civil szervezetek, amelyek eddig delegálási joggal rendelkeztek, ezt a jogosítványukat elvesztik.
De itt nem egyszerűen csak civil szervezetekről van szó, hanem két fő delegálására volt jogosult az Önkormányzatok Szövetségi Tanácsa, amely mint intézmény teljes mértékben - legalábbis ha pontosan olvassuk mostani formájában ezt a javaslatot - elveszti delegálási jogát.
Ezen túlmenően meg kell jegyeznem, hogy az Önkormányzati Szövetségek Tanácsa, az ÖSZT, elveszti ugyanezt a jogosítványát a sportigazgatás területén is. A sportigazgatás terén az a problematikus, hogy a sporttanácsban - erre talán még egyértelműbben jellemző a civil szervezetek kiszorításának igénye - az eddigi szervezetek helyén kizárólag a miniszter javaslatára a miniszterelnök által meghatározott, kijelölt személyek vehetnek részt, és egyben a sporttanács maga mint intézmény megszűnik, és ennek helyét egy tanácsadó testület foglalja el. Kétségtelen, az indokolás megpróbál erre a változtatásra magyarázatot adni. Az indokolás szerint a sporttanácsban részt vevő azon szervezetek, amelyek a felkérésből kimaradnak, a Magyar Olimpiai Bizottság közvetítésével tudnak ilyen tevékenységet kifejteni. Egyben történik egy utalás arra is, hogy ennek a sporttanácsnak a tevékenysége kiürül azáltal, hogy az OTSH helyét egy minisztérium váltja fel.
Azonban önmagában az a tény, hogy egy szervezet már nem országos hatáskörű szervként, hanem minisztériumként működik, nem ad magyarázatot arra, hogy mellette egy társadalmi jellegű képződmény miért ne működhetne. Stumpf miniszter úr expozéjában utalt arra, hogy a civil szférával, a polgárokkal együttműködő államigazgatást kíván ezeken a szakterületeken is. Ekkor viszont felmerül az a kérdés, hogy a valóban ma meglevő tényleges szervezetekkel kíván-e együttműködni, vagy pedig olyan személyekkel, illetőleg szervezetekkel, akikkel, illetve amelyekkel különféle okok folytán ezt az együttműködést célszerűnek tekinti.
Javasolnánk, hogy ezt a részét is tekintse át a kormány, gondolja végig azt, hogy az erőviszonyok megváltoztatása ezen a területen sem az egyedül hatásos mód, hogy amennyiben kiszorulnak meglévő intézmények a formális mechanizmusokból, az nem az érdekviszonyoknak az eltűnését, hanem az érdekviszonyoknak a nem formalizált eszközökön és csatornákon keresztül történő érvényesülését eredményezi.
Ugyanezt lehet elmondani a két sportalapítvány összevonásáról is. Nyilvánvaló, hogy ennek az egyesítésnek egyik szándéka a kuratórium összetételének megváltoztatása. Az pedig, hogy Gerevich Aladár megkapja azt a tiszteletet, hogy most már nem egy alapítvány, hanem egy sportösztöndíj lesz elnevezve róla, még önmagában nem ad választ arra a kérdésre, hogy ennek a két alapítványnak az egyesítését, összevonását milyen sportszakmai érvek alapozzák meg.
Ki kell térnem arra is, hogy a korábbi szabályozás, amely még ma is hatályos, elsősorban a pályázati utat és a normatív támogatások intézményét alkalmazta. Most megjelennek mellette a céltámogatások is. Célszerű, ha ilyen területeken a megfelelő normatív utak működnek, pontosan azért, hogy ne az egyedi kijáró lobbycsoportok jussanak meghatározó szerephez, amelyek ellen - egyébként, gondolom, ezzel a törvényjavaslattal is - a mostani kormány nagyon erőteljesen küzdeni kíván.
Vannak az eddig elmondottakon kívül egyéb problémák is ezzel a törvényjavaslattal. Ezek közül egy alkotmányjogit és egy államigazgatásit említenék, de ezen túlmenően magának az államigazgatási rendszer egészének reformját érintő hatásai elől sem térnék ki.
Az alkotmányjogi probléma nem más, mint a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter politikai államtitkára jogállásának rendezése. Kétségtelen, hogy a politikai államtitkár kinevezésére jogosult volt a kormány - jogilag a köztársasági elnök úr, előterjesztőként a miniszterelnök úr -, azonban mivel a helyettesítési tevékenysége korlátozott volt, mégpedig igen jelentős mértékben, ennek a funkciónak nem volt igazán tartalma mostanáig. Hiszen ez a politikai államtitkár nem helyettesíthette miniszterét az Országgyűlés előtt, nem helyettesíthette miniszterét a kormányülésen, és ezen túlmenően saját jogán nem jelenhetett meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésein, bár a törvény egy más olvasata erre talán lehetőséget biztosított.
Azért nem volt törvénysértő ennek a politikai államtitkárnak a kinevezése, mert a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokat és irányító szervezeteinek teljes vertikumát nem fogta át. Ha szabályozta volna ez a törvény a miniszter hivatali apparátusát, kabinetfőnökét, hivatalvezetőjét, abban az esetben ez alkotmány- vagy törvénysértő lett volna. Így azonban az a helyzet, hogy formálisan nem történt meg ez a sérelem (Csurka István: Nem akarsz átülni? - Derültség.), ellenben egy olyan funkció jött létre, amely egész mostanáig nem volt működőképes.
Mostantól azonban a politikai államtitkár úr el tudja látni azokat a feladatokat, amelyek céljára egy politikai államtitkár megbízható. Tudniillik a miniszterek jogállásáról és felelősségéről, valamint az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvénynek az a szabálya, amely szerint meghatározott feladat elvégzésére politikai államtitkár kinevezhető, itt nem volt érvényes, lévén egy miniszter kapta ezt a megbízatást. Mindezt azonban csak azért mondtam el, hogy a jogi pontosság sem volt mindig jellemzője a kormány tevékenységének. Módosíthatta volna még júliusban az 1997. évi LXXIX. törvény 12. §-át, és abban az esetben ezek a problémák nem jelentek volna meg.
Ennél jóval komolyabb államigazgatási kérdés a regionális ifjúsági iroda. A regionális ifjúsági irodában valóban előremutató az, hogy ez regionális szinten tevékenykedik, és ezáltal az európai uniós csatlakozás egyik követelménye érvényesül benne. Azonban az is nyilvánvaló, hogy nem ez az a terület, ahol a felfejlődést meg kellene kezdeni, mindenekelőtt a területfejlesztés intézményrendszerének átgondolásánál lenne ez szükségszerű. Tudniillik létre kellene hozni most már azokat a lehatárolt régiókat - az Országgyűlés határozatát konkretizálva -, amelyek létrehozásától a Fidesz némiképpen idegenkedik.
A regionális ifjúsági irodáknak azonban van egy másik problematikája is. Tudniillik az, hogy ezek dekoncentrált államigazgatási szervek. S ha a dekoncentrált szervek mai rendszerét nézem, akkor ezek száma több mint 30. Az előző kormány az 1100/1996. és számos egyéb kormányhatározatban célul tűzte ki azt, hogy csökkenjen a dekoncentrált szervek száma, és amennyire lehetséges, ezek épüljenek be a kormányhivatalokká átalakítandó közigazgatási hivatalokba. Most viszont egy ilyen rendelkezés következtében, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz, tovább emelkedik a dekoncentrált államigazgatási szervek száma. Ez az elképzelés pedig talán ennek a kormánynak a közigazgatás-fejlesztési elképzeléseivel sem esik teljes mértékben egybe, miként ezt miniszter úrnak egy előadásán a Gellért Szállóban jómagam is hallottam.
Meg kell azonban azt is jegyeznem, hogy a regionális ifjúsági irodák esetében, mivel ezek teljesen új intézmények, talán nem lenne elegendő politikai célszerűségi és természetesen nem jogi szempontból érvelve itt a miniszteri rendezés, hiszen a törvényjavaslat az ifjúsági és sportminiszternek ad felhatalmazást arra, hogy ezen a területen szabályozzon.
(0.30)
Célszerű lenne kormányrendeletben dönteni és egyben megvizsgálni azt, hogy ezek a regionális ifjúsági irodák hogyan kapcsolódnak az államigazgatás más szerveihez.
Emellett meg kell még azt is említenem, hogy a regionális ifjúsági irodák feladatai között szerepel az önkormányzatok ösztönzése. Az önkormányzatokat azonban államigazgatási szerv a nálunk ma hatályos önkormányzati törvény és az alkotmány alapján nem ösztönözheti. Ennek a kérdéskörnek a taglalását 1990-ben, az önkormányzati törvényjavaslat első nagy parlamenti vitáján maga a Fidesz is hasonlóan értékelte. Tehát az volt a véleménye, hogy a kormány feladatot nem határozhat meg az önkormányzatok számára, nem is ösztönözheti ezeket. Sokkal célszerűbb lenne, ha a törvényjavaslat az "együttműködik" szót használná, mely együttműködést egyébként a kormány és az önkormányzatok között miniszterelnök úr és más vezető kormánypolitikusok is nem egyszer hangoztatták.
Végezetül (Kósa Lajos: Még! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Folytasd még!) a helyzet úgy alakul... Úgy gondolom, mivel a mai nap még hétfő, ennek következtében az állóképesség harca is folyik, és semmiképpen nem kívánom érveimet elhallgatni a jelen lévő kormánypárti képviselők előtt. (Taps az ellenzék padsoraiból.) De most már valóban lezárva ezt a felszólalást (Kósa Lajos: Ne! Még húsz percet!), annyit említenék még meg, hogy a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója a korábban már említett okok folytán nem zárkózik el ennek a törvényjavaslatnak a támogatásától abban az esetben, amennyiben módosító javaslatait, különösen a kétharmaddal kapcsolatos javaslatait figyelembe veszik. Amennyiben azonban nem veszik figyelembe, akkor ebben a formájában a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nem tudja támogatni az egyébként színvonalas kormányzati előterjesztést. (Hosszan tartó taps.)
