KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én is szeretnék visszautalni 1997. végére, ugyanis amikor a '98. évi költségvetést tárgyaltuk, valóban meglehetősen nagy vita bontakozott ki, nem is az ellenzék és a kormánypártok között, hanem inkább a kormánypárti képviselők között, ezen belül is az önkormányzatokhoz úgymond közel álló s az azon kívüli képviselők között.
Ez a vita nyilván abból fakadt, hogy egyesek úgy érezték, ők valamilyen oknál fogva kissé jobban féltik az önkormányzatokat, mint esetleg más képviselők, vagy erőteljesebben igyekeztek szólni az önkormányzatok érdekében. De e nagy vita közepette sem kérdőjelezte meg senki, s a mai hozzászólások is ezt támasztották alá, hogy itt bizony egyfajta szabályozatlanságról van szó. Érdekes véleményt mondott Mánya képviselőtársam, azt mondta, hogy az önkormányzatok a választási kampányban nem elsősorban a kórházakkal foglalkoztak. 1996-ban és 1997-ben, amikor elég nagy problémákról lehetett a kórházi, egészségügyi intézmények tájékáról hallani, érzésem szerint akkor is ez volt a helyzet, képviselőtársam! Nagyon sok példát lehetne mondani. Én mint volt államtitkár, számos példát tudnék mondani nemcsak az önkormányzatok oldaláról, hanem a kórházak oldaláról is, mert azt gondolom, mind a két oldalról meg kell közelíteni a problémát, de ezt most nem teszem, mert nem akarom ezzel fárasztani a képviselőtársakat.
Milyen jelek mutatták a problémát? Ez úgy nyilvánult meg a közvélemény előtt, hogy az egészségügyi intézmények csődhelyzetétől volt hangos a sajtó, az ország, mondom még egyszer: 1996-ban és 1997-ben. Ezek egy része lehetett megalapozott, de azt gondolom, volt közöttük megalapozatlan csődveszélyre utalás is. Sajátossága volt ennek a problémahalmaznak, hogy a nyilvánosság előtt remélt megoldást; a nehéz helyzetbe jutott intézmények többnyire először a sajtóhoz mentek, és a sajtón keresztül remélték azt, hogy valaki, akár az önkormányzat segítsen, de többnyire nem az önkormányzattól várták a megoldást, hanem az államtól, az Országgyűléstől, hogy azonnal adjon pénzt a probléma kezelésére.
Persze ha megnézzük, mi volt az alapvető oka annak, hogy a nyilvánosság előtt kellett ezeknek az intézményeknek megjelenniük - s éppen itt szeretnék rámutatni arra, hogy egyáltalán nem hibáztatom ezeket az intézményeket azért, mert ők keresték a megoldási lehetőséget -, megítélésem szerint ez kettős volt: egyrészt nem volt valódi tulajdonosi felelősség, másrészt pedig, ha egyáltalán megjelent valahol egyfajta tulajdonosi felelősség, akkor a megfelelő eszközrendszerrel sem bírtak a tulajdonosok. Éppen ezért azt gondolom, 1997-ben nem lehetett az így megjelenő problémahalmaz elől úgy elmenekülni, hogy azt mondjuk, nem csinálunk semmit, majd valamikor megoldjuk a problémát.
Éppen ezért az Országgyűlés két irányba mozdult el, egyrészt úgy, ahogy már Wekler képviselőtársam utalt is arra: a törvénymódosítással a felelősségérzet felkeltését célozta meg a törvényhozás, másrészt - és ezt sem szabad elfelejteni -, Koleszár képviselőtársam világosan elmondta a bizottsági véleményt tükröző hozzászólásában, hogy a tulajdonosi szerep megjelenéséhez az Országgyűlés forrást is csatolt. Nem annyit, mint amennyit az önkormányzatok szerettek volna, de éppen az 1998-as folyamatok mutatják azt, hogy elégséges pénzügyi forrást biztosított ahhoz, hogy a tulajdonosi szerep megfelelően tudjon hatni. Persze itt rögtön meg kell jegyezni - és ezt már többen mondták a vitában -, hogy a helyi önkormányzatok adósságrendezéséről szóló törvény nem egyenértékű a gazdálkodó szervezetek csőd- és felszámolási eljárásáról szóló törvénnyel, nem olyan szigorú feltételek között hat. Tehát ha az egészségügyi intézményben gazdálkodási probléma keletkezik, annak a kihatása az önkormányzat gazdálkodására csak nagyon hosszú idő után következhet be, és eközben is megvan a lehetőség, s az Országgyűlés lehetőséget is teremtett arra, hogy a megelőzés, a problémakezelés abban a fázisban, amikor az önkormányzat gazdálkodása még nincs veszélyben, megtörténhessen.
Mi a helyzet most, amikor képviselőtársaim törvénymódosító javaslatáról tárgyalunk? Világosan látni kell tulajdonképpen, hogy az elmúlt közel 1 év alatt a jogszabályi környezet vonatkozásában semmi nem változott. Ha az intézmények, az egészségügyi intézmények oldaláról nézzük, akkor igenis nagyon sok inden változott, mert 1998-ban a nyilvánosság elől eltűntek a csődök - ahogy más képviselőtársam is utalt már erre -, ezt nem látja az ország közvéleménye, nem attól hangos az ország, hogy az egészségügyi intézmények most az ellehetetlenülés állapotában vannak.
(3.10)
Azt is látni kell - és erre éppen a múlt heti költségvetési bizottsági ülés is jó alkalmat teremtett, amikor áttekintettük a társadalombiztosítás 1998. évi pénzügyi folyamatait -, hogy számos önkormányzat igénybe vette az egymilliárdos forrást, illetve annak egy részét, amit a társadalombiztosítási költségvetés tartalmazott, és a bizottsági vitákból az is kiderült, hogy a kormány elkezdte elemezni azt a folyamatot, amely tulajdonképpen a '97. év végén elfogadott törvénymódosítással indult be.
Ennek az elemzésnek az a részeredménye látszik most, hogy egy lényegesen felelősebb gazdálkodás indult el 1998-ban. Most nyilván ez nemcsak a fenyegetettségnek tudható be, hanem egyszerűen a tulajdonosok elkezdtek tulajdonosokként viselkedni, odafigyeltek a menedzsmentre, odafigyeltek az intézményeknek az állandó költségeire, megpróbáltak olyan eszközöket felderíteni, amivel egy hatékonyabb gazdálkodás folytatható ezeknél az intézményeknél.
Abban a formájában mi sem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot, ahogy ezt a képviselőtársaink benyújtották, éppen ezért módosító indítványt nyújtottunk be Kökény képviselőtársammal. Mi azt indítványozzuk, hogy a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló '96. évi törvényben ne történjen, ne következzen be változás, emellett az 1998. december 1-jei hatálybalépést toljuk ki 1999 július 1-jére. Ez a féléves időszak - és mi nem gondoljuk, hogy sokkal hosszabbra kellene tenni ezt az időtartamot - lehetőséget kínál arra, hogy a kormány a megkezdett munkát értelmesen be tudja fejezni, és végül is a kormánynak legyen lehetősége a következtetéseket levonni. Mi ezzel a módosító indítvánnyal tudnánk támogatni képviselőtársaink javaslatát.
Egy biztos, hogy a probléma elől nem lehet kitérni. Tehát önmagában csak az a törvénymódosító javaslat, hogy ne lépjen hatályba a korábban elfogadott törvényi szakasz, ez egyszerűen nem kezelhető, hiszen együtt kell élnünk ezzel a problémával, és úgy kell együtt élnünk, hogy keressük ezekre a megoldásokat.
Azt is világosan kell látni, hogy senkinek nem volt és ma sem lehet az a célja, hogy az önkormányzatok gazdálkodását ellehetetlenítse. Egyszer már utaltam arra, hogy nyilvánvalóan ez az adósságrendezési eljárás, amibe adott esetben egy önkormányzat belekerülhet az egészségügyi intézmény nehéz helyzete miatt, nem ugyanaz, mint amit a gazdálkodó szervezeteknél le kell folytatni. Tehát összességében, ezek figyelembevételével, a módosítás elfogadásával mi tudjuk támogatni képviselőtársaink módosító javaslatát.
Egy dologra, anélkül, hogy újabb kétpercest kérnék még, szeretnék Mánya Kristóf képviselőtársam hozzászólására egy ponton reagálni. Azt mondta, hogy a Horn-kormány idején következett be a végletes elszegényedés az egészségügyi intézményeknél. Én azt gondolom, ismerve némileg képviselőtársamnak a múltját, hogy ennél azért árnyaltabban kellene megközelíteni, és meggyőződésem, hogy képes is arra, hogy árnyaltabban közelítse meg ezt a problémát. Nem hiszem, hogy az elmúlt négy esztendő rovására írható az, ami itt az egészségügyi intézményeknél az elmúlt időszakban bekövetkezett.
Két momentumra mindenképpen szeretnék utalni, de nyilván számos oka van annak, ami itt az elmúlt időszakban történt. Egyrészt az egészségügy a stabilizáció kényszerű áldozata lett. A másik, amire utalni szeretnék - és ez egy másik megközelítési mód -, hogy sajnos, a sokszor feudális viszonyrendszer nem segítette elő a rendszer hatékonyabb gazdálkodását. A bizottsági ülésen államtitkár asszony nálunk is ígéretet tett arra, hogy majd az amortizáció rövidesen bekövetkezik, és akkor majd ez megoldja a problémát.
Kedves Mánya Képviselőtársam! Én javaslom, hogy nézze meg a jövő évi költségvetés tervezetét! Semmi jele nincs az amortizációnak! Az egészségügy költségvetési pozíciója ugyanolyan siralmas, mint '96-ban és '97-ben volt - '98-at nem mondom, mert ott volt egy pici előrelépés. De érdemes kormánypárti képviselőként e törvényjavaslat tükrében alaposan szemügyre venni, tisztelt képviselőtársam, mind a két jövő évi tervezetet - a társadalombiztosítási és a központi költségvetési törvénytervezetet is -, és akkor talán a múltnak az árnyaltabb megközelítése, azt hiszem, még inkább be fog következni.
Köszönöm szépen, és elnézést a kissé hosszúra nyúlt hozzászólásomért. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
