ELNÖK (Gyimóthy Géza)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Gyimóthy Géza)
ELNÖK (Gyimóthy Géza): Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Felhívom figyelmüket, hogy ezek kizárják a kiegészítő ajánlás 2. pontjában lévő javaslat elfogadását. (Képviselők érkeznek a terembe.) Megvárom, amíg a képviselők elfoglalják a helyüket. (Rövid szünet.)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 176 igen, 94 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 1. pontjában Jauernik István, MSZP, a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 1/A. §-át új bekezdéssel javasolja kiegészíteni. Indítványában az önkormányzat részesedését határozza meg a belföldi gépjárművek után beszedett adóból. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 180 nem, 11 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A gépjárműadó évi adótétele alsó határának módosítását két indítvány kezdeményezi a törvényjavaslat 6. §-ában. Az ajánlás 3. és a kiegészítő ajánlás 1. pontja ezt minden megkezdett 100 kilogramm után egyaránt 400 forintban kívánja megállapítani. Lamperth Mónika, valamint Göndör István és további képviselők indítványairól - azonosságára figyelemmel - egyszerre határozunk. Az önkormányzati bizottság mindkét indítványt támogatja, a területfejlesztési és a költségvetési bizottság egyik javaslatot sem támogatja, míg a gazdasági bizottság állásfoglalásai e kérdésben különbözőek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 126 igen, 167 nem, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Molnár Róbert és Zakó László gépét kérem bekapcsolni!
A törvényjavaslat 7. §-ában a törvény 8. § (1) bekezdésének módosítását három indítvány kezdeményezi. Az alaprendelkezés a különböző meghajtású és tömegű gépjárművek után megfizetendő adó mértékét határozza meg. A kiegészítő ajánlás 3. és 4. pontjai egymás mellett is elfogadhatóak, míg a kiegészítő ajánlás 4. pontja magában foglalja az ajánlás 8. pontjában szereplő indítványt.
Először a kiegészítő ajánlás 3. pontját teszem fel szavazásra Kovács Tibor javaslata alapján. Az önkormányzati bizottság kivételével egyik bizottság sem támogatja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen, 182 nem, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Szabó Imre és Tompa Sándor javaslatáról határoz az Országgyűlés a kiegészítő ajánlás 4. pontja alapján. A gazdasági és az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen, 180 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 8. pontjában szereplő indítványt teszem fel szavazásra Szabó Imre és Tompa Sándor javaslata szerint. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen, 179 nem, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. (Folyamatos zaj.) Kérem, kissé csendesebben legyenek! Van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés? (Senki sem jelentkezik.) Nincs ilyen.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra csütörtöki ülésnapunkon, holnapután kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem