SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SIMICSKÓ ISTVÁN
SIMICSKÓ ISTVÁN, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. A honvédelmi bizottság november 25-ei ülésén a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/416. számon jegyzett törvényjavaslatot, valamint a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról szóló T/417. számú törvényjavaslatot megtárgyalta. A honvédelmi bizottság valamennyi tagja - átérezve hazánk NATO-csatlakozásának fontosságát - egyhangúlag támogatta a szóban forgó törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak találta, illetve annak érdemi elfogadását ajánlja a tisztelt Országgyűlésnek.
A honvédelmi bizottság úgy látja, hogy a honvédelmet érintő egyes törvények módosítását, tehát az 1993. évi CX. honvédelmi törvény, a szolgálati törvény, valamint a katonai felsőoktatásról szóló törvény módosítását a jogharmonizáció, valamint a szövetségen belüli hatékony együttműködés érdekében mindenképpen szükséges megtenni. Mindezen szempontok alapján a honvédelmi bizottság a T/417. számú törvényjavaslatot 20 igen, 1 tartózkodás mellett támogatta, az alkotmány módosítását pedig 21 igennel, tehát egyhangúlag támogatta.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem