DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy ma nem mondható el ugyanaz a beszéd, mint amelyre a tegnapi nap folyamán készültem. Szívesen örültünk volna együtt annak, hogy tegnap a holland felsőház, az utolsó NATO-tagállam parlamentje is ratifikálta a három ország csatlakozását, és ezzel gyakorlatilag a célegyenesben vagyunk.
Hölgyeim és Uraim! Magyarország mintegy hétéves kitartó törekvése, hogy a nyugati közösség - védelmi és politikai közösség - egyenjogú, teljes jogú tagja legyen, a siker küszöbén áll. Különböző összetételű kormányok, egymást követő kormányok közös együttműködése hozta ezt létre. Nagyon nagy baj, hogy ezt a folyamatot beárnyékolja a mostani kormány tevékenysége, olyan helyzetet teremtve, amely kikezdheti ezt a fontos, konszenzusos kérdést is.
Magyarországon általános egyetértés volt kormánypártok és ellenzéki pártok között, hogy a NATO-csatlakozásra szükség van, ez Magyarország számára a beilleszkedés, a teljes körű beilleszkedés abba a világba, ahová történelmi, kulturális, gazdasági és politikai okokból egyaránt tartozni kívánunk, és odatartozónak is véljük magunkat.
Itt hangsúlyozni kell a politikai, a demokratikus berendezkedéshez fűződő elkötelezettséget is. Igenis, amikor Magyarország úgy döntött, hogy a NATO-hoz csatlakozni akar, akkor ezt azért is tette, mert azonosul azokkal az értékekkel, a demokráciának azokkal az alapszabályaival, amelyek a NATO-tagállamok berendezkedését meghatározzák, és amelyek ennek az együttműködésnek is egy fontos elemét képezik.
Nem véletlen, hogy amikor Perry védelmi miniszter felállította az úgynevezett négy NATO-kritériumot, amely ugyan soha nem volt egy elfogadott, hivatalos doktrínája a NATO-nak, de mindenki egyetértését élvezte ez a négy kritérium, akkor annak az első kritériuma az adott ország demokratikus érettsége, belső demokratikus szabályainak szilárdsága volt.
Van egy szomszédos ország, amely tulajdonképpen emiatt nem került be az első körbe: Szlovákiára gondolok, képviselőtársaim pontosan tudják. Szlovákia felvételét azért halasztották el, mert nem voltak meggyőződve az előző szlovák kormány demokratikus meggyőződéséről, és nap mint nap az ottani kormányzati gyakorlat, de parlamenti gyakorlat is arra mutatott, hogy a NATO-országokban szokásos, kialakult és elvárt szabályokat, normákat felrúgják, nem tartják be.
Ezért tartjuk nagyon fontosnak azt, hogy Magyarország a továbbiakban is egyértelműen elkötelezze magát ezek mellett az elvek mellett, mert itt nem csupán az ellenzék jogairól van szó, hanem Magyarország demokratikus érettségéről, amely egyformán fontos a NATO és az Európai Unió tagállamai számára is. El lehet rontani a dolgokat - nem érdemes! Azt hiszem, ebben közösek az érdekeink is, és itt vita nem fog kialakulni.
Nem szerencsés az, ha Magyarország miniszterelnöke úgy nyilatkozik, hogy ellenzék nélkül is működik a tisztelt Ház. Ez a Ház évtizedekig működött ellenzék nélkül. De azt hiszem, abban egyetértünk mindannyian, hogy nem volt jó az a négy évtized, amíg nem ült ellenzék ebben a Házban. A demokrácia a kormánypártok és az ellenzék - mindkettő - hasonló értékű funkcióján alapul. Az egyik feladata a kormányzás, a másik feladata pedig az ellenőrzés.
(10.10)
Az ellenzék kizárása a kormányzati életből gyakorlatilag a demokrácia alapját rendíti meg. Aki úgy gondolja, hogy a Ház működhet ellenzék nélkül, az a demokráciát sérti meg, azt tekinti feleslegesnek. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Mint Kuncze Gábor frakcióvezető tegnap már jelezte, én is szeretném megerősíteni: természetesen a Szabad Demokraták Szövetségének 1990 óta következetesen képviselt NATO-elkötelezettségét nem változtatja meg az, ami tegnap a parlamentben történt. Továbbra is együtt fogunk működni a kormánnyal minden olyan kérdésben, amely Magyarország NATO-csatlakozását közvetlenül szolgálja. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Magyarország sikeresen csatlakozhasson, és teljes értékűen tölthesse be tagsági funkcióit a NATO-n belül. Mindazt megtesszük, ami ehhez feltétlenül és elengedhetetlenül szükséges, mert valóban úgy gondoljuk, hogy ez nemzeti érdek - ez politikai filozófiánkból következik -, nem rendelhető alá semmilyen más szempontnak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Ugyanakkor ma már sok szó esett az alkotmánymódosítás kérdéséről. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy az alkotmánymódosítás jelenleg javasolt változata ugyan nagyon megkönnyíti, olajozottá teheti ezt az együttműködést, de semmiképpen nem tekinthető annak egyértelmű feltételeként. Nem feltétele, hiszen nincs egyértelmű NATO-előírás az engedélyezési szabályokat illetően. Önök tudják, hogy itt gyakorlatilag engedélyezési szabályokról van szó, arról van szó, hogy a magyar fegyveres erők milyen módon léphetik át a határt, illetve idegen fegyveres erők milyen módon léphetik át szintén a magyar határt, és milyen akciókban milyen felhatalmazásokkal vehetnek részt. Ebben nincsenek egységes elvárások, a NATO-tagállamokban nagyon különféle modellek vannak, de egy dolog közös: a parlamentet sehol nem hagyják ki. Különböző jogkörei és kompetenciái vannak a parlamenteknek, van, ahol ez csupán konzultációra terjed ki, van ahol tételes felhatalmazásokra, és van, ahol a kettő között van a dolog, de a parlament szerepét sehol nem becsülik alá, sehol nem próbálják kirekeszteni ebből a folyamatból.
Arra tettünk kísérletet, és a tegnapig létező ötpárti egyetértés is arra irányult, hogy mindezt könnyebbé és olajozottabbá tegyük, de ennek az alapja a bizalom volt. Önök közül nagyon sokan emlékezhetnek rá, amikor 1990-ben közösen megalkottuk - az akkori ellenzéki és kormánypártokkal, sőt, tulajdonképpen már a kerekasztal-tárgyalásokon még az azt megelőző hatalom képviselőivel együtt -, kialakítottuk ennek a demokráciának a szabályait, akkor ebben nagyon sok félelem, nagyon sok szorongás, nagyon sok bizalmatlanság munkált, egy olyan bizalmatlanság, amelyet az előző évtizedek politikája motivált. Joggal voltak bizalmatlanok a képviselők általában a kormányhatalommal, az államhatalommal szemben, hiszen még elevenen élt 1956 emléke, elevenen élt a magyar csapatok szégyenteljes alkalmazása a csehszlovákiai bevonulás során, tehát olyan emlékek határozták meg a magyar alkotmányos rendet ebben a tekintetben, amelyeket mindenképpen szerettünk volna kiküszöbölni, és az Országgyűlés nagy többségének ellenőrzése alatt tartani.
Természetesen ha kialakul egy tartós, széles körű bizalom, amelynek alapelve a demokratikus jogszabályok, az ellenzék jogainak betartása, a pacta sunt servanda, a szerződések megtartásának elve, akkor ezen kölcsönös lemondásokkal lehet könnyíteni. Ezzel értettünk egyet egészen addig, amíg nem voltunk kénytelenek azt tapasztalni, hogy gyakorlatilag az előzetes megállapodások nem működnek. A bizalomnak az az alapja, amelyet mi feltételeztünk, sajnos, nem áll rendelkezésre. Nagyon sajnáljuk, hogy ez így van. A magunk részéről azt is furcsálljuk, ahogy ezt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony mondta - nagyon sajnálom, hogy eltávozott a vitáról, miután megfeddte a parlamentet, úgy látszik, ezzel kötelességét teljesítettnek vélte -, hogy ezzel gyakorlatilag büntetjük az Országgyűlést, és büntetjük az országot. Először is furcsának tartom, hogy az Országgyűlés büntetésének tekinti az igazságügy-miniszter asszony, ha egy olyan funkciót gyakorol, amelyet 1990 óta folyamatosan gyakorol, és amely a természetes ellenőrzési feladatkörébe tartozik. Lemondhat erről az Országgyűlés, amennyiben akar, vagy legalábbis korlátozhatja önmagát, amennyiben akarja, de ezt csak akkor célszerű megtennie, ha ennek lélektani, politikai feltételei adottak. Ez az, ami a tegnapi nap folyamán megsérült.
Nem gondolom azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez örökre megsérült, és nagyon szeretnék hinni abban, hogy újra helyre tudjuk állítani azt a bizalmat, amely az alkotmánynak akár egy ilyen módosításához is szükséges és elengedhetetlen, de a mostani megnyilatkozásokból sajnos kevés optimizmust tudok meríteni. Úgy érzékelem, hogy azok a reakciók amelyek elhangzottak részben a kormány képviselői, részben a kormánypárti képviselők részéről, kevéssé ösztönöznek arra a reménykedésre, hogy újból helyre tudjuk állítani a bizalmat, és az alkotmánymódosítás kérdésében a már egyszer elért egyetértést helyre tudnánk állítani. Persze, ez nagyon jó lenne, de legfőképpen az lenne jó, ha az Országgyűlésben az eddig szokásos szabályok működnének; ha a kormány demokrácia iránti elkötelezettsége újból egyértelművé válna; ha világossá tenné azt, hogy az ellenzék jogait éppúgy tiszteletben tartja, mint minden más alkotmányos kötelezettséget, hiszen ellenzék nélkül egyetlen NATO-ország parlamentje sem működik, és kötve hiszem, hogy ellenzék nélkül Magyarország NATO-országgá válhatna - nemcsak azért, mert ez az eredeti kritériumoknak is része, hanem azért, mert ez bizony a demokratikus államberendezkedés súlyos megbomlására utalna. Elkerülhető ez a dolog, de csak akkor, ha érzékeljük a kormánypártok részéről azt a szándékot, hogy az eredeti bizalmat, az ehhez szükséges bizalmat helyre kívánják állítani.
Végezetül pedig hadd jelentsem ki, hogy ami a NATO kérdését illeti, ebben egyértelmű a szabaddemokraták álláspontja, semmi sem változott, teljes mértékben az eredetieknek megfelelően (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) támogatjuk Magyarország NATO-csatlakozását, és az ehhez feltétlenül szükséges törvénymódosításokat szintén támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
