DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés egyik fontos adóssága az egészségkárosodott emberek esélyegyenlőségéről szóló törvény megalkotása. Mint tudjuk, az egészségkárosodott emberek már körülbelül tíz éve várják, hogy helyzetükkel a parlament foglalkozzon.
Többéves előkészítő munka után a kormány ígéretet tett arra, hogy a törvényjavaslatot, amely a törvényalkotási programban is szerepel, ez év januárjában a parlament elé terjeszti. A január eljött, de a kormány adós maradt a törvényjavaslat előterjesztésével. Nem csoda tehát, hogy két kiváló képviselőtársunk, Béki Gabriella és dr. Szigeti György már nem győzte tovább cérnával, és képviselői önálló indítvány formájában előterjesztették törvényjavaslatukat, amelyet az Országgyűlés napirendre tűzött, és T/5374. szám alatt tárgyal.
(17.30)
A törvényjavaslatnak az elmúlt napokban megkezdett általános vitája során a felszólalók többsége dicsérettel szólt a magánindítvány előterjesztőiről, és az az óhaj is megfogalmazást nyert, hogy e fontos törvényt még lehetőleg az ülésszak befejezéséig, tehát legkésőbb március 16-ig el kell fogadni. Az Országgyűlés programjának ismeretében azonban nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez így is lesz, attól félek, hogy a törvényjavaslat továbbra is függőben marad, és a kérdés megoldása a választásokat követően, az annak eredményeként összeülő új parlamentre marad.
Tisztelt Országgyűlés! Az egészségkárosodott személyekről szóló törvény megalkotása sokkal fontosabb annál, hogy tovább hallgatni lehessen. Annál is inkább fontos e törvény tárgyalása, valamint szentesítése, mivel most, a mai napon és az elmúlt héten is az utolsó napirendi pontként tárgyaljuk. Ma kivétel természetesen, mert a törvény alkotói valahogy meggyorsultak a napirendi pontok fontossága miatt. Az esélyegyenlőség alapján a legfontosabb műsoridőben kellene tárgyalni az egész ország színe előtt, hogy lássa a közvélemény, mennyire fontos törvénytervezetről tárgyalunk, amikor is a magyar parlament helyzetbe akarja hozni a mozgássérülteket, az egészségkárosultakat, jogot biztosítani azoknak az embereknek, és helyrehozni önbizalmukat és tekintélyüket esélyegyenlőség formájában.
Hogy mennyire lényeges, amit én itt elmondtam: hisz szóltam az elmúlt időkben olyan magyar állampolgárok sorsáról, akikre már sajnos csak emlékezni kell vagy kellene hivatalosan, és nyíltan elismerni valamikori hősiességüket, helytállásukat az egész magyar nép érdekében. Vagy a másik csoportra, akik még itt vannak közöttünk, a nyugdíjasokra emlékezve: mennyire hátrányos helyzetbe szorítjuk őket! Pedig ők is itt vannak közöttünk, a mai problémákkal küszködnek nap mint nap. Elgondolkodtató ez a tény, hogy most, amikor az egészségkárosultakról, mozgássérültekről ily rendkívüli horderejű és fontosságú törvénytervezet van előttünk, mindenekelőtt, azonnal, szinte rögtön kellene ezt az óriási mulasztást helyére tenni, és az erre vonatkozó törvényjavaslatot a legrövidebb időn belül elfogadni.
Úgy érzem és remélem, hogy nem lesz olyan képviselő itt a parlamentben, aki ezen törvénytervezetet, amelyet két képviselőtársunk nyújtott be, nem szavazná meg. Mert ha így történne, akkor az emberi jogokat sértenénk meg, és az "emberi" szót, mint ilyet teljesen figyelmen kívül hagynánk. Van azonban a Népjóléti Minisztériumnak egy olyan cselekvési lehetősége, amely a mozgáskorlátozott emberek sorsán sokat segítene, és a jelenleg tárgyalás alatt álló törvényjavaslat elfogadásától függetlenül foganatosítható lenne. Arra gondolok itt, hogy a mozgáskorlátozott emberek, akik tolókocsival közlekednek, szinte képtelenek ügyes-bajos dolgaikat önállóan intézni, illetve a tömegközlekedési eszközöket igénybe venni, mert nincsenek kiépítve olyan utak, és nincs lehetőségük, hogy a közhivatalokat vagy számukra más fontos helyeket tolókocsival megközelíthessék, illetőleg utazhassanak. Véleményem szerint ha lesz is törvény, a tárcának a törvénytől függetlenül is megoldást kellene találni a mozgássérültek mozgását megkönnyítő rámpák megépítésére. Ehhez nem szükséges külön törvényi szabályozás, mert ez az emberi humánumból is következne.
Mélyen Tisztelt Országgyűlés! A Kisgazdapártnak van egy olyan elképzelése, hogy a kétkamarás parlament bevezetése ezt a lehetetlen problémát is meg tudná oldani. Én nem azt mondom, hogy erre várjunk, mélyen tisztelt Országgyűlés, mint amint jóelőbb az egyik felszólaló említette. Nem! Ez egy későbbi feladat, ez is egy megoldásra váró probléma, illetve mozzanat. De most ezt mindenképpen elfogadásra ajánlom.
Turistaként járva az európai országokat, példaképpen említeném Hollandiát. Nem egy nagyváros, Kappen térségében utazva az ember megáll, és szinte földbe gyökerezik a lába, hogy ennyire emberségesek tudnak lenni az emberek egymással; szinte önkéntelenül eszébe jut, hogy: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Odajön a mozgássérült, a látáscsökkent az útkereszteződésbe, és zöldet mutat neki a lámpa, átmegy - és az ember megdöbbenve és tisztelettel hajol meg az emberi tudás, az emberi szeretet és az ember akarata előtt. Valami ilyesformát képzelnék én Magyarországon is. Az "agyonlebecsült" Nyugaton, amit eddig hallottunk 40 éven keresztül itt Magyarországon, a magyar vendégszeretetnek pont az ellenkezőjét hirdették. Akkor most itt az alkalom, mélyen tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt a rendkívüli törvényt iktassuk be abba az elképzelésünkbe, amely mindenképpen figyelmet és akaratot, az emberek tiszteletét váltaná ki a magyar közvéleményben.
Éppen ezért ismételten felkérem a mélyen tisztelt Országgyűlés valamennyi tagját, hogy ezt a törvénytervezetet nem elkapkodva, de mindenképpen vegye fontolóra, hogy az egész magyar társadalom tiszteletét fejezze ki a magyar Országgyűlésnek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
