DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az utolsó ülésnaphoz érve valóban mérlegvonásra volna alkalmas az idő. Én inkább egy-két gondolatot szeretnék felvetni részben azért, hogy ahogy befejezzük ezt az Országgyűlést, maradjon muníció a következőnek, okulva azokból a problémákból, amelyeket mi akár tudatlanul, akár akaratlanul elkövettünk.
Ezért azt kell mondanom, hogy két kérdést nem tudunk egymástól elválasztva szemlélni az elmúlt négy év távlatában. Az egyik az - amelyről napjainkban nagyon sok szó esik, mert vannak valóságtartalmai -, hogy gazdasági téren, a gazdasági mutatók egy részében valóban pozitív változások következtek be. De már az elmúlt héten is volt szerencsém arról szólni, hogy a társadalom ezért milyen árat fizetett. Azt hiszem, ebben a kérdésben nem egész egyszerűen arról van szó, hogy itt valami tudatosság kétfelé vitte az Országgyűlést, hanem talán az Országgyűlés munkájának minősége, a törvény-előkészítés és a hatástanulmányok teljes hiánya az elmúlt időszakban oda vezetett, hogy akaratunk ellenére jutottunk olyan helyzetbe, hogy a társadalomban kedvezőtlen folyamatok indultak el.
Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, ismerik a Skandináv-félsziget egy igen érdekes kis állatkájának, a lemmingeknek a viselkedését, amelyek egy adott időszakban egyszerűen elindulnak Norvégia nyugati partjai felé az óceánnak, beugranak, és elkezdenek úszni a vízben. Valahol a genetikailag bekódolt memóriájuk azt sugallja nekik, ha átúsznak egy tengeröblöt, eljutnak valami jó helyre, ahol bőséges táplálék, boldog jövő vár rájuk. A romantikusabb lelkek az elsüllyedt Atlantiszt sejtik e kollektív memória mögött. Azóta, hogy a földrajztudomány sokat fejlődött, legtöbben arra következtetnek, hogy ezekbe a kis állatokba az kódolódott be, amikor még Izland és Grönland nem volt oly messze Norvégia partjaitól, és nem úszott el egész Amerika a világ másik felére. Ezek abban a hitben úsznak, abban a hitben cselekszenek, hogy egy jobb jövő irányába mennek, és sajnos soha nem érik el Grönlandot, mert túl messze került tőlük.
Úgy érzem, mi is, amikor egy csomó kérdésben itt, a parlamentben döntöttünk, nem éreztünk rá, hogy ez a perspektivikus dolog, amiben talán múltbeli beidegződéseink, bekódolt génjeinkben megjelenő reminiszcenciáink jelennek meg, akkor egy olyan irányba megyünk, ahol már elúszott az a part, amely felé megyünk, és a társadalomban káros folyamatok elindulását látjuk. Nem hiszem, hogy a társadalom kettészakadása a jövő üzenete volna a magyar társadalom részére. Nem hiszem, hogy a régiók kettészakadása, az ország szétszakadása régiók szerint a jövő Magyarországának a képét vetíti elénk. Nem hiszem azt, hogy a magyar vállalkozásokban a kicsik és a nagyok közötti különbségek egyre nagyobb mértékű mélyülése és ebben a társadalmi szerkezetnek lényegesen eltérő volta a nyugat-európaitól a jövő Magyarországát vetíti elénk.
De ha belemegyünk a részletkérdésekbe, azt kell mondani, hogy néha valóban azt lehet érzékelni, hogy lemmingek módjára viselkedünk; akkor, amikor például arról beszélünk, hogy a könnyebb ellenállás vonalán azt még el lehetne képzelni, hogy újra leszállítjuk a nyugdíjkorhatárt - mert ugye, mennyivel könnyebb dolog ezt elérni, mint azt, hogy egy egészségügyi reform következetes végrehajtásával netán az átlagos életkort emeljük meg 8-10 évvel az országban! Bizony, amikor az oktatáspolitikában nézzük, hogy a magyar tudományosság jövőjét szolgáljuk-e, vagy a jövő nemzedéknek igazán az a perspektívája, hogy jól beilleszkedő, a gazdasági életben funkcionálisan elhelyezkedni tudó embereket gyártunk, kizárva a magyar spiritusz rektorságot, a Nobel-díjasaink, a kutatóink jövőjét, akkor azt hiszem, egy olyan virtuális kép felé úszunk, mint a lemmingek, amit nem fogunk elérni, mert az Európai Unióhoz közelítve a társadalmi harmonizációnk nem fog megfelelni Európának. Nem a GDP teszi boldoggá az embereket, hanem az életnek az a minősége, amely napjainkban megnyilvánul minden életlehetőségeinkben és perspektívánkban.
Azt kívánom a jövő parlamentnek, hogy ebben tudjon előrelépni. Egyidejűleg engedjék meg, hogy megköszönjem a Ház minden olyan alkalmazottjának, aki a munkánkat lehetővé tette az elmúlt négy évben, hogy példamutatóan, a lehetőségeket megteremtve szolgálták a Magyar Országgyűlés munkáját. Remélem, ez így lesz a jövőben is. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem