POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt parlamenti Képviselők! Kedves Hölgyeim és Uraim! Ötven esztendővel ezelőtt, 1948-ban, a magyar polgári forradalom századik évfordulóján itt, a Parlamentben Vorosilov marsall tapsoltatta magát, legalábbis az arra hajlandókkal. Ma is érdekes az ünnepi helyzet, hiszen nemcsak a 150. évfordulóról emlékezünk meg ma, hanem az eltelt rendszerváltó évekről, évtizedről is mérleget készítünk.
Tíz éve volt az első olyan március 15-e, amikor reggel ugyan még letartóztatták azokat, akiket szoktak, a motoros rendőrök felsorakoztak, a besúgók elvegyültek, de már nem verték szét az ünneplő, tüntető fiatalokat. E tüntetések, tömeges felvonulások, mozgalmak vittek aztán a rendszerváltás vértelen fordulatához, amint vértelen volt az 1848-as március is. Metternich jól tudta, hogy a külpolitikai helyzet megváltozott. A párizsi forradalom jól jelezte, hogy nincs mód az erő alkalmazására, tárgyalni kell. S tudjuk jól, a szovjet hatalom gyengülése, változása előzte meg a rendszerváltást elindító tárgyalássorozatot is. Persze, ilyen értelemben a mindenkori Metternicheken is múlik, hogy vértelen-e a forradalom, ám azért mégsem ők lettek a nemzeti emlékezés hősei!
Sokatmondó jellegzetessége a magyar történelmi tudatnak, hogy 1848-at kizárólag és megfellebbezhetetlenül dicsőségesnek őrizte meg emlékezetében. Ez a nép nem vesz tudomást, nem akar tudomást venni a szabadságharc bukásáról. Miért? Valószínűleg azért nem, mert számunkra '48 mindmáig nem ért véget, így természetszerűen el sem bukhatott. A bukást csatavesztésnek könyveltük el, és 1956 is egy '48-as csata volt.
1848 márciusának polgári forradalma még ma is jelenkor számunkra. Mert a polgárosodás még mind a mai napig befejezetlen. Az ünnep szerepe, fontossága is az, hogy magunkba nézzünk, mérleget készítsünk, hol állunk, hogyan állunk a még ma is eleven, még ma is elérendő célok, feladatok megvalósításában. 1848-ban és 1990-ben is nemzeti függetlenséget, polgári Magyarországot, politikai demokráciát, a határon túli magyarok kulturális visszaemelését a nemzetbe, sajtószabadságot, felelős kormányt akartunk. Számos intézmény, jogi keret létrejött. És mégis: miért érzi az emberek nagy része ma csalódottnak magát? Miért érzi kiszolgáltatottabbnak, védtelenebbnek magát és családját, bizonytalanabbnak a jövőjét? Miért közömbös a megszerzett politikai szabadság iránt, miért nem becsüli az önkormányzatokat és a parlamentet?
Most vág igazán elevenünkbe a felismerés, hogy az 1848-as forradalom kezdetben és elsősorban nem a nemzeti függetlenség mozgalma volt. '48 nemcsak a politikai szabadságjogok mozgalma volt, nemcsak az alkotmány sáncai mögé akarta beemelni a népet, nemcsak a törvény előtti egyenlőséget hirdette, hanem valódi gazdasági felemelkedést is kínált azoknak, akik addig kirekesztettek voltak a nemzetből. Az ország népét akkor sem a márciusi ifjak sajtószabadsága miatt töltötte el a hála és az öröm érzete, hanem elsősorban a pozsonyi országgyűlés jobbágyfelszabadítása miatt. Most érthetjük meg igazán, hogy 1848-ban a szabadság és haza szavaknak szociális tartalma is volt - sőt, sokak számára ez volt elsősorban. Az úriszék eltörlése, az úrbéres szolgáltatások felszámolása, az ősiség, a tized megszüntetése éppúgy ott található az első követelések és intézkedések között, mint a rendes országgyűlés, az unió Erdéllyel, a nemzetőrség, az önálló felelős kormány.
(17.00)
Az 1990 utáni esztendők világítják meg annak történelmi jelentőségét, hogy a szabadságharc idején a politikai szabadságért és a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelmek összefonódtak a társadalmi felemelkedés lehetőségének védelmével. Hogyan is érezhetné magáénak a rendszerváltás utáni új rendet az, akinek a mindennapi élete nehezebb, sőt sokak esetében reménytelenebb, mint 1990 előtt volt? Hogyan érezhetné most közelebb magához hazáját az, aki bár egyre többet dolgozik, mégis egyre nehezebben neveli a gyermekeit? Hogyan is érezhetné szabadabbnak magát az, aki egyre inkább kiszolgáltatottnak érzi magát és családját, és azt tapasztalja, hogy most kevésbé ura saját sorsának, mint a szabadság beköszönte előtt volt?
Most már napnál világosabb, hogy gyarapodás, felemelkedés nélkül az emberek többsége számára a "haza" csak egy szép szó marad. A sok szép veretes idézetet hallgatva a mai nap Arany János rövid, fájdalmas, keserű verse jut eszembe, amely A honvéd emlékmű avatása címet viseli - felkérték, írjon méltató verset a 25. évfordulóra. A walesi bárdok óta tudjuk, Arany nem nagyon szívlelte az ilyesfajta bérmunkát; ez meg is látszik a versen, amely így szól: "Itt nyugszanak a honvédek:/ Könnyű nekik, mert nem élnek."
Ma, lassan egy évtizeddel a rendszerváltás után, még mindig jóval többen vannak azok, akik vesztesnek érzik magukat, akik rosszabbul élnek, mint azok, akik a változás előnyeit élvezhetik. Ma is igaz - mint volt 150 éve -, hogy a többség által hozott áldozatok eredménye csak szűk csoportok gyarapodását, és nem a többség felemelkedését szolgálják. Most is közeli a veszélye egy olyan Magyarországnak, mely anyagi, egzisztenciális értelemben kettészakadt, és mindezt a kulturális elkülönülés elmélyítheti, amely a kiváltságosok számára kényelmes, de a lecsúszottak tömegét egyre reménytelenebb helyzetbe taszíthatja.
Ma is igaz Széchenyi üzenete: "Szabadság és jólét, polgári lét mindenkinek!" Nekünk olyan polgárosodás irányába kell haladnunk, amely a lehető legtöbb ember számára jelent felemelkedést, amelyik képes korlátozni a mindenkori elit önzését, és képes felemelni a lecsúszó szegényeket. Mindez társadalmi-gazdasági feladat. De az ünnepnapon emlékeztessünk rá, hogy mindez erkölcsi feladat is!
Érdemes felidéznünk Petőfi Sándor higgadt szavait: "Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam. De azt is fogja mondani: szigorú erkölcsi ember valék, ami egy szóval annyit tesz, mint republikánus. Mert a respublikának nem az a fő jelszava, hogy le a királlyal, hanem a tiszta erkölcs."
Ezt az erkölcsi parancsot éljük, érezzük át ma, és ezért kell fejet hajtanunk valamennyiünknek március 15-én.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
