DR. SZIGETHY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mostani vita után egy sokkal kisebb terjedelmű, tulajdonképpen egy szó beillesztésével foglalkozó törvényjavaslatot kívánok előterjeszteni, amely azonban a nagy hagyományokkal rendelkező magyar sakksport élete, működése szempontjából meghatározóan fontos lehet.
Annak idején, amikor a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvényt meghozta az Országgyűlés, a sportszövetségek fogalmának meghatározása keretében nem gondoltak egy olyan összefüggésre, amely gyakorlatilag a magyar sakksport tevékenységét rendkívüli módon megnehezíti, és akár a költségvetési hozzájárulásból is kizárhatja. Konkrétan arról van szó, hogy miközben maga a sporttörvény a sporttevékenység meghatározása keretében világosan foglalkozik azzal, hogy a versenyszerűen végzett szellemi gyakorlat is - ebbe a fogalomba pedig a sakk belefér - a törvény hatálya alá esik, ugyanakkor a szakszövetségek fogalmának meghatározásakor két olyan feltételt állított, amelynek a magyar sakksport rajta kívül álló okokból nem felelhet meg. Ez a két feltétel az, hogy önkormányzati elven alapuló köztestületté országos sportági szakszövetség akkor alakulhat, ha megfelel többek között annak a követelmények, hogy a sportág nemzeti szövetsége a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének, az AGFIS-nak tagja legyen, illetőleg a NOB által elismert sportágak között szerepeljen. Nos, ebből a két fogalomból a sakksport kiesett, tehát miközben a törvény egészében a sakksportot is szabályozta, nem tette lehetővé, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Magyar Sakkszövetség is átalakulhasson köztestületté, és az ezzel járó különböző kedvező következményekben részesülhessen.
Ennek az ellentmondásnak, tehát a törvény általános hatályának, illetőleg az egyik legnagyobb taglétszámú magyar sportszövetség új feltételek szerinti sportági szakszövetségként való működésének az összhangba hozatala érdekében terjesztettünk elő egy törvényjavaslatot még március elején Nádori László és Veér Miklós képviselőtársaimmal együtt.
A kérésünk az, hogy ezt a feltehetően félreértésen alapuló, negatív megkülönböztetést a magyar sakksporttal szemben szüntessük meg, és a magyar sakksport is részesülhessen azokban a kedvezményekben, amelyekben egyébként az AGFIS-tagok, illetőleg a NOB által elismert sportágak szövetségei részesülhetnek.
Nem akarok belemenni olyan kérdésekbe, hogy a magyar sakksportnak a nagy hagyományai mellett férfi és női olimpiai bajnok csapata, női egyéni sakkvilágbajnoka van, nagyon nagy létszámú az igazolt versenyzők száma, a magyar versenyzők a nemzetközi küzdőtéren nagyon fontos sikereket értek el - ezeknek a későbbi folytatása szempontjából nagyon hátrányos lehet az, ha ez a törvényjavaslat nem kerülne a törvények közé. Többek között a közelmúltban is már értesítést kapott a Magyar Sakkszövetség arról, hogy például a kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért versenyzőik nem kaphatnak támogatást a költségvetésen keresztül.
Úgy gondolom, hogy ennek az ellentmondásnak a megoldása ellen érdemi ellenvetése aligha lehet bárkinek, illetve nem lehet. Éppen ezért kérem, hogy az Országgyűlés támogassa a törvényjavaslatunkat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem