HORN GÁBOR

Teljes szövegű keresés

HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Nem az ügy politikai vonatkozásai kapcsán szeretnék önnek kérdést feltenni, hiszen erre még lesz módunk. Ha minden igaz, létrejön egy vizsgálóbizottság a parlamenti pártok részvételével ebben az ügyben, és tudjuk tisztázni azt, hogy magának a parlamentnek, a parlamenti pártoknak, az oktatási bizottságnak, az alkotmányügyi bizottságnak, az emberi jogi bizottságnak milyen feladatai vannak annak érdekében, hogy a gyerekek ne váljanak politikai eszközzé ebben az országban, sem reklámkampányok eszközévé.
A dolog másik része érdekel engem: az elmúlt hetekben, most már körülbelül egy hónapja, rendszeresen kerülnek elő olyan információk - valós vagy valótlan, én ezt nem tudom megítélni - a sajtóban, a médiában, amelyek egy egyesület, a Xénia-láz Egyesület kapcsán merülnek fel.
(14.40)
Ön mint a legfőbb ügyész, az egyesületek fölött törvényességi felügyeletet gyakorol. Nagyon fontosnak tartanám, hogy megváltozzon Magyarországon az a gyakorlat - ami most már elég régóta, körülbelül negyven-ötven éve működik, és sajnos az elmúlt nyolc évben nem változott -, hogy az ügyek a közvélemény előtt előkerülnek, majd eltűnnek a süllyesztőben; hogy rendőri, bírósági szakaszba kerülnek, majd onnan is eltűnnek, és nem látjuk a végét, miközben a közvélemény ezekkel az ügyekkel naponta találkozik, és nincs válasz arra, hogy ezeknek az ügyeknek mi az eleje és vége. Feljelentések vannak az egyik oldalon állítólagos vádaskodásokkal, és nem látjuk a másik oldalt, hogy tisztán lássunk ezekben a kérdésekben.
Szeretném kérdezni öntől, milyen eszköze és lehetősége van arra, illetve tervezi-e azt, hogy egy ilyen ügyben, mint amilyen a Xénia-láz Egyesület körül kialakult botrány, ennek összes gazdasági, bűnügyi, illetve egyéb jogi problémái kivizsgálása kérdésében tervez-e lépéseket. Milyen lépéseket tervez? Mikor tudhatunk meg erről részleteket?
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem