DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Ön a kétperces kérdésében föltett körülbelül húsz kérdést - lehet még sokkal többet is. Körülbelül ennyi időt venne igénybe azoknak a jogszabályoknak a felsorolása is, amelyek 1989-től napjainkig összefüggenek az energiaszektor privatizációjával.
Hogy rögtön az elején kezdjem, amire ön is hivatkozott, képviselő úr: az 1990. évi önkormányzati törvénynek az egyik mondatát idézi, félig. Ha ugyanis hozzátenné a másik felét is, abban a pillanatban világossá válna, hogy a kérdés nem olyan egyszerű, mint ahogyan az az ön kérdéséből kiviláglik. Itt egyetlenegy témáról szólnék, hiszen a nap további szakaszaiban interpellációjában és kérdésében is hasonló kérdéseket feszeget, ott több idő lesz ezekkel foglalkozni.
(14.50)
Itt csak annyit, hogy az önkormányzatoknak az önkormányzati törvény a lakossági szükségleteket kielégítő közművek bizonyos részeit adja át, kivéve az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítményeket. Ez pedig ebbe a körbe tartozik, amit csak öt év múlva, a Ptk. módosítását követően oldott fel a törvényhozás, tehát abban az időszakban, amiről ön beszél, még kizárólagos állami tulajdonban voltak. Egyébként pedig a társaságok átalakítása vagyonmérleg hiányában vélhetően nem történhetett volna meg, hiszen a cégbíróság akkor nem jegyezte volna be a társaságokat.
Tisztelt Képviselő Úr! Hogy a gázrészvények kiadásában, a bizonyos 40 százalék kiadásában milyen eljárás alapján döntött a kiadó privatizációs szervezet, az ugyancsak ismert ön előtt és a törvények által részletesen szabályozott. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem