KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen itt most nemcsak interpellációs kérdés hangzott el, hanem egy propaganda értékű bejelentés is. Erre csak annyit szeretnék mondani, hogy eddig sem sérült a nyugdíjas társadalom joga, és a kormány ezután is mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjasok a törvényes juttatásukat értelemszerűen megkapják. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
A Pénzügyminisztériumban - mint minden minisztériumban - a kormányzati ciklus végén jelentős értékelő, elemző munka folyik. Ennek kapcsán természetes, hogy a szakértők a saját tárcájuk szemszögéből értékelik az elmúlt négy év eseményeit, és megpróbálják vázolni a folytatás alternatíváit. Mivel az egészségügy a pénzügypolitika szempontjából az államháztartás egyik nagy alrendszere, semmi megütköznivaló nincs azon, ha ezen a területen műhelymunkák, szakértői tanulmányok készülnek, és erre nem is kell senkinek a tárcán kívülről külön megbízást adnia. A népjóléti tárcánál is készültek és készülnek ilyen tanulmányok. A saját műhelymunkáink egyikével rövidesen megismerkedhet képviselő asszony is, ha mint a parlament szociális és egészségügyi bizottságának tagja elfogadja meghívásunkat a március 4-ei egészségügyi fórumra. Az egészségpolitikára az a nem könnyű feladat hárul, hogy egyensúlyt találjon az egymásnak ellentmondó igények között, és ezért illúzió volna azt hinni, hogy egyetlen lépéssel megoldhatók az egészségügy gondjai.
Ami a kérdéseire adandó választ illeti, az első és harmadik kérdésre együttesen válaszolok. A jelenlegi tárca nem támogatja az egymással versengő biztosítók létrehozását, és fontosnak tartjuk, hogy fennmaradjon az egészségügyben a közfinanszírozás dominanciája. Nem támogathatjuk az egészségügy kettészakadását gazdag és szegény egészségügyre. Nemzetközi tanulmányok tanulsága szerint a költségek féken tartásának egyetlen racionális módja a közkiadások dominanciájának fenntartása.
(15.40)
A közvetlen lakossági hozzájárulás további bővítését mi nem tartjuk célravezetőnek, ugyanakkor ha valaki az átlagosat meghaladó hotel körülmények között kíván gyógyulni, akkor az ehhez szükséges többletforrást saját magának kell biztosítania.
A második kérdésre a válaszom - ami az utak választását illeti -: nincs egyedül üdvözítő, egyszerű, átvehető megoldás. A gazdaság, a kultúra jellegzetességei, a hagyományok és a meglévő értékek figyelembevétele nélkül nemhogy működő, de elfogadható reform sem képzelhető el a magyar egészségügyben. Az egészségügy átalakításának folytatásában tehát nincs királyi út, magunknak kell kidolgoznunk továbbra is saját utunkat.
Ami pedig a negyedik kérdésre adandó választ illeti: ha a háztartások jövedelmeinek és kiadásainak differenciálódásából indulunk ki, akkor nyilván csak azt lehet célul kitűzni, hogy a növekvő különbségek miatt bekövetkező esélyegyenlőtlenséget tudatosan mérsékeljük. Miközben a társadalmi szolidaritás alapján joggal várható el, hogy mindenki járuljon hozzá az egészségügy fenntartásának költségeihez, csak az lehet követhető cél, hogy a gyógyulás lehetőségét mindenki számára biztosítsuk.
Utolsó kérdésére pedig a válaszom: alapvető érdekünk, hogy fékezzük az ellátottság egyenlőtlenségeinek növekedését, fenntartsuk az ellátás biztonságát. Mivel tudjuk azt, hogy az ellátórendszer szerkezete és kihasználtsága nem felel meg a lakosság korösszetételéből és megbetegedési viszonyaiból adódó szükségleteknek, úgy kell az ellátórendszert átalakítani, hogy a hatásosabb, gazdaságosabb működés ne jelentse a gyógyításra rászorulók, kedvezőtlen jövedelmi viszonyok között élők csoportjának kiszorulását az ellátórendszerből.
Kérem, fogadja el válaszom, és folytassuk a vitát március 4-én. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
