DR. JESZENSZKY GÉZA

Teljes szövegű keresés

DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban igaza van Rockenbauer Zoltánnak, hogy a mai helyzet nem azonos az 1991-essel. De sok történelmi példát lehetne felhozni - a XX. századból különösen -, ami figyelmeztet azért arra, hogy vannak agresszor államok, és az agresszor államokkal szemben csak úgy van esélye az emberiségnek, akár a támadás elhárítására, akár a győzelemre, ha minél nagyobb arányban áll ki egy jó ügy, egy igazságos ügy mellett.
A mai magyar társadalom abban a boldog helyzetben van, hogy nem érzékeli azt, hogy ez a közel-keleti helyzet bennünket közvetlenül fenyegetne, veszélyeztetne. Közvetlenül talán valóban nem is fenyeget, de azt hiszem, szembe kell ezzel nézni, hogy a mai világ olyan összetett, olyan az érintkezés, olyanok a távolságok, olyanok a technikai eszközök, hogy senki sem sziget önmagában, sem egy kis ország Európa közepén, sem az óceán egy távoli pontján. A magyar társadalomnak is érdeke tehát az, hogy szembe tudjon ezzel a helyzettel nézni, fölismerje azt, hogy nem lehet közömbös, nemcsak akkor, mint amikor annak idején Kuvaitot lerohanták, hanem akkor sem, amikor valóban hihetetlenül veszedelmes, szerencsére még ki nem próbált eszközök fenyegetik az egész emberiséget.
Ilyen szempontból, remélem, sokan figyeltek Keleti miniszter úr szavaira, aki érzékletesen idézte föl ezeket a veszélyeket. Érdekes módon a szenzációkra oly fogékony magyar sajtó, magyar tájékoztatás eddig még nem nagyon írt ezekről, pedig jó lenne, természetesen nem ijesztgetni az embereket, csak azért, hogy legyenek tisztában azzal, hogy a mai világban csak szövetségesekkel, csak barátokkal tudunk szembenézni azokkal a veszélyekkel, amelyek sajnos a XX. század végén még nehezebbek, még súlyosabbak, mint a században korábban.
A Magyar Demokrata Néppártnak az az álláspontja, hogy ezt a határozati javaslatot egyhangúlag támogatja, éppen azért, mert az elmondottak alapján szükségesnek tartjuk, magyar nemzeti érdeknek tartjuk azt, hogy részt vegyünk - szerény, jelképesnek is mondható formában - ebben az akcióban.
1991-ben, amikor - valóban súlyosabb helyzetben - egy orvoscsoport lényegében humanitárius módon vett részt ebben a "Sivatagi vihar" hadműveletben, kész volt nem csupán a szövetségeseket részesíteni katonai egészségügyi, orvosi segítségben, hanem, ha úgy adódik, a másik oldalon állókat is. Most is így áll ez. És azért tartom külön fontosnak azt, hogy egy egészségügyi alakulat vegyen részt ebben az akcióban, hiszen ez jelzi azt, hogy Magyarország nem az arabokkal áll szemben, nem valamiféle ellenséges álláspontot foglal el az arabokkal szemben. Reméljük, nem kerül erre sor, de ha szükség lesz rá, akkor nyilván arabokat is fog gyógyítani ez az orvoscsoport. 1991-ben a Magyar Országgyűlés egyik tagja, Ternák Gábor - aki jelenlegi pártom tagja - személyében is jelezte azt, hogy az Országgyűlés milyen mértékben azonosul azokkal, akik egy jó ügyet életüket is kockáztatva készek voltak szolgálni.
Azt is figyelembe kell vennünk, amikor ezt a döntést meghozzuk, hogy a veszély nem csupán a Közel-Keleten nagy, és nem csupán közvetve fenyegethet bennünket, hanem a világban most tapasztaltuk, az elmúlt napokban különösen, milyen közvetlen veszélyeket jelent a terrorizmus, a nemzetközi bűnözés, a korrupció és mindaz, ami ezzel együtt jár. Ezekkel szemben sem tud egy ország, egy gyenge ország egyedül helytállni, és ezért is nagyon fontos az, hogy Magyarország most már nem úgy, mint '91-ben, formálisan egyedül vagy esetleg egy rossz szövetség tagjaként, hanem megbízható szövetségesek mellett tud részt venni ebben a tevékenységben.
Befejezésül annak a meggyőződésemnek szeretnék hangot adni, hogy erkölcstelen és gátlásokat nem ismerő országokkal és az általuk szított terrorizmussal szemben csak akkor van esélye az emberiségnek, ha minél több állam egységesen tud fellépni. Ebben az esetben az egy országra leselkedő veszély sokkal kisebb. Ezért, nagyon remélve azt, hogy az erőteljes fellépés, a minél több államot tömörítő szövetség elrettentő ereje el fogja érni azt, hogy nem kerül sor a katonai akcióra, de éppen ezért fontosnak tartom, hogy Magyarország és minél több ország támogassa ezt a rendteremtő akciót, amely összhangban van az ENSZ alapokmányával, összhangban van a Magyar Köztársaság érdekeivel.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem