DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Utólag örülök, hogy Brúszel László után szólhatok, ugyanis Brúszel László képviselőtársam fogalmazta meg azokat a problémákat, amelyek e törvény kapcsán számunkra és természetesen azok számára, akik érdekeltek ebben a szolgáltatásban, jelentkeznek.
A Magyar Demokrata Néppárt is azon a véleményen van, hogy a törvényjavaslat - minden erénye mellett - nem tud megoldani egy problémát, ami nem is a törvényjavaslat feladata, hanem a kormány feladata. A mindenkori kormány feladata, hogy ez az egyébként évek óta húzódó rendkívül súlyos, egyértelműen társadalmi és gazdasági probléma megoldódjon. Ehhez kellenének azok a programok, amelyekről Brúszel László is beszélt, mert a törvény hatálybalépése után fölteheti a kérdést a fogyasztó és a szolgáltató egyaránt, hogy: na és? Rendben van, jó, hogy a jogi keretfeltételek egységes rendszerben vannak, jó, hogy pontosan tudjuk értelmezni, mit jelent a távhőszolgáltatás, hogyan kell mérni, és az is jó, hogy a fogyasztóvédelem általánossá válik, és bízhat abban a fogyasztó, hogy az egyébként szerencsétlen körülmények között még rosszabb helyzetbe nem kerül.
Itt utalok Karl Imre megjegyzésére, miszerint a távhőszolgáltatás körülbelül 30 százalékkal drágább, mint a gázenergia. Ebből következik, hogy a valódi problémát a gazdasági szempontok alapján egy célzott program keretében lehetne megoldani, ami egyébként - mint Csapody Miklós képviselőtársam is utalt rá - nemcsak a távhőszolgáltatásról, hanem az egész panellakásrendszerről szóló átfogó koncepció elkészítését jelenti, hogy mi legyen a sorsa ezeknek a lakóépületeknek, és vajon érdemes-e ezzel kapcsolatban bármiféle beruházást megvalósítani. Mert elismerem - lévén, hogy piacgazdaság van -, teljesen mindegy, hogy koncesszióba adjuk a távhőszolgáltatást, vagy az önkormányzat végzi ezt a tevékenységet, vagy esetleg privatizáljuk magántársaságok részére, az érdekeltségnek meg kell lenni mind a három esetben.
Ahhoz, hogy ezt a rendszert valaki korszerűsítse - amire nagyon nagy szükség lenne -, ahhoz, hogy hatékonyabbá tegye a távhőszolgáltatást, tőkére van szükség. A tőke akkor vonul erre a piacra, ha abban valamiféle megtérülési lehetőséget lát, és ha megtérülés közel-távol nincs, akkor ilyen lerobbant állapotban maradnak meg ezek a rendszerek, a távhőszolgáltatás relatív költségei egyre magasabbak lesznek, és az a közel 600 ezer háztartás, amely a távhő-szolgáltatási rendszerbe van bekapcsolva, egyre reménytelenebb helyzetbe kerül, mert a problémát lakásonként külön nem lehet megoldani.
Azt gondolom - és ez a motívum, ez a gondolat nem vetődött itt föl -, újra előjön a rászorultság kérdése. A Magyar Demokrata Néppárt azon a véleményen van: igenis helyesen utalt több képviselőtársam arra, hogy a távhőszolgáltatásnak vannak előnyei, például környezetvédelmi szempontból jobb, mint ha esetleg más rendszerek működnének.
Különösen vonatkozik ez Budapestre, de vidéki városokra is. És ha az érdekeltséget meg tudjuk teremteni - és ehhez igenis kormányzati program és állami támogatás szükséges -, akkor azt gondolom, az ilyen jellegű támogatások egy átfogó program keretében javítják a távhőszolgáltatás hatékonyságát, lehetővé teszik a pontos mérést, minimalizálják azokat a vitákat, amelyek jelen pillanatban a felhasználók és a szolgáltatók között, illetve az önkormányzatok között vannak. Ez mindenképpen helyes lépés.
Ezek után jön egy másik lépés, hogy akik önhibájukon kívül ilyen lakásokban laknak, azok számára milyen rászorultsági elv érvényesül, tehát milyen támogatás történik. Mert igenis meg kell oldani azt a problémát, hogy több milliárd forint - ha jól emlékszem, 5 milliárd forintról beszélt Karl Imre - fölhalmozódott adósság van ezen a területen. Ezt nem célszerű továbbgörgetni, kellene egy átfogó "lakossági konszolidációs program", és utána végre el kellene jutnunk oda, hogy a rászorultságot hogyan írjuk körül, és milyen alapon járulnak hozzá az önkormányzatok és maga az állam azoknak a fűtési költségeihez, akik ma már valóban nincsenek abban a helyzetben - mert például nyugdíjasok, özvegyek, és nem sorolom tovább -, hogy ezt a rendkívül magas szolgáltatási díjat fizetni tudják, még akkor is, ha a készségük erre megvan.
Ez az a program, ami végül is hiányzik, és természetesen a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslat ebben az irányban halad előre, próbálja ennek a jogi kereteit meghatározni. Azt gondolom, természetesen több helyen lehet módosítani a törvényjavaslatot, de maga a cél mindenképp nemes, és a törvényjavaslat módosításokkal történő elfogadása szükséges, és ezen különösebb vitatnivaló nincs. De az a valós probléma, ami a lakosságot és több millió magyar állampolgárt érint, ettől a törvénytől önmagában véve nem oldódik meg.
Utalok csak arra, hogy teljesen jellemző, bármelyik budapesti lakótelepre megyünk, hogy a földszinten hideg van, a nyolcadik-tizedik emeleten viszont állandóan nyitva kell tartani az ablakokat, mert annyira meleg van. Egyformán fűtenek akkor, amikor mínusz 10 fok van, és akkor is, amikor plusz 2 fok van; erre, gondolom, képviselőtársaim mindegyike tudna konkrét esetet mondani. És bizony ilyen alapon az átlag lehet, hogy elfogadható, csak a nagy szélsőségek miatt az egyik amiatt bosszankodik, hogy túl meleg van, a másik amiatt, hogy túl hideg van, és ennek arányában ítéli meg azt a díjat, amit ezért az egyébként rossz minőségű szolgáltatásért fizetni kell neki az ország minden területén.
Ez a megoldás azonban csak akkor képzelhető el, ha egyrészt jelentős tőke áramlik erre a területre, tehát megtörténik a hatékonyságot javító rekonstrukció, megtörténik az a beruházás, amely lehetővé teszi a pontos mérést, ha kell, lakásra bontva; és ha mindezek megtörténnek, utána a harmadik lépés, hogy több százezer magyar állampolgár, bármilyen pontos is a mérés, bármennyire is takarékoskodik, akkor sem lesz képes fizetni ezt a díjat, mert egy egészen más rendszerben, más szociális rendszerben, más gazdasági rendszerben épült távhőszolgáltatás piacgazdasági körülmények között természetesen nem töltheti be azt a funkciót - most itt a szociális funkcióra gondolok -, amelyet esetleg sokan még mindig ettől várnak.
(12.50)
Viszont az sem helyes, hogy a támogatás mindenkire vonatkozik, azokra is, akik minden további nélkül ki tudják fizetni azt a relatíve magas díjat is.
Sajnálatos módon 1990 óta egyik kormány sem tudja megoldani azt a problémát, ami a rászorultsággal kapcsolatos. Tehát az általános támogatás, ártámogatás nem lehetséges, a probléma létezik. Felhalmozódik több tízmilliárdos adósság, nemcsak a távhőszolgáltatásban, hanem villamos energia és más területen úgyszintén. Ezt továbbgörgetni azért sem célszerű, mert ennek a végső megoldása az állam számára is sokkal többe fog kerülni, de úgy gondolom, hogy lépéseket tenni ezen a területen mindenképpen szükséges, és úgy piacszerűbb, ha valóban csak azt a kevés pénzt, ami a költségvetésből erre rendelkezésre áll, a leghatékonyabban használjuk fel.
Ez lehet támogatása olyan programoknak, amelyek racionalizálnak, amelyek fejlesztenek ezen a területen, tehát segítik a vállalkozói szektort, hogy jobb minőségű szolgáltatást nyújtson, más oldalról pedig az állampolgárokat attól a lehetetlen helyzettől próbálja mentesíteni, ami ma van, hogy akkor sem tudja fizetni a díjat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ha akarná.
Azt gondolom, hogy ez a gazdasági továbbgondolás, továbblépés az, ami végül is távhőszolgáltatásról szóló törvényt a gyakorlatban (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) is érvényesíteni tudja, és elégedettséget fog kiváltani fogyasztókból és szolgáltatókból egyaránt.
Köszönöm. (Taps.)
