DR. KÓNYA IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy az a körülmény, hogy ha egy országban forgalomban van, illetőleg bekerül egy országba olyan papírmennyiség, amiből cirka 20 milliárd forint hamis pénzt lehet csinálni, az, ha nem is rengeti meg az ország pénzügyi helyzetét, de nemzetbiztonsági szempontból mindenképpen egy fontos körülmény. Ezért mindenképpen indokolt, hogy ilyen esetben a nemzetbiztonságért felelős hivatalok és szolgálatok működésbe lépjenek.
Demeter Ervin ezt a kérdést vetette fel elsődlegesen, és a nemzetbiztonsági bizottság ezzel a kérdéssel kíván a következőkben foglalkozni. Nem presztízs- kérdésről van itt szó, hanem igenis arról a kérdésről, hogy miért nem indult be a szolgálat, és adatok vannak arra, hogy nem jó az együttműködés. Mert ha a rendőrség tudomást szerez egy ilyen kérdésről, akkor nyilvánvaló, hogy indokolt a szolgálatokat értesíteni, hogy ők a maguk részéről szintén tudjanak ebben az ügyben a nemzetbiztonság érdekében fellépni. Ezért ki kell vizsgálni, hogy vajon miért nem megfelelő az együttműködés, és intézményes megoldást kell találni, mert igenis információkat kell folyamatosan cserélni konkrét ügyek vonatkozásában, hogy teljes erővel - rendőrség, nemzetbiztonsági szolgálatok, vám- és pénzügyőrség, APEH - mindenki lépni tudjon ebben az ügyben. Hogyha egy képviselő egy ilyen problémát felvet, úgy érzem, hogy felelősséggel jár el.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem