DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy a jogi helyzet elemzésében nincs érdemi különbség köztünk. Eddig is az volt a helyzet, hogy ha a dolgozó el akart menni nyugdíjba a nyugdíjjogosultság megszerzésének napján, akkor eddig elmehetett. Ma pedig a törvény egyértelműen kimondja, hogy nem mehet el. Ez egy kétségtelen változás az eddigiekhez képest.
Úgyhogy nagyra értékelem, amit miniszter úr mondott, hogy további konzultációkat helyez kilátásba, de a Házszabály valójában ezt a konzultációt ilyen esetekben a parlamenti bizottság keretei között tartja lefolytatandónak, s ennek az a házszabályi módja, hogy az interpellációt nem fogadjuk el. Én tehát a magam részéről nem fogadom el a választ, mert a tényben megegyezünk, megoldási javaslat viszont nem került elő, ilyen formában ez nem fogadható el. Kérem a tisztelt Házat, hogy ezeket a konzultációkat intézményesítse a miniszteri válasz elutasításával. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem