DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azért voltam kénytelen ügyrendi javaslat tárgyában szót kérni, mert elnök úr megint súlyosan vétett a pártatlan ülésvezetés szabálya ellen. Míg Toller László esetében, aki az MSZP képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese, elnök úr csendben 2 perc 30 másodpercet végighallgatott, addig Sándorffy Ottó képviselőtársunknál 2 percnél már igen erőteljes csengetésbe kezdett. Arról már nem is beszélek, hogy nagy tisztelettel legyen mondva, de amikor én beszéltem, akkor elnök úr olyan kongatásba kezdett 2 percnél (Derültség a kormánypárti képviselők padsoraiban.), hogy egy kisebb faluban tűzriadót rendeltek volna el.
Tehát én úgy gondolom, hogy a pártatlan ülésvezetés szabályai szerint valamennyiünknek egyenlő időt kellene adni. Megkérném, hogy erre saját párttársainál is szíveskedjék legközelebb fokozott figyelmet fordítani. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem