DR. SZIGETI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETI GYÖRGY
DR. SZIGETI GYÖRGY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller László államtitkár úr gondolatmenetét tovább folytatván, hadd említsem meg: bennünket, kormánypárti képviselőket nagyon sokszor ér az a vád, hogy a kormány javaslatait megszavazzuk. Emlékeztetem képviselőtársnőimet arra, hogy ez az SZDSZ és az MSZP soraiból indult képviselői előterjesztés volt, és feltehetően azért csúszhatott be ez a hiba, ez az egyeztetési hiba, mivel nem a kormány előterjesztése volt, hanem képviselői módosító indítvány.
Hadd jegyezzem meg: az egész javaslat nem a jövedelemhatár bevezetéséről szólt. Biztos voltam benne, és nem voltak illúzióim, hiszen ellenzéki képviselőtársaim megemlítik, de hangsúlyoznám, nem a jövedelemhatárról beszélünk most már - ez valamikor két évvel ezelőtt volt vita tárgya -, hanem arról, hogy a nettó átlagkeresetnek megfelelően gondoztuk ezt a jövedelemhatárt. A magam részéről egyetértek azzal a felvetéssel, hogy ezt valamikor érdemes lenne egy automatizmussal összekapcsolni.
Megértem azt a fájdalmat is itt, az egész dologban, hogy nem az ellenzéki képviselők vették észre ezt hibát, akkor bizonyára kisebb hangot is lehet adni a dolognak. Köszönöm. (Szórványos taps mindkét oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem