DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel nagyon rövid lesz a hozzászólásom, kérem, hogy a helyemről mondhassam azt el.
Tisztelt Országgyűlés! A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló, többször módosított 1990. évi XXV. törvény 13/A § (1) bekezdésének a) pontja megszavazása óta tulajdonképpen módosításra szorult, hisz az egyes ellátások között, nevezetesen a családi pótlékra, a gyermekgondozási segélyre és a gyermeknevelési támogatásra való jogosultságot meghatározó jövedelemkorlátot célszerű azonos összegben megállapítani.
Ezt ismerték fel Béki Gabriella és dr. Szigeti György képviselőtársaink, akik közül dr. Szigeti György nagyon gondosan és alaposan elemezte azt, hogyan és miért kellett ezt a módosítást végrehajtani, és nyújtották be a T/3873. számú képviselői önálló indítványukat, amely javasolja, hogy a gyermek harmadik évének betöltéséig kapja meg, ha a családban a jogosultsági év kezdő napját megelőző naptári évben az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem haladja meg az 5. § (1) bekezdés d) pont szerinti felső jövedelemhatárt, egyedülálló - többnyire egyedülálló édesanya - esetén az 5. § (4) bekezdése szerinti értékhatárt.
(19.20)
A Független Kisgazdapárt ezt a törvénymódosítást, mivel a gyermekes családokon segít, széles rétegeket érint, messzemenőleg támogatja, elfogadását javasolja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem