DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magam részéről nagyon örülök annak, hogy az utóbbi időben ellenzéki képviselőtársaim egyre gyakrabban hivatkoznak pozitívan az alapszerződésre, úgy állítják elénk, mint egy olyan eszközt, amelyet jól tudunk alkalmazni a kétoldalú problémák vagy kérdések kezelésében.
Én ezzel maximálisan egyetértek, és nagyon örülök ennek, s úgy tekintem, mint egy kissé szemérmes, megkésett, de azért számunkra jóleső bókot a magyar külpolitika eddigi sikerei és eredményei iránt. (Taps a bal oldalon.)
Ami az alapszerződést illeti, pontosan idézzük fel azt a mondatot, ami ide vonatkozik - mert egyetértek, az alapszerződés erről rendelkezik, azt mondja: "Minden szinten biztosítani kell a oktatási lehetőséget az ott élő kisebbségek igényei és szükségletei szerint". És ez a dolog lényege, hogy az ott élő kisebbségnek van egy legitim szervezete, az RMDSZ, amely nem csupán politikai tényező a román politikában, hanem kormánytényező, hatalmi tényező, és az ő joguk és az ő kötelességük, hogy megfogalmazzák az ezzel kapcsolatos érdekeket és kötelezettségeket.
Én azt hiszem, hogy itt egy új helyzet van, nekünk azt kell támogatni, amit az RMDSZ támogatni fog. Én a magam részéről egyetértek azzal, hogy az RMDSZ következetesen, de nem provokatív módon lép fel az egyes igények érvényesítése érdekében. Én azt hiszem, hogy nagyon jó politikát folytat az RMDSZ ma Romániában.
Végezetül: azt hiszem, mindannyian örültünk annak, hogy a Fidesz és Magyarország támogatja Romániát. Talán egy kicsit szerényebb lett volna, ha előbb Magyarországot említi meg a tisztelt képviselő úr. De én értettem, hogy miért a Fideszt vette előre, hiszen azok után, hogy az önök elnöke itt a parlamentben úgy fogalmazott, hogy az alapszerződésre azért van szükség, hogy Trianont kompenzálja, valóban szükséges az, hogy a Fidesz részéről is egy megnyugtató, biztató jelzés érkezzen Bukarestbe. Ennek ott bizonyára nagyon fognak örülni, és mi is itt mindannyian nagyon örültünk. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem