BARANYAI LŐRINC

Teljes szövegű keresés

BARANYAI LŐRINC
BARANYAI LŐRINC (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Természetesen a Magyar Szocialista Párt valamennyi képviselője e törvény mellett szavazott, és igen szavazattal erősítette meg módosító javaslatait.
Igaza van Sepsey képviselőtársamnak, hogy hamarabb is meg lehetett volna hozni ezt a törvényt. Ha még akkor, 1994-ben, amikor ezt önök beterjesztették, ezt a törvényt úgy hozzák meg, ahogy azt meg kellett volna hozni, vagy legalább ahogy most megszavaztuk, akkor nem lett volna szükség arra, hogy ezt a törvényt még egyszer elővegyük. (Taps a bal oldalon.)
Hatásos ma arról beszélni, hogy hogyan és mint viszonyulunk azokhoz, akik lábukat vagy kezüket vesztették el annak idején - hatásos, és jól hangzik. De ha 1994-ben így gondolkodtak volna, akkor kellett volna ilyen hangon, ilyen gondolatmenetekkel indokolni ezt a törvényt, amit önök készítettek, és nem lett volna szükség arra (Hangok a jobb oldalon: Indoklást!), hogy ezt a törvényt módosítani kelljen ennek a kormánynak és ennek a koalíciónak.
Köszönöm azoknak, akik ezt a törvényt jobbá tették, mindazok nevében, akikről itt ma szó esett. Köszönöm azokat a módosító javaslatokat - mindkét oldalról -, amelyek annak érdekében születtek, hogy ez a törvény jobb legyen. Azt is figyelembe kell venni, hogy ez a törvény lehetne még jobb, de jelen pillanatban a gazdaság helyzete ilyen szinten és ilyen módon tudta ezt a törvényt támogatni, és ezért ez a törvény ma, a jelenlegi állapotban, a jelenlegi helyzetünkben véleményünk szerint a lehető legjobb, és a lehető legjobban szolgálja a hadigondozottak, hadiözvegyek és hadiárvák ügyét.
(19.30)
Ezért javasoltuk minden képviselőtársunknak elfogadásra, és ezért szavaztunk mellette igennel.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem