SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ELTE-BME lágymányosi beruházásain az ELTE északi tömb világítótestjeinek szállítói pályázatán a legdrágább ajánlatot tevő külföldi szállítót választották ki szerződéskötésre, habár jóval olcsóbb hazai és külföldi gyártók is pályáztak. A döntést '96 decemberében hozták meg. Tudomásom szerint kezdeményezések történtek, hogy az ugyanitt épülő informatikai tömbhöz is ugyanazon szállító köthessen szerződést, műszaki egységesítésre való hivatkozással. A területen épül a déli tömb, a sportközpont, az egyetemi beruházási programban szerepel még a tanárképző kar és az építészkar épülete.
Az északi tömbnél a lámpatestek esetében a körülbelül 40 millió forinttal magasabb ajánlatot fogadták el. A miniszter úr korábbi kérdésemre adott írásbeli válasza szerint a beruházás teljes összegéhez képest ez vállalható. Mire alapozza ezt? Hiszen az egyik oldalon oktatási intézményeket szüntetnek meg, s lassan már ott tartunk, hogy a szülők és családok áldozatvállalásával teremthetők csak meg a működőképesség alapvető feltételei; a másik oldalon pedig 40 millió forint többletkiadás jelenik meg.
Az oktatási és művelődési szférában ez a 40 millió forint jelenthet 400 darab Internet-kapcsolásra alkalmas számítógépet, jelenthet 160 darab jó minőségű fénymásoló gépet, 800 darab faxkészüléket vagy éppen 1000 darab videokészüléket. 40 millió forintból mintegy 800 darab átlagos nyílászáró építhető be, s minden bizonnyal kijavítható legalább 1500 darab.
Több gazdasági főigazgató nyilatkozott arról, hogy lassan már megvalósíthatatlanná válik az egyetemeken az ésszerű gazdálkodás, sőt, már az is megtörtént nem egy esetben, hogy a kutatási pályázaton elnyert összeg nagy részét működési kiadásba kellett átcsoportosítani.
Kérdezem a tisztelt államtitkár urat: kinek volt joga az érvényes szerződések és jogosítványok szerint a döntést meghozni, és dátumszerűen mikor történt ez meg? Tett-e intézkedéseket annak érdekében, hogy az ELTE északi tömbjének beruházásával kapcsolatban a fent említett tárgyú szerződés felülvizsgálatra kerüljön? A lágymányosi egyetem további beruházási pályázatait a közbeszerzési törvénynek megfelelően kívánják-e kiírni? Utolsó kérdésem: mi a garanciája annak, hogy a további beruházási ütemben a közbeszerzési törvény szerint a pályázók azonos feltételekkel, esélyekkel indulhatnak? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz, az MDF, a KDNP és az MDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem