DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagy öröm számomra, hogy ilyen mértékben érdeklődik a lágymányosi beruházás és egyetemfejlesztés iránt. Az már kisebb öröm, hogy ennek során a tárcát vádakkal illeti, úgy tüntetve fel a megtett szakmai intézkedéseket, mintha megszegtük volna a közbeszerzésekre vonatkozó törvényeket, a közpénzeket pedig nem kellő gondossággal kezeltük volna. Szeretném kijelenteni, hogy a beruházás során az 1995. november 1-jén életbe lépett közbeszerzési törvénnyel, illetőleg az azt megelőző versenytörvénnyel összhangban jártunk és járunk el.
Az első kérdésére a következő választ tudom adni: a nyertes vállalkozó kapott jogot az alvállalkozói és a beszállítói kör versenyeztetésére, azzal a szerződésben rögzített megszorítással, hogy az úgynevezett egységesítési körbe vont berendezéseknél és szerkezeteknél a végső döntést az építtető határozza meg. Ez az eljárási rend vonatkozott a világítástechnikai rendszereken belül a lámpatestek kiválasztására is.
A döntési folyamat eljárási rendje tehát a következő volt: a beszállítói verseny eredménye alapján a vállalkozó javaslatot tett, a javaslatot a beruházó megbízásából eljáró lebonyolító pénzügyi és szakmai szempontok alapján minősítette és döntés-előkészítő javaslatot küldött az építtetői jogokat gyakorló ELTE és BME gazdasági főigazgatóinak. A főigazgatók ezen előterjesztés, illetve szükség esetén független szakértők bevonásával hozták meg a végső döntést. A lebonyolításért felelős fővállalkozó vezérigazgatójától kapott információk szerint ez történt a lámpatestek kiválasztásánál is, ahol az építtető, a tervező és a Budapesti Műszaki Egyetem e témában szaktekintélynek elismert vezető oktatójának véleményét is megkérte.
Tisztelt Képviselő Úr! Az egyetemi oktatás szempontjából igen fontos a zárt térben tartózkodás során az oktatás teljesítményét nagy mértékben meghatározó, befolyásoló tényező a világítás, illetőleg a világítótestek kiválasztása. A beérkezett ajánlatok a megajánlott világítótestek minőségében és árában erőteljesen szóróak voltak, két cég ajánlata volt azonban minden tekintetben minőségileg azonos színvonalú. Az egyetemek két szakértő gárda véleményére támaszkodva azt az ajánlatot fogadták el, amely ugyan 35 millió forinttal ténylegesen magasabb áron, de nagyobb élettartamot, azonos minőséget, ezzel együtt kisebb készletezési költséget és évente egy épület esetében mai árakon számolva 6 millió forint energiamegtakarítást jelentettek. A fenti tényezők együttes mérlegelése teszi elfogadhatóvá ezt a döntést, de úgy vélem, az interpellációban felhozott példák alapján képviselő urat inkább a mennyiségi adatok érdeklik, nem pedig az, hogy az egyes berendezések milyen minőséget és élettartamot képviselnek, illetőleg ezzel együtt milyen értékek hordozói.
Szeretném továbbá megjegyezni, hogy a felsőoktatás működési költségeinek optimalizálása céljából továbbra is nagyon fontosnak tartjuk a versenyeztetési eljárást, és a lágymányosi beruházás esetében is nagymértékű árengedmények elérését tette lehetővé az ilyen eljárás. Kérem tisztelt képviselő urat, fogadja el a válaszom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem