DR. MAGYAR BÁLINT

Teljes szövegű keresés

DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT művelődési és közoktatási miniszter: Azt hiszem, tisztelt képviselőtársam nem gondolja komolyan, hogy csak az alapítványi iskolákkal foglalkozom, hiszen jelen volt tavaly, amikor a közoktatási törvény módosítása is történt, jelen volt a költségvetés tárgyalásánál is, amikor az ön által sokszor emlegetett kis iskolák érdekében 20 ezer forintos normatívát vezettünk be a kistelepülések számára, külön keretet biztosítunk a nemzetiségi kisiskoláknak, külön keretet nemcsak a kistelepülésnek, hanem az ott működő kisiskoláknak is. Tehát igenis a minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetőleg a kisiskolákat ne zárják be és azok működni tudjanak, társulási szerződéseket és társulási támogatást ad a minisztérium, társulási normatívát fogadott el a parlament ebben a kérdésben.
De még egyszer szeretném hangsúlyozni: nemcsak alapítványi iskolákkal foglalkozunk, fordultak a minisztériumhoz egyházi iskolák is ilyen kérelmekkel, és ezen kérelmeknek is megpróbálunk eleget tenni.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem