ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! A kormány kivételes és sürgős tárgyalást kérve benyújtotta a mezőgazdasági termelők adózási feltételeit meghatározó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatát T/3863. számon. Megkérdezem Akar László államtitkár urat, hogy kívánja-e a kivételes eljárást indokolni. (Akar László nemet int.) Nem.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály értelmében a kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 222 igen szavazattal, 48 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett az előterjesztés kivételes eljárásban való tárgyalását elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte a kivételes eljárásban történő sürgős tárgyalást. A Házszabály értelmében a sürgős tárgyalásba-vételhez is a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a kivételes eljárásba vett előterjesztés sürgős tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 253 igen szavazattal, 2 ellenszavazat és 18 tartózkodás mellett a kivételes eljárásba vett előterjesztést sürgősséggel tárgyalja.
A Házszabály 125. §-ának (3) bekezdése értelmében a törvényjavaslat vitájának lefolytatására kijelölöm a költségvetési bizottságot.
(17.00)
Tisztelt Országgyűlés! A kormány kivételes és sürgős tárgyalást kérve benyújtotta az egyes társadalombiztosítási és szociális ellátásokról szóló törvények módosítását kezdeményező törvényjavaslatát T/3864. számon. Megkérdezem Keller László államtitkár urat, kívánja-e indokolni a kivételes eljárást. (Nem.) Nem. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály értelmében a kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 224 igen szavazattal, 50 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett az előterjesztést kivételes eljárásban tárgyalja.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte a kivételes eljárásban történő sürgős tárgyalást. Ehhez is a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a kivételes eljárásba vett előterjesztés sürgős tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 265 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 19 tartózkodás mellett a kivételes eljárásba vett előterjesztést sürgősséggel tárgyalja.
A Házszabály 125. §-ának (3) bekezdése értelmében a törvényjavaslat vitájának lefolytatására kijelölöm a költségvetési bizottságot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem