DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Egyébként szeretném megköszönni először azt a dicséretét, amit Hegyi Gyula a magyar reklámról mondott, tekintve, hogy hét évig én voltam a kirakatrendező és dekoratőr iskola igazgatója Budapesten, amely egész Európára kiható iskola volt. (Taps.) Tehát ennek következtében... - és meg kell mondani, hogy ebbe az iskolába Németországból, de Bulgáriából is, a nagy Szovjetunióból is érkeztek a hallgatók, és őket is reklámszakemberekké neveltük; kétségtelen, hogy voltak kitűnő reklámjaink is, és kétségtelen volt, hogy a gleichschaltolt magyar iparban a reklám szolgált olyan eseteket is, amikor olyan árucikkek kerültek reklámozásra, amelyek semmiképpen nem voltak indokoltak. Azt kell mondanom, hogy a reklámszakma érdekében mindent meg kell tennünk, ez nemzetközileg is hagyományunk, kiváló hagyományunk, és azt hiszem, hogy ennek segítségével a magyar kereskedelem, a külkereskedelem és a belkereskedelem is továbbfejleszthető. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem