DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A belügyminiszter 6/1995. rendelete egyértelműen jegyzői hatáskörbe utalja a folyók meghatározott szakaszain a fürdésre alkalmas helyek kijelölését. Azok fenntartása, karbantartása a 6/95-ös rendelet szerint önkormányzati feladat.
A gödi önkormányzat két szabadstrandot jelölt ki, információink szerint jelenleg mindkettő fürdésre alkalmas. A képviselő úr által kifogásolt iszaplerakódás a felső-gödi strandtól északra, az alsó-göditől pedig délre több száz méter távolságban észlelhető.
Amennyiben az elkövetkező években a strand feliszapolódása miatt fürdésre alkalmatlanná válna, úgy a probléma megoldására két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy az érdekeltek anyagi tehervállalással az iszapot kotrással eltávolítsák, a másik, hogy az önkormányzat új fürdőhely kijelöléséről hoz határozatot.
Képviselő úr által említett kőgátak a Dunának ezen a szakaszán nagyon régen, még az ötvenes években épültek, a folyómeder szűkítése és ezzel a nemzetközi hajóút kialakítása céljából. A szabályozási munkák azonban ezt a célt teljes mértékben nem érték el. Alacsony vízállásnál ugyanis esetenként gázlók jelennek meg, megszüntetésük a hajózás érdekében nemzetközi kötelezettség. Ez egyébként beillik a Duna-hajózhatóság javításában teendő, rövidesen elinduló tevékenységek közé. Ezért az érintett, körülbelül tíz kilométeres Duna-szakasz szabályozására modellkísérletet végzünk még ebben az esztendőben. Ennek keretében felmérik a hajóút javításának további lehetőségeit és egyidejűleg azt is, hogy a gödi oldalon milyen mértékben csökkenthető a hordaléklerakódás. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem