DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy az a válasz, amit ön mondott, az a joggal való visszaélés tipikus esete. Ugyanis a tényállás mégiscsak az, hogy a kárpótlásra jogosultak nem kapták meg azokat a földterületeket, amelyek őket megillették volna, mert a Budapest Bank egy jelzálogjogos tranzakció kapcsán kijátszotta az érintetteket a jogaikból. A legfőbb ügyész úr éppen erre való tekintettel hivatkozott többször semmis szerződésekre, és az igazságügy-miniszter úr maga is elismerte a törvénysértéseket. Más kérdés az, hogy a törvénysértések jogkövetkezményeit miként akarta kivédeni.
Most emlékeztetem önt arra, hogy időközben napvilágra került, hogy a kárpótlási jegyekkel rengeteg egyéb visszaélés történt, hiszen azok megsemmisítése helyett földfelvásárlásos spekulációs eljárásokra került sor az érintett Budapest Bank-tranzakció kapcsán, a rendelkezésre álló adatok szerint ez 10 milliárd forintra rúgó összeget érint. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egyben a Budapest Bank privatizációjánál 173 millió forintot különítettek el végkielégítésekre. Tehát itt jutott 173 millió végkielégítésre, 10 milliárd megsemmisített jegyekkel való manipulációra, csak éppen a kárpótoltak kárpótlására nem jutott lehetőség. Időközben pedig a földek, miután a Budapest Bank külföldi tulajdoni többségbe került, külföldiek tulajdonába mentek át.
Azt hiszem, ennél tipikusabb joggal való visszaélés, a jog kijátszása nem létezik. Ezért nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem