LÁNYI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Független Kisgazdapárt a román-magyar alapszerződés ratifikálása ellen szavazott a legszigorúbb módon és a legegységesebben, mert az alapszerződés szövegét... (Moraj a kormánypártok padsoraiban.) igen rossznak találta.
A félreértések elkerülése végett kolozsvári képviselőtársamnak kívánom mondani, én Székelyudvarhelyen születtem, ami egy kicsit beljebb van, a Székelyföldön, ezért a véleményem egy kicsit más, mert a következő: itt, ország-világ előtt kijelentem, hogy a román-magyar alapszerződésnek a világon semmi köze nincs ahhoz, hogy a Romániában lévő politikai helyzet megváltozott. (Taps az ellenzék padsoraiban.) Ennek két oka van:
Az egyik, hogy a román nép megunta a posztkommunista kormányt, és elkergette. (Taps az ellenzék padsoraiban. - Hangok ugyanonnan: Igaz, igaz!) Választott egy demokratikus kormányt, amelyik igyekszik demokratikus eszközökkel kormányozni. (Közbekiabálás az ellenzék padsoraiból: Helyes!)
A másik, hogy a román kormány igyekszik az első körben bekerülni a NATO-tárgyalásokba. Ennek következtében természetesen mindent elkövet, igen jó politikával, igen jó kampánnyal, hogy Románia az első körbe bekerüljön. Ebben nagyon jók a román politikusok - ezt a kolozsvári képviselőtársamnak mondom -, mert a dalai lámától a római pápáig mindenütt voltak, Alaszkától a Fokföldig. Ebben nagyon jó politikusok a románok, tanulhatnánk tőlük.
A következő ezzel kapcsolatban a véleményem. Természetesen nincs joga sem a Független Kisgazdapártnak, sem személy szerint nekem, hogy kételkedjek a jelenlegi demokratikus román kormány jóindulatában, a magyar kisebbséggel kapcsolatos pozitív hozzáállásában, amelyek ígéretekben már jelentkeztek, gyakorlatban még nem, de még sok idő nem volt rá. Természetes, hogy egy demokratikus román kormányt egy demokratikus magyar kormánynak kötelessége támogatni, a NATO-csatlakozás ügyében is, de ettől függetlenül a román-magyar alapszerződés nem jó, nagyon egyoldalú, és nem érvényesíti és képviseli a magyar érdekeket megfelelően Romániában.
(18.50)
Ettől függetlenül a Kisgazdapárt azért, mert bizalmat ad ennek a demokratikus kormánynak, egy gesztust tesz, és ezért nem szigorú nemmel szavaz - mert hisz az alapszerződés szövegében egyetlenegy betű sem változott -, hanem gesztusként és megelőlegezve, hogy bízunk a demokratikus román kormányban és a román demokráciában, a Független Kisgazdapárt tartózkodott.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem