BRETTER ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BRETTER ZOLTÁN
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a történelem soha még ilyen gyorsan és ilyen alaposan nem igazolta alapszerződés megkötésének jogosságát és fontosságát, mint ahogy ez a Romániával megkötött alapszerződés esetében áll. Annak idején, amikor vitákat folytattunk az alapszerződésről, sokan attól féltek, hogy olyan választások következnek Romániában, ahol a nacionalizmus meghatározó erő és szavazatot hozó politika lesz. Bebizonyosodott - és ez az alapszerződésnek tulajdonítható -, hogy ez nem következett be. Az, hogy ma Romániában az ellenzék által is becsült demokratikus kormány van uralmon, nem utolsósorban annak a választásnak tulajdonítható, amelyet ez az alapszerződés előzött meg. Annak idején, amikor a vitákat folytattuk, a tartalmi kifogások, amelyeket most is, valamilyen halvány módon - mármint úgy értem, visszfényes módon - az ellenzék említ ebben a kérdésben, azok a kérdések most már - mint oktatásügy vagy az egyházi ingatlanok ügye - a megoldás felé tartanak. Az, hogy egyáltalán így lehetséges ez, megint csak az alapszerződésnek tulajdonítható.
Az, hogy ma, tegnap Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Kolozsváron - egyébként szülővárosomban - románok és magyarok ezrei között, ünneplő tömeg között beszédet mondhat, és azzal a lelkesedéssel fogadják ebben a városban, megint csak valamilyen módon erre az alapszerződésre vezethető vissza... (Taps a kormánypártok padsoraiban.), hiszen mindannyian tudjuk, és kérem, ismerjük el mindannyian, hogy ez az alapszerződés érzelmi fordulópontot is jelent két ország viszonyában és nagyon sok lehetőséget a továbbiakra nézvést.
Azt hiszem, hogy ezt az alapszerződést nyugodtan lehetett megszavazni. Sokszor vannak kétségeink akár a parlamentben is egyes szavazások kapcsán, hogy vajon jól döntünk-e vagy nem. Ezen alapszerződés kihirdetésének a megszavazása a lehető legnyugodtabban vállalható döntés. A Szabad Demokraták Szövetsége nyugodtan vállalja ezt a döntést. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem