CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum a szavazás során tartózkodott, mert a magyar-orosz alapszerződés kihirdetését mindaddig nem támogatja, amíg az elrabolt magyar műkincsek sorsát a szóban forgó szerződés szellemében Magyarország számára megnyugtató módon nem rendezik.
Az alapszerződés 14. cikkelye ugyanis kimondja: "A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy óvják és ápolják a másik félnek a saját területükön található kulturális értékeit és történelmi emlékeit. Elősegítik azon műalkotások visszaszolgáltatását, amelyek a másik fél nemzeti tulajdonát képezik."
(17.50)
Ezek a mondatok önmagukért beszélnek. Az orosz törvényhozás, a duma a szerződéssel ellentétesen törvénysértő módon, hiszen ez a lépés a ratifikáció után történt, mégis az orosz állam tulajdonának nyilvánította az elhurcolt műkincseket. Ilyen körülmények között a mi álláspontunk szerint Magyarország számára az alapszerződés kihirdetése elfogadhatatlan. Az MDF a "nem" helyett azért élt a tartózkodás lehetőségével, mert így kívánta jelezni azt a tényt, hogy az 1991. szeptember 6-án aláírt szerződést tartalmilag megfelelőnek tartja, és annak mindkét fél által történő tiszteletben tartása esetén a kihirdetést támogatja.
Tisztelt képviselőtársaim, szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy az ellenzéki pártok erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a határozathozatalt az Országgyűlés halassza el szeptemberig, időt adva ezzel az orosz demokratikus erőknek egy esetleges változtatásra, egy esetleges kedvező fordulatra, egyben jelzést és ösztönzést is adva erre. De sajnos kormánypárti képviselőtársaink és a kormányzati erők ebben nem voltak partnerek.
Tisztelt Képviselőtársaink! Bízunk abban, hogy a többi ellenzéki párttal összehangolt lépésünkkel felhívjuk a nemzetközi közvélemény figyelmét erre az alapvető problémára, és Jelcin elnöknek, az orosz demokratikus erőknek és egy kedvező alkotmánybizottsági döntésnek sikerül elérni a felbecsülhetetlen értékű magyar nemzeti értékek visszaszolgáltatását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem