DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A vitában elhangzott idáig minden olyan kérdés nyilván, amit én is érinteni fogok, s a következő kérdésekkel szeretnék egy kicsit részletesebben foglalkozni.
Valóban technikainak tekinthető-e ez a alkotmánymódosítás, miként erre az igazságügy-miniszter is utalt az expozéjában, és miként erre Hack Péter és Bihari Mihály is utalt a néhány perccel ezelőtti hozzászólásában. Szeretnék én is foglalkozni a politikai megállapodással, miként ezzel foglalkozott az igazságügy-miniszter is - foglalkoztunk a kisebbségi vélemény előterjesztésekor, és foglalkozott most is szinte minden hozzászóló. Szeretnék foglalkozni az alkotmánymódosítási csomag két lényegesebb kérdésével, az egyik a népszavazási törvény; ennek - a jelenlegi szabályozásnak - az indokoltságáról és az alkotmányban történő szabályozás indokoltságáról szeretnék beszélni. A másik pedig az igazságszolgáltatási reform, és ennek is csak néhány fontosabb kérdéséről szeretnék beszélni.
Az első kérdés: technikainak tekinthető-e ez az alkotmánymódosítás? Ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről, hogy technikai természetű alkotmánymódosítás, akkor - azt gondolom - egy olyan alkotmánymódosítás, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy négyszintű igazságszolgáltatási rendszer legyen, ezzel alapvetően befolyásolja a bírósági szervezeti rendszert, amely megváltoztatja a bíróságok külső irányításának rendszerét, amelynek a következtében új büntető-eljárási törvénye lesz az országnak, és a polgári eljárások szabályai is lényegesen átalakulnak, és amelynek következtében jelentős hatáskörváltozások következnek be az igazságszolgáltatás szférájában - nos, ezt az alkotmánymódosítást, ezt a csomagot előkészítő alkotmánymódosítást nem tekinthetjük technikai alkotmánymódosításnak. Igenis érdemi, méghozzá fontos, egy önálló hatalmi ág alapvető kérdéseit, jövőjét - méghozzá hosszú távú jövőjét -, esetleg több évtizedes sorsát eldöntő kérdésekről van szó. Nem véletlen egyébként, hogy az igazságügy-miniszter is közel húszperces és Hack Péter is közel húszperces expozéban ecsetelte az alkotmánymódosítás szükségességét.
Sokan beszéltek arról az előttem szólók közül, hogy a politikai megállapodásnak mi a tartalma, és a politikai megállapodás hatályban van-e vagy sem. Azok számára, akik nem ismerik ezt a politikai megállapodást, vagy elfelejtették már a parlamenti képviselők közül is, hogy mi ennek a pontos tartalma, hiszen 1995-ben kötöttük meg ezt a politikai megállapodást, azok számára érdemes felidézni azt a passzusát, azt a rendelkezését, ami a jelenlegi helyzetre érvényes. Abban állapodtak meg 1995-ben az aláíró felek, ez öt parlamenti pártot jelentett, hogy az új alkotmány elfogadásáig - legkésőbb az 1994-ben megválasztott parlament ciklusának végéig, tehát az 1998-as új választásokig - alkotmánymódosításra is csak ötpárti egyetértéssel kerül sor. Rögzítsük le azt a tényt, hogy ez az előterjesztés nem élvezi öt párt támogatását, és ilyen értelemben azt gondolom, hogy a politikai megállapodás megsértése a törvényjavaslat előterjesztésével megtörtént.
Azzal szokták magyarázni - nyilván rossz lelkiismeretüket nyugtatandó - a kormánypárti képviselők ezt a magatartást, hogy lényegében ez a politikai megállapodás tavaly decemberben hatályát veszítette, és hivatkoznak itt az akkor elhangzott véleményükre is. Előszeretettel elfeledkeznek azonban arról, hogy mi történt a parlamentben 1996 júniusában közel egy esztendővel ezelőtt. Akkor ugyanis a Ház eljutott egy koncepció szövegének megszavazásáig... (Dr. Avarkeszi Dezső: Nem jutott el.) Eljutott, ennek a feltételei adottak voltak, és lényegében a kormány MSZP-s tagjai és az MSZP elnökségének tagjai akadályozták meg azt szavazatukkal, hogy akkor, júniusban elfogadott alkotmánykoncepciója legyen az Országgyűlésnek, ami a további munka feltételeit megteremtse, ami alapján elkezdődhetett volna a normaszöveg készítése - ez megint csak tény. A kormány, ha úgy tetszik, szembefordult, testületileg fordult szembe - az SZDSZ-es miniszterek kivételével - az alkotmánykoncepció hosszú idő alatt előterjesztett és a bizottság konszenzusát élvező szövegével. Fél év késlekedés következett ezután, hiszen újabb tárgyalások, újabb egyeztetések következtek, és ezután történt az a decemberi szavazás, amire már többen utaltak.
Felmerül azonban az a kérdés, hogy miért nem állt fel akkor egyik kormánypárt sem 1996. júniusában, és miért nem kifogásolta a kormány MSZP-s tagjainak magatartását, miért nem vállalta ez ügyben az SZDSZ sem a konfliktust koalíciós partnerével, az MSZP-vel. Miért nem beszéltek akkor arról, hogy a politikai megállapodás lényegében ezzel a magatartással hatályát veszítette? - hiszen egy eredménytelen, érvénytelen szavazásra került sor; illetve nem érvénytelen, hanem eredménytelen szavazásra került sor. A két magatartás és két szavazás között van egy lényeges különbség - a júniusi és a decemberi szavazás között van egy lényeges különbség valóban -, csak nem az, amit a kormánypárti képviselők mondottak. A júniusi szavazás ugyanis megakasztotta a folyamatot, míg a decemberi szavazás után egy elfogadott koncepciója van a magyar Országgyűlésnek, és ennek következtében a kodifikációs munka folytatódhatott tovább minden különösebb akadály nélkül, minden időveszteség nélkül. Erről a különbségről a kormánypárti képviselők és a kormány tagjai nagy előszeretettel feledkeznek el.
Hack Péter is utalt arra beszédében, hogy sajnos az új alkotmány már ebben a ciklusban nem jöhet létre, pedig a kormánypárti képviselők nagyon szeretnék az új alkotmányt elfogadtatni még ebben a ciklusban a Házzal. A felelősség, ha ez nem történik meg - márpedig úgy tűnik, hogy ehhez a kérdéshez hiányzik ma már a kormánypártok eltökéltsége és szándéka is, mondom még egyszer, a '96-os júniusi magatartás miatt -, egyértelműen a kormánypártokat, az MSZP-t és az MSZP kormánytagjait illeti elsősorban.
Hallottunk arról is, hogy tulajdonképpen ebben a törvényjavaslatban olyan kérdések vannak, amelyek nem fontosak az SZDSZ számára, például az országos igazságszolgáltatási tanács, és kompromisszumkészségét felajánlva az hangzott el mind az alkotmányügyi bizottság ülésén, mind pedig most, hogy tulajdonképpen ez kikerülhetne az alkotmánymódosítási csomag törvényszövegéből, tehát magából a törvényjavaslatból, és erről majd a Bsz., a bírósági szervezeti törvény vitája során vitatkozzunk.
(12.00)
Nyilván nem kétséges, hogy milyen eredménnyel. Ha a kormányzati szándék egyértelmű e tekintetben, akkor azt gondolom, nem lehetnek illúzióink a tekintetben, hogy ha az alkotmányból ki is kerülne ez a javaslat és ez a szándék, akkor a bírósági szervezeti törvénybe változatlan formában kerülne be, úgyhogy ezt azért nagy kompromisszumkészségként értékelni nem lehet.
Az alkotmánymódosítás kapcsán igazából két olyan kérdés van, ami részletesebb szabályozást igényel és érint. Az egyik a népszavazás, a másik pedig az igazságszolgáltatás. A népszavazás kapcsán arra szoktak hivatkozni, hogy van egy alkotmánybírósági döntés, ami alapján tulajdonképpen indokolt az alkotmány módosítása.
Nézzük pontosan, miről is szól ez az alkotmánybírósági döntés! Csak azért, hogy a félreértéseket a későbbiekben esetleg elkerülhessük. Az Alkotmánybíróság döntése a következőképpen szól - a 2/1993-as alkotmánybírósági döntésről beszélek -: "A népszavazási törvény, amely az államhatalom egységének elvére épülő alkotmány alapján készült, szükségképpen nincs összhangban az államhatalom megosztásának alkotmányos rendszerét tartalmazó hatályos alkotmánnyal. A törvénynek a hatályos alkotmányhoz igazítása nem történt meg, és ezáltal alkotmányellenes helyzet állt elő." Az Alkotmánybíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy a népszavazás intézményének újraszabályozása során indokolt megvizsgálni az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyeket abból a szempontból, hogy azok népszavazásra bocsátása összeegyeztethető-e az alkotmány rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság döntése egyértelműen és világosan rendelkezik, nem alkotmánymódosítási igényt fogalmaz meg, hanem az alkotmány rendelkezéseihez a népszavazási rendelkezés hozzáillesztését fogalmazza meg követelményként. Tehát az az igény, amit itt néhányan megfogalmaztak, hogy más népszavazási törvényre lenne szükség, a népszavazási törvény rendelkezéseit több ponton módosítani kell, ez az Alkotmánybíróság döntéséből következően törvénymódosítással is végrehajtható lett volna, nincs szükség e tekintetben alkotmánymódosításra. Nincsen szükség alkotmánymódosításra!
Az is gondot okoz természetesen, hogy a beterjesztett szöveg nincs összhangban az elfogadott alkotmánykoncepció szövegével. Ha valaki kicsit figyelmesen elolvassa a koncepció szövegét és a beterjesztett normaszöveget, látni fogja a különbségeket. Ennek a részleteivel talán az idő rövidsége miatt most nem érdemes foglalkozni.
A másik ilyen jelentősebb kérdéskör az igazságszolgáltatás reformjával kapcsolatos kérdések. Itt elhangzott a társasbíráskodásra és az egyesbíráskodásra vonatkozóan néhány megjegyzés, elhangzott az igazságszolgáltatás működésére, működőképességére vonatkozóan néhány megjegyzést. Ahhoz, hogy pontosan idézzük mind a hatályos alkotmányt, mind pedig a tervezet szövegét, a társasbíráskodás és egyesbíráskodás kérdésében érdemes felidéznünk a hatályos alkotmány szövegét.
A 46. § a következőt tartalmazza: "A bíróságok hivatásos bírákból és népi ülnökökből alakított tanácsokban ítélkeznek. A törvény e szabály alól kivételt engedhet." Hogy szól a javaslat 9. §-a? "Bíróság - ha törvény másként nem rendelkezik - tanácsban ítélkezik." Igazából, hatását tekintve a két szöveg között, azt hiszem, érdemi különbség nincs. Ráadásul az az alkotmányos veszély, amit itt néhányan felfestettek, vagy amiről néhányan beszéltek az elmúlt percekben, miszerint lényegében most már az egyesbíráskodás az, ami általánosnak tekinthető a magyar igazságszolgáltatásban mind a polgári, mind pedig a büntetőügyek tekintetében, s hogy ez egy alkotmányellenes helyzet, amit bármikor meg lehet kérdőjelezni, nos, ez a veszély nem reális veszély. Senki nem tud számot adni egyetlenegy olyan kezdeményezésről, amely az Alkotmánybíróság előtt a kialakult igazságszolgáltatási gyakorlatot kifogásolta volna és ilyen értelemben ez a veszély valóságos, a bíróság működését befolyásoló vagy ténylegesen alkotmányos veszélyeket magában rejtő veszélyként leselkedne ránk.
Azt gondolom, az a megállapítás legalábbis magyarázatra szorul, hogy ez után a rendelkezés után, ha ez a rendelkezés az alkotmány szövegébe kerül, akkor valóban a társasbíráskodás lesz-e az általános bíráskodási forma a Magyar Köztársaságban, vagy pedig továbbra is az egyesbírói eljárás lesz az, ami mind a büntető, mind pedig a polgári eljárásoknál domináns lesz. Ehhez persze ismernünk kellene a büntetőeljárás tervezett szövegét. Ezt még nem ismerjük - ez ügyben a kormánypárti képviselőknek nyilván több információja van. Én arra tippelek, hogy továbbra is inkább az egyesbírói forma lesz az általános, nem pedig a társasbíráskodás, függetlenül attól, hogy az alkotmány új passzusai hogyan rendelkeznek.
Mind a hatályos, mind pedig a tervezett szöveg úgy szól, hogy: a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást..., és itt a hatályos szöveg és az új szöveg között természetesen eltérés van, hiszen a hatályos szöveg háromszintű fórumrendszerről, míg az új szöveg négyszintű fórumrendszerről beszél, de a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást - és most ez a lényeg: - a bíróságok gyakorolják. Ezen az új szövegváltozat, tehát az új tervezet sem változtat.
Kérdezem: mi lesz a szabálysértésekkel? Mert ha a társasbíráskodás esetén, amire itt Hack Péter is utalt, valóban egy komoly veszély leselkedik ránk, akkor a szabálysértések esetében erről miért nem esik szó? Idézném itt Szikinger Istvánnak a nem olyan régen megjelent egyik írását, amiben a következőket olvashatjuk erről a kérdésről: "Az alkotmány idézett 45. §-ának nem az ítélkezési szintek kijelölése a lényegi tartalma, hanem annak kimondása, hogy igazságszolgáltatást csak bíróságok végezhetnek. Ehhez képest mindmáig közigazgatási hatóságok járnak el, ráadásul az érdemi bírói kontroll lehetőségének hiányában, a jelentőségükben talán kisebb súlyú, az ember becsületét azonban mégis mélyen érintő szabálysértési ügyekben, ami a nemzetközi gyakorlat szerint is sérti az igazságszolgáltatás bírói monopóliumát". Erre vonatkozóan itt, ebben a törvénycsomagban semmilyen megoldási javaslat nem látható. Csak mondom még egyszer, ha van az egyik oldalon egy komoly alkotmányos veszély és egy komoly alkotmányos érzékenység, akkor ez a másik oldalon miért nem jelenik meg?
A harmadik ilyen kérdés, amit az igazságszolgáltatással kapcsolatban érinteni kell, magának a törvényjavaslatnak, törvénycsomagnak az előkészítettsége. Erről nyilván a csütörtökön sorra kerülő vitában majd meglehetősen sok szót váltunk, de elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az ellenzéki pártok soha nem mondták azt, hogy az igazságszolgáltatás reformjára nincsen szükség. Sőt minden egyes költségvetési vita során az igazságszolgáltatás működési feltételeinek javítására terjesztettek elő javaslatokat mind a személyi, mind a dologi feltételek tekintetében; sőt egy jó fél esztendővel ezelőtt a Fidesz javaslatára végül is hosszas vajúdás után egy külön albizottság kezdte el munkáját. Csak emlékeztetném önöket arra, hogy eredetileg pont a téma fontosságára tekintettel egy eseti bizottság felállítását javasolta a Fidesz-frakció. Ezt a kormánypárti képviselők nem támogatták, és a kormány sem támogatta. Pontosan azért javasoltunk egy eseti bizottságot, mert úgy gondoltuk, hogy az igazságszolgáltatás reformja van olyan fontos feladat, hogy ezzel már az előkészítés szakaszában foglalkozzon a parlament, és az előkészítés szakaszában is ne csak a kormány monopóliuma legyen, hogy milyen törvényjavaslatok kerülnek a Ház elé.
Ezt akkor a kormánypárti képviselők nem támogatták, és utána kompromisszumos megoldásként végül is az alkotmányügyi bizottság egy albizottságot állított föl, és ez kezdte el a munkát. Igaz, ez a munka nem volt túlságosan látványos, hiszen összesen három ülésre került sor, szemben, mondjuk, egy másik albizottsággal, ahol szerintem harminc körüli most már az ülések száma. Ez egyúttal jelzi is nyilván a kormánypárti képviselők számára, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami kevéssé fontos. De ezen a három bizottsági ülésen sem hangzott el semmiféle olyan érdemi elemzés, hatásvizsgálat, amit az igazságszolgáltatási reform előkészítésével kapcsolatban a parlamentnek ismernie kellene, a parlamenti képviselőknek ismerniük kellene. Pontosan azért javasoltuk azt, hogy bizottsági előkészítés történjen, mert úgy gondoltuk, hogy könnyebb ezekről a kérdésekről egy bizottsági ülésen vitatkozni és a kérdésekre közvetlenül választ kapni, mint itt a parlament plenáris ülésén győzködni egymást, ahol már nyilván sokkal fontosabb, már csak presztízskérdésből is a kormány számára, hogy az eredeti előterjesztését megvédje.
(12.10)
Jól mutatja egyébként, hogy önök igazából érdemi vitára nem készülnek, és ezeket a kérdéseket lényegében már eldöntötték az igazságszolgáltatási csomag tekintetében is, hogy körülbelül három hét múlva kerül sor a most tárgyalás alatt lévő alkotmánymódosítási csomag szavazására, akkor, amikor az igazságszolgáltatási csomagnak csak a részletes vitája kezdődik. Ilyen értelemben igazából komoly vitára, azt gondolom, nem lehet számítani sem az alkotmány módosítása tekintetében, sem pedig az igazságszolgáltatási reformról szóló törvényjavaslatok tekintetében.
Azt hiszem, hogy ez a vita természetesen folytatódni fog a következő napokban, és az igazságszolgáltatási csomag valóban olyan fontos kérdés, ami hosszú, talán a húsz óránál hosszabb vitát igényelne, mindenképpen alaposabb előkészítést, parlamenti bizottsági előkészítést igényelt volna. Így elkerülhettük volna itt, a parlament plenáris ülésén azt a vitát, aminek jelenleg is szemtanúi vagyunk. Hogy ez nem így történt, ezért a felelősség elsősorban és kizárólag a kormánypártokat terheli.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
