DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Elnézést, hogy nem jeleztem korábban, de úgy gondoltam, esetleg lesz még más hozzászóló is. Természetesen a vezérszónoklatokban elhangzottakkal kapcsolatban és később az általános vitában majd elhangzó hozzászólásokkal kapcsolatban lesz még alkalmunk a véleményünket kifejteni, de engedjék meg, hogy három dologra nagyon röviden reagáljak.
Az első, amit Torgyán képviselő úr elmondott a Kisgazdapárt által tervezett kabinetrendszerrel kapcsolatban: nem fejtette ki részletesen, hogy miről van szó, és mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ez valóban a minisztériumok vezetésének a szakmai jellegét erősítené, el szeretném mondani, hogy miről is van szó.
Ők meg kívánják szüntetni a helyettes államtitkári rendszert, ehelyett minden minisztériumban több politikai államtitkár lenne, elképzeléseik szerint 3-7 között mozogna a politikai államtitkárok száma. Ehhez hozzáteszik, hogy valamennyi politikai államtitkár és miniszter csak képviselő lehet. Ha jól számoljuk, ez azt jelentené, hogy 80-90 között lenne azoknak a képviselőknek a száma, akik egyben minisztériumban vezető tisztséget töltenének be. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a Független Kisgazdapárt kétkamarás parlamentben és a parlament létszámának radikális csökkentésében gondolkodik, akkor azt hiszem, elég világos lenne, hogy a parlamenti munka szűnne meg, legalábbis kormánypárti oldalról.
A másik: ezzel kapcsolatban Torgyán képviselő úr feltette nekem a kérdést, hogy mondjam meg, maradtak-e a helyükön közigazgatási államtitkárok, és azt mondta, hogy szerinte nem fogok tudni ilyeneket mondani. Megmondom őszintén, nem tudom, hogy általában a minisztériumokban maradtak-e, azt tudom, hogy abban a minisztériumban, ahol dolgozom, Papácsy Edit - aki jelen van - már az előző ciklusban is közigazgatási államtitkár volt, és tudom, hogy van még jó néhány minisztérium, ahol vannak olyan közigazgatási államtitkárok, akik közben más beosztásba kerültek; van, aki miniszter lett, van, aki kormánybiztos lett - ha már többen említették.
Végül Dávid Ibolyának egy megjegyzésére hadd reagáljak. Ő azt mondta, hogy egyeztetés nélkül került be ez a törvényjavaslat a parlament elé. Mondhatnám azt, hogy ez megdöbbentő állítás volt, de nem mondom, mert sajnos, lassan most már az ellenzéki képviselőktől meg kell szoknunk az ilyen állításokat. El szeretném mondani, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban - és akkor még nem számítjuk az alkotmánymódosítással kapcsolatos tárgyalásokat - két ízben hívtunk össze hétpárti megbeszélést, hívtuk meg a parlamenti pártok képviselőit; legnagyobb sajnálatunkra a Magyar Demokrata Fórum egyik megbeszélésen sem képviseltette magát. Ezek után írásban kértünk véleményeket előzetesen a tervezetről, amit egyébként december hónapban megkaptak a parlamenti pártok, erre a Magyar Demokrata Fórumtól nem kaptunk írásos véleményt a törvényjavaslattal kapcsolatban; ezzel ugyan nem voltak egyedül, mert egyedül a Független Kisgazdapárttól kaptuk meg, amit most is szeretnék megköszönni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem