DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Varga képviselőtársam felszólalását hallgatva két gondolat jutott eszembe; engedjék meg, hogy ezeket megosszam önökkel. Az egyik az, hogy éppen ezen a törvényen ez a parlament, ennek a kormánynak a vezetésével jelentős változtatásokat hajtott végre, ilyen formában ennek a törvénynek a kritizálása némileg meglepőnek tűnik.
A másik az, aminél megpróbálok házszabályszerű lenni, nem biztos, hogy sikerülni fog, de nem rossz szándékból teszem. Elhangzott itt a padok között, hogy "de tanultál abban az időben". Úgy érzem, hogy Gaál képviselőtársamnak az előző parlament alatt elmondott egyik felszólalását szükséges ide idézni most. Ő elmondta egy ügyben, hogy hogy nézett ki a dolog az ő szemszögéből akkoriban. Hadd mondjam el, hogy hogy nézett ki ez a dolog az én szemszögemből akkoriban. Az én családomban az volt a mondás, hogy ezt a rendszert a dolgozni akaró reakciós értelmiségiek munkája tartja fönn.
Nem tudjuk értelmesen lezárni ezt az egész ügynökösködést, mindenképpen lehetetlen helyzetbe kerülünk, de valahol le kellene zárni, és a lezárás pedig a törvények lehetőleg betű szerinti, tisztességes és gyors végrehajtása. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem