DR. NÁDORI LÁSZLÓ
DR. NÁDORI LÁSZLÓ
DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Egészen pontosan felszólalásom címe "Lengyelországi tapasztalatok, hazai következtetések". Május elején az IPU magyar-lengyel csoportja meghívást kapott a lengyel szejm testvércsoportjától néhány napos tapasztalatcserére. Ennek a látogatásnak a keretében nagyon tanulságos eszmecserét folytattunk a szejm sportbizottságával, s nagyon fontos információkat kaptunk ettől a bizottságtól a sport parlamenti helyzetét illetően. Ezekről beszélnék.
Az első a sportbizottság működésével kapcsolatos tapasztalatunk. A sportbizottság két cikluson át működik már a lengyel parlamentben állandó bizottságként. Valamennyi párt legalább egy taggal képviselteti magát, az erőviszonyoknak megfelelően. Az állandó sportbizottság fontosabb jogosítványai a következők: észrevételt tesz törvénytervezetekhez; különösképpen feltárja a törvényekben rejlő lehetőségeket az ifjúság és a felnőtt lakosság edzettségének, egészségének javítására; továbbá folyamatosan feltárja a nemzetközi együttműködésben, főként az európai uniós csatlakozásban és annak előkészítésében rejlő lehetőségeket; kiépíti szervezeti együttműködésben a parlament oktatási és környezetvédelmi bizottságával a kapcsolatát; végül nyílt napjaikat a közvélemény, a kormányellenőrzés bevált eszközeként tartják számon. A nyílt nap ad teret a gazdaság jelentős szereplőinek informálására, gyakorlatilag korszerű sportmarketing megvalósítására. A bizottság tagjai részt vesznek a sportszervezetek koncepcionális vitáiban, törvényértelmezésekben, egyúttal ezeken a területeken koordinációs feladatokat látnak el.
Nagyon aktív a bizottság. Elismerten működik, és a parlament egyik legjobb bizottságaként jellemezték a parlament vezetői a bizottság munkáját.
A sport értékeinek elismerése megfelelő garanciákkal jellemző a lengyel parlament tevékenységére. Ezt a tényt mindenekelőtt a költségvetés alakulásával lehet jól jellemezni. Míg 1989-ben a sport részesedése a költségvetési főösszeg 0,34 százaléka volt, addig a rendszerváltozáshoz köthetően 1992-ben a költségvetési arány 0,11 százalékára csökkent. Míg az 1997-es évben a költségvetési és a szerencsejátékból származó összeg ismét elérte a támogatás 1989. évi szintjét.
Ha most a magyar sport költségvetésének alakulását nézzük, akkor a következőt lehet mondani: a magyar sport 1997-ben a költségvetési főösszeg 0,15 százalékát kapta, ebbe értendő a szerencsejátékból származó 12 százalékos részesedés és a totó játékadója. Valószínű, aki ezt kiszámolta, beleérti az önkormányzatok által adott támogatásokat is.
Az arányt tekintve a magyar sport költségvetése a lengyel költségvetés sportra fordított támogatásának mindössze a felét éri el 1997-ben. A lengyel sport 1992. évi 0,11 százalékos részesedése azért nőtt négy év alatt megközelítően a háromszorosára, mert többek között a sportban dolgozó szakértő képviselők és a költségvetési bizottság a költségvetési vitákra rendkívül alaposan készült fel, konkrét érvekkel támasztotta alá azt a veszélyt, amelyet az átmenet veszteségei okozhatnak a sportban, amelynek ellensúlyozása elengedhetetlen a sport értékeinek megmentése érdekében.
(0.10)
A költségvetési részesedés emelkedésében szerepet játszottak továbbá az 1996-ban jóváhagyott testnevelési és sporttörvény konkrét előírásai, előirányzatai is. Ezért nevezik Lengyelországban a sport 1997. évi költségvetését válságkezelőnek.
Az 1997. évi kedvező támogatást előkészítette továbbá a szerencsejáték-törvény 1995. évi módosítása, amellyel lényegesen nagyobb részesedést nyújtott az állam a sportnak a megelőző évekhez képest. Megjegyzendő, hogy a szerencsejátékokból származó források révén elsősorban a sportlétesítmények építése, állaguk megóvása és a fogyatékosok sportja részesült támogatásban.
Néhány szót a testnevelési és sporttörvényről. Említettem, hogy 1996 januárjában új testnevelési és sporttörvényt hagyott jóvá a szejm. A sporttörvény tanulságul szolgál azért, mert a törvény a sport időszerű szabályozásán kívül két kiemelkedő fontosságú programot irányzott elő, és rendelt a programhoz, annak végrehajtásához megfelelő pénzügyi fedezetet.
A két kiemelt program a következő volt: az első az iskolai testnevelés óraszámának emelése heti három órára. Figyelemre és követésre méltó mindaz, ami ma a lengyel iskolákban a diákok fizikai nevelése érdekében történik. A problémák hasonlóak a hazai iskolai és diáksport problémákhoz, a különbség azonban jelentős a probléma kezelését és a megoldás keresését illetően. Történelmi léptékű az a törvényhely, amely 2000-től heti négy testnevelési órát irányoz elő kötelezően. Szó van arról, hogy az ötödik órát is be lehet majd vezetni a feltételektől függően; ezzel gyakorlatilag megvalósul Lengyelországban a mindennapos testnevelés elve, részben tanórai, részben tanórán kívüli, de mindenképpen intézményes, anyagilag garantált keretben. Mintaértékű ez az előrelépés.
Nem kétséges, hogy az ifjúság edzettsége javításának, a betegségmegelőzésnek talán leghatékonyabb módszerével állunk szemben. Arra a kérdésemre, hogy mi késztette a kormányt erre az előterjesztésre és a parlamentet az előterjesztés jóváhagyására, azt válaszolták: a betegségmegelőzés olcsóbb a gyógyításnál. A betegségek korai előfordulása ugyanis nem természetes jelenség, tehát elhárítható.
A másik kiemelt feladat a fedett és szabadtéri iskolai sportlétesítmények számának növelése 800 helységben. Új létesítmény megépítése is napirenden van, illetve a régiek felújítása. A feladatot a nálunk is ismert módon, az egyharmados állami hozzájárulással, úgynevezett címzett támogatással oldották meg.
Néhány szervezeti jellegű tapasztalatról. A lengyel olimpiai bizottságot a sportági szövetségek delegáltjai alkotják. Ennek megfelelően a lengyel sportszövetség és az olimpiai bizottság egy testületet alkot, amelynek elnöke a sporthivatal elnöke. Amikor említettem, hogy ez a gyakorlat nincs összhangban az állami és civil szféra szétválasztását érintő alapelvvel, azt válaszolták, hogy ebben az esetben feltehetően átmeneti megoldásról van szó. Hozzátették azonban, hogy az átalakulás gördülékenysége, fokozatossága nem tud elviselni radikális szervezeti intézkedéseket.
Említették a kollégák azt is, mivel az olimpiai részvétel és felkészülés 90 százaléka - pontosan 90 százaléka - központi költségvetési támogatásra épül, fokozott figyelmet érdemel a pénzek felosztása, továbbá a támogatások hatékony felhasználása, ellenőrzése.
Indokoltnak tartják a lengyel szakemberek továbbá a sportszövetségek és az olimpiai bizottság egyesítését egy átmeneti perszonálunióval, mert a lengyel sport napjainkban nehéz, válságkezelő fázisban van, tehát az erők összefogására van szükség.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ebből a példából a hazai szervezeti következtetéseket le kellene vonnunk; de azt mindenképpen, hogy az erőket koncentrálni kell, a támogatásokat pedig hatékonyan felhasználni.
A finanszírozással kapcsolatban röviden: a pénzügyi mechanizmus sajátosan alakul a lengyel versenysportban. A sporthivatal elnöke szerződésben rendeli meg például a vívószövetségtől az olimpiai válogatott 1997. évi programjának elkészítését. A benyújtott programról szakértők adnak véleményt, majd a kedvező elbírálást követően a vívószövetség megkapja a támogatást. Egyetlen korlátozó tényező szerepel a költségvetésben, nevezetesen az, hogy a támogatásra megítélt összeg 15 százalékánál többet nem lehet adminisztrációra költeni.
Befejezésül azokról a tapasztalatokról, felszólalásomnak tulajdonképpen a lényegéről szólok, amit közvetlenül a hazai gyakorlathoz lehet illeszteni. Többször írtam és hangoztattam az elmúlt évek folyamán, hogy a magyar sport a rendszerváltáshoz kapcsolódóan nem rendelkezett a társadalmi-gazdasági átalakulás nehézségeit enyhítő sportprogrammal. A lengyel átalakulás sportprogramja organikusan kapcsolódott az 1996-ban jóváhagyott testnevelési és sporttörvényhez. A program fő elemei tehát az edzés- és versenyprogramhoz, az ösztöndíjakhoz, továbbá a felszerelés- és létesítményigény által felvállalt kiadásokhoz kapcsolódott, ezt finanszírozták különböző forrásokból.
Míg a lengyel testnevelési és sporttörvényt az átalakuláshoz kapcsolódó problémák keltették életre - mindenekelőtt a gazdasági nehézségek enyhítésének igényével -, addig a magyar sporttörvény előkészítése az 1988-1989-es biztató nekilendülést követően megtorpant, majd lekerült a kormány asztaláról; a parlament egy országgyűlési határozattal helyettesítette a sporttörvényt. Ez a dokumentum műfajából, jellegéből következően nem irányozhatott elő kielégítő pénzügyi fedezetet a keletkező hiányok pótlására, megszüntetésére és szerény fejlesztésére. Így született meg közel teljes egyetértésben 1993-ban az a dokumentum, amely az átalakulás akkor már élesen kirajzolódó problémáit nem tudta megoldani. Ennek természetes következménye az ellentmondások felerősödése, a problémák elmélyülése. Így például a sporttörvénynek vitatható értelmezéséből származó végrehajtása következtében egyes részrendszerek - például a közalapítványok - önálló életet kezdenek élni, a sport egészéhez való viszonyuk tisztázatlan. Ennek, és más kedvezőtlen körülménynek folytán zavartság, bizonytalanság, veszélyérzet jellemzi a sportot, a sportszervezeteket.
Ha nem készítünk a közeljövőben a sporttörvényhez igazodóan országos sportprogramot, ha nem cövekelünk ki szakmailag megkérdőjelezhetetlen igazodási pontokat a sport alrendszerei számára, akkor azok - ahogy erre utaltam - önálló életre fognak berendezkedni, a parlament által nyújtott forrásaikat pedig egy pontosan nem definiálható feladatrendszer megoldására összpontosítják.
(0.20)
Paradoxonként ugyanakkor nő a veszélye annak is, hogy lényeges területek maradnak ki a támogatási rendszerből. Kiindulópontunk változatlan, egy egységes magyar sport létezik három nagy alrendszerrel: versenysport, szabadidősport, iskolai testnevelés és diáksport. Ezek az alrendszerek szervesen illeszkednek egymáshoz, az átfedések nem esetlegesek, egységes egészként kell tehát a magyar sportot kezelni, értelmezni.
Végül a három nagy alrendszer szervezeti és tartalmi kapcsolatainak, működésének koordinálása egy hamarosan elkészítendő sportprogram keretében, azt feltételezve, az Országos Testnevelési és Sporthivatal kitüntetett, saját létezését igazoló, törvények és kormányhatározatok által kijelölt feladata. Mégis, miközben az OTSH felelős a költségvetési törvényben jóváhagyott valamennyi pénzeszköz hatékony felhasználásáért, ugyanakkor a két közalapítványban található körülbelül másfél milliárd forintra az OTSH-nak nincs törvényben meghatározott közvetlen befolyása. Ha ezt az abszurd helyzetet a törvény idézi elő, nyilvánvaló, hogy a törvény tudja csak azt megszüntetni. Bízni lehet abban, hogy törvénymódosítás nélkül, a törvény szellemének megfelelően és ilyen gyakorlattal fel tudjuk oldani az említett ellentmondásokat.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmüket, és ezúton köszönöm meg a parlamentnek, hogy lehetővé tette a lengyelországi utat és ezeknek a tapasztalatoknak a megszerzését.
Befejezésül: én mondtam másként az előadásom címét. Az eredeti cím az, amit az elnök úr bejelentett, csak közben módosítottam, és ezért van egy látszólagos ellentmondás az ön által jelzett cím és az előadásom címe között. Tehát az elnök úr tulajdonképpen korrektül járt el.
Köszönöm szépen. (Taps.)
