DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én nagy csodálkozással hallgattam Rubovszky György szavait, hiszen Bihari Mihály képviselőtársam elmondta az előterjesztéshez fűzött véleményében, hogy egy olyan rendkívüli intézmény ez az előzetes normakontroll, amely ilyen széles értelemben a világ törvényhozásaiban nemigen található.
Gyakorlatilag az ellenzéki kerekasztal során lépett elő gondolatként ez a kiegyenlítő mechanizmus, mert itt arról volt szó, az akkor legnagyobb két párt között ez jelentette volna a kölcsönös féket a parlament belső működését illetően. Ez ma már meglehetősen időszerűtlen, akkor egy aktuális problémát kezelni tudott, és azóta sem igazán tudott ezzel az intézménnyel mit kezdeni maga az Alkotmánybíróság sem, és igazán nem volt gyakorlata az intézménynek a parlament falai között sem.
Az is teljesen nyilvánvaló - és ellenzéki képviselőtársaim is elismerték az alkotmányügyi bizottság előtti vitában, nemcsak most, hanem akkor, amikor a Házszabály módosításáról még tavaly tavasszal tárgyaltunk -, hogy az előzetes normakontroll intézménye mellé mindenképpen módosítani kell az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, hiszen valamiféle eljárási határidőt akkor is kell garantálni az Alkotmánybíróságnak is, hogyha az előzetes normakontroll intézménye működik, hiszen ennek a lehetőségnek a vég nélküli kitolása a törvényhozást gyakorlatilag bármikor, bármilyen időtartamra korlátozhatja.
Úgy gondolom, szakmai alapon lehet vitatkozni, hogy jó-e ez az intézmény vagy nem, de a politikai üzenete semmiképpen sem az, amit Rubovszky képviselőtársam mondott, hiszen ellenzéki képviselőtársaim is ugyanígy szembesültek ezzel a problémával a Házszabály akkori vitájánál. A megoldáson - teljesen természetes - lehet vitatkozni. Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem