DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Hogy Lányi Zsoltot mi mire emlékeztetni, tehát hogy milyen asszociációs képességekkel rendelkezik, ez, úgy gondolom, nem közügy, hanem magánügy, bár azt hiszem, hogy lassanként úgy van ezzel, mint Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe. (Lányi Zsolt: Rólatok ugyanaz!)
Természetesen amikor Szekeres Imre azt mondta, hogy a magyar társadalomra nézve veszélyt hordoznak azok az irányzatok, amelyeket Torgyán József, Csurka István és Giczy György neve fémjelez, akkor a saját véleményét mondta el, amiben abszolút nem biztos, hogy igaza van, de mindenesetre neki ez a véleménye, és nem gondolom, hogy Lányi Zsoltnak jogában áll, hogy Szekeres Imrét megakadályozza véleménye kifejtetésében.
Szekeres Imre nem mondta, hogy ezek az emberek férgek, nem mondta, hogy ezek az emberek dögkeselyűk... (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.), a hallgatósága nem kezdett el üvöltözni, hogy dobjuk őket a Dunába. Szekeres Imre mindössze azt mondta, hogy a következő választáson is vereséget kell mérni erre a politikai irányzatra, mert nézete szerint az a magyar társadalomra nézve veszélyes. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van.)
Természetesen a választók ezt el fogják dönteni, ebben Lányi Zsoltnak igaza van, de amikor néhány százezer választó által a parlamentbe juttatott pártok elnökei nevében megsértődik, akkor nem kellene egy lélegzettel a kétmillió választó által ide juttatott Magyar Szocialista Pártot "lekommunista-utódpártozni". (Közbeszólás a bal oldalról: Így van!)
Az pedig, hogy a jelenlegi kormányzattal és kormánytöbbséggel szemben védik a kapitalizmust olyan pártok, amelyek a kapitalizmus minden lényeges elemét elutasítják - legalábbis amikor döntésről van szó, elutasítják -; elutasítják és lassítani akarják a privatizációt, elutasítják az államháztartási reformot... (Gyimóthy Géza: Rablóprivatizáció!), elutasítják a bankrendszer talpra állítását, amely nélkül működő kapitalizmus nem létezik. Ez legalábbis furcsa, kedves képviselőtársaim, a kapitalizmust nem szeretni kell, a kapitalizmusról nem szónokolni kell... (Németh Zsolt: Hát ez az!), de tudomásul kell venni, hogy ez van és működtetni kell.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban. - Zaj. - Gyimóthy Géza: Ez ám a fejlődés, párttitkárból kapitalisták! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nyugodj meg!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem