DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés 1996. március 19-én fogadta el a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvényt.
A törvény előterjesztése és tárgyalása folyamán a vitában kialakult ütemterv szerint komoly feladata volt mind a kormánynak, mind a parlamentnek az elkövetkezendő időszakban a területfejlesztéshez és -rendezéshez kötődő intézményrendszer kimunkálásában. Már akkor világos volt a parlamenti vitában, hogy lesz egy átmeneti esztendő, amikor is a törvény paragrafusa szerint a parlamentet megillető jogosítványt, nevezetesen a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveinek kidolgozását, valamint a kedvezményezett területek besorolását egyetlen esztendőben - szintén a parlament felhatalmazása alapján - a kormány végezhette el.
Éppen ezért szeretném a tisztelt Házat tájékoztatni arról, hogy az a parlamenti határozat, amely önök előtt fekszik, immáron a kormányrendelet és az egyéves működés tapasztalatai alapján joggal mondható, hogy kiváltotta a területfejlesztésben érintettek elismerését. Nem mondom természetesen azt, hogy az elmúlt esztendőben minden vita nélkül alakult volna ez az intézményrendszer, hiszen ez természetes; ennek az intézményrendszernek a kiépítésére, maradéktalan megszilárdulására még az elkövetkezendő öt-tíz évben kerülhet sor. Azonban mégis azt kell mondjam tehát, hogy az érintettek ismerik a területfejlesztés ilyen típusú támogatási rendszerét, a megyei fejlesztési tanácsok az elmúlt évben ezen döntések alapján hozták meg pályázataikat, és ezen pályázatok alapján hozták meg döntéseiket. Joggal mondhatjuk azt, hogy az intézményrendszer működik, hiszen a rendelkezésre álló lehetőségekkel éltek, és ebben az értelemben több mint háromszorosát fordíthatták fejlesztésre ezeknek a döntéseknek az alapján, amelyek alanyi jogon jártak a megyei fejlesztési tanácsok számára.
A kormányrendelet tehát abban az értelemben mindenképpen jól vizsgázott, hogy 9,7 milliárd forint támogatás odaítéléséről, háromezer pályázat elbírálásáról döntöttek a megyei fejlesztési tanácsok. Szeretném elmondani azt is, hogy sikeresnek mondható a törvénynek az a szelleme, amelyben a megyei fejlesztési tanácsok a kistérségi fejlesztési tanácsok pályázataira épülnek, és az is, amelyben a megyei fejlesztési tanácsok regionális fejlesztési tanácsokat hozhatnak létre.
Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy 1997 januárjában megalakult az első regionális fejlesztési tanács, öt megye: Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye alakította meg ezt a tanácsot. A napokban megalakult a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye részvételével, és az elkövetkezendő időszakban további regionális fejlesztési tanácsok alakulnak majd az érintettek részvételével.
Sajnálatosnak tartom, hogy a kötelező regionális fejlesztési tanácsok megalakulásában időcsúszással számolunk. Itt az a helyzet, hogy az érintettek nagyon sok egyeztetés keretében még nem tudták kiérlelni - a kötelező határozat ellenére - az intézményrendszer kiépítését. Éppen ezért tervezem, hogy e héten szerdán, amikor is az Országos Területfejlesztési Tanács második ülésére kerül sor, ez a testület meg fogja sürgetni és kialakítja azt a jogi rendszert, amelyben ezt a sürgetést szankcionálni is képes, a törvény által kötelezően előírt regionális fejlesztési tanácsok megalakulását.
A mostani határozattervezet annyiban mindenképpen történelmi a magyar parlament történetében, hogy először a területfejlesztés területén megpróbál normatív intézmény- és eszközrendszert használni arra az egyébként rendkívül nehéz feladatra, amelynek az a lényege, hogy a területfejlesztés intézményrendszerében egyszerre kell számolnunk nagyon sokféle eszközrendszerrel, a másik oldalról pedig szembe kell néznünk azzal, hogy a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása mellett a modernizációs centrumok kiépítésében, a területfejlesztés intézményrendszerének felhasználásában az egész ország érdekelt.
Az Országos Területfejlesztési Tanács '96. december 18-i alakuló ülésén jelentős vita volt arról, hogy a parlament milyen időrendet kövessen. A mostani előterjesztés nyilvánvalóan szoros összefüggésben van az országos területfejlesztési koncepció elfogadásával, amely országos területfejlesztési koncepció egy vitában már a kormány előtt volt, és a már említett, e hét szerdai alkalommal immáron második vitáját fogjuk lefolytatni az Országos Területfejlesztési Tanácsban.
Nos, vita volt arról, hogy megvárja-e a tisztelt Ház az országos területfejlesztési koncepciót, és csak akkor tűzze napirendre a most tárgyalt előterjesztést; az érintettek mégis úgy döntöttek - szerintem egyébként helyesen -, hogy a parlament kezdje meg ennek az előterjesztésnek a tárgyalását, elsősorban azért, hogy a megyei fejlesztési tanácsok számára kialakuljon az a lehetőség, hogy ebben az esztendőben minél hamarabb kiírhassák pályázataikat, és hozzájuthassanak azokhoz a forrásokhoz, amelyeket egyébként a parlament a költségvetési vita során rögzített és intézményesített.
Az elmúlt év tapasztalatai világosan mutatják azt, hogy érdemes az országos területfejlesztési forrásrendszerben előrébb lépni a profilírozás tekintetében, nevezetesen az úgynevezett önkormányzati kiegyenlítő kasszában lévő forrásokat kifejezetten csak az önkormányzati - és ott is elsősorban az önkormányzatokhoz kötődő - munkahelyteremtő infrastruktúra irányába elterelni, míg a másik területen érdemesebb a vállalkozásokat - ott is elsősorban a munkahelyteremtő vállalkozásokat - priorizálni.
A parlamenti határozat első pontjaiban javaslatot tesz a tisztelt Háznak a tekintetben, hogy a területfejlesztés eszköz- és intézményrendszerében ne csak közvetlenül a területfejlesztéshez kötődő forrásokat lehessen felhasználni, hanem lépések történjenek minden alapnak, az úgynevezett ágazati alapoknak egy térségi integráció irányába történő harmonizálása felé. Meggyőződésem, hogy a parlamenti határozatban rögzítettek helyes utat jelentenek, annál is inkább, hiszen az Európai Unióhoz kiküldött kérdőívekben a magyar kormányzat vállalta azt, hogy a térségi finanszírozásban, a területi finanszírozásban az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjainak megfelelő intézményrendszert alakít ki a csatlakozás idejére. Ez a parlamenti határozat egyébként ebbe az irányba mutat, az én véleményem szerint helyesen. Mégis úgy gondolom, hogy ebben az értelemben a teljes területi integrációra csak akkor kerülhet majd sor, amikor kialakulnak a kistérségi fejlesztési koncepciók, az országos területfejlesztési koncepció elfogadása után és azzal együtt kialakulnak a megyei fejlesztési tanácsok által elfogadott koncepciók és a regionális fejlesztési koncepciók, hiszen ezek a fejlesztési koncepciók és az ezekhez kötődő rendezési tervekben elfogadott programok lehetnek az integráció alapjai, ezekhez a programokhoz kell hozzáigazítani a forrásokat, akkor valósul meg Magyarországon az úgynevezett programfinanszírozás eszköz- és intézményrendszere. Ez a parlamenti határozat egy lépés ebbe az irányba. Nem adja még azt a lehetőséget, hogy ez az integráció teljességében megvalósuljon, de mindenképpen egy fontos lépésnek tekinthető.
Rendkívül sok vita volt a tekintetben, hogy milyen intézményrendszer, milyen eszközrendszer mellett és milyen módon határozzuk meg az úgynevezett hátrányos helyzetű térségek besorolását. Ebben az értelemben a parlamenti határozattervezet szintén az Európai Unióban már bevált módszert követi: egyrészt a területi GDP-számításra alapozott, másrészt pedig egy olyan típusú mutatórendszert - immáron több mint 27 ilyen mutatót - alkalmaz, amellyel megpróbálja minél pontosabban körülírni egy-egy térség, egy-egy terület, egy-egy kistérség fejlettségét és fejletlenségét. A tekintetben a kormányzat és én magam is teljes nyitottságot mutatunk, hogy ezen szakmai preferenciák közé milyen egyéb feltételrendszert építsünk be, ahhoz azonban minden tekintetben ragaszkodni fogunk, hogy ennek a rendszernek normatív rendszernek kell lennie. Tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos kistérségek ezen normatív rendszer esetében is pro és kontra kikerülhetnek vagy bekerülhetnek ezekbe a kategóriákba, és ez problémát és gondot jelent; mégis úgy gondolom, hogy ez a típusú normativitás sokkal inkább illik a parlamenthez és egy felnőtt területfejlesztéshez, mint az a típus, amelyben csak a pályázatok alapján és egyedi mérlegeléssel döntünk arról, hogy melyik az a térség, amelyik fejlett vagy fejletlen. Én tehát szívesen fogadok minden szakmai javaslatot ennek a szakmai paraméterekre épülő rendszernek a pontosítására, azt azonban nem tudom felvállalni, hogy eltekintsünk a statisztikai alapokra helyezett térségi besorolástól.
Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor azt is, hogy a parlamenti határozat rögzíti: összesen a területek egyharmada kerülhet hátrányos helyzetű térségi besorolásba, hiszen ha ezt nagyon jelentősen felbővítenénk, akkor az azt jelentené, hogy nem adnánk prioritást a hátrányos helyzetű térségeknek. Fontosnak tartom ugyanakkor azt is, hogy a határozat nemcsak a hátrányos helyzetű térségek számára jelent orvoslást, hanem orvosolja azokat a problémákat is, amikor a Dunántúlon vagy fejlettebb régiókban maradnak ellátatlan területek és kisrégiók viszonylag ugyanolyan hátrányos helyzetben, mint például egész Kelet-Magyarország. A javaslat erre a problémára is orvoslást talál, hiszen alanyi jogon ezek a térségek is ugyanúgy finanszírozást kapnak - természetesen csak az elmaradottságukhoz kötődő finanszírozást tudunk biztosítani a parlamenti határozat alapján.
Szintén fontosnak tartom azt, hogy ez az a parlamenti határozat, amely - a magyar közjog történetében először - az állami támogatások esetében megpróbálja a terület fejlettségéhez vagy fejletlenségéhez viszonyítani, vagyis plafonizálni a különféle alapokból juttatható állami támogatást. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert szintén egy olyan lépés, amely esetében igazából a központi támogatások és a helyi problémák egy arányosabb finanszírozási rendszere jöhet létre anélkül, hogy a központi alapok és az ágazati alapok önállóságát sértenénk. Azt gondolom, ez is egy valódi lehetőség, egy valódi kísérleti lehetőség arra, hogy egyrészt világossá váljanak a parlamenti határozatban rögzített elvek, másrészt azonban a helyi autonómiát, a helyi önszerveződéseket és a speciális gazdasági körülményeket is figyelembe tudja venni a határozat.
Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a parlament vitát folytasson arról, hogy ez a szabályozás statikus és stabil maradjon. Mi azt javasoltuk, hogy a mostani szabályozás három évig legyen érvényben. Én fontosnak tartanám azt, hogy ez a három év megmaradjon; más kérdés az, hogy itt annyi kitételt mindenképpen tennék, miszerint az országos területfejlesztési koncepció elfogadása során - ha addigra vagy a koncepcióban jelentős eltérés van, akkor - esetleg hozzányúlhassunk még, nem generálisan, ehhez a parlamenti határozathoz, hiszen, mint ahogy említettem is, tartalmilag az országos területfejlesztési koncepció fogja kitölteni ennek a parlamenti határozatnak a tartalmi lényegét. Én mégis úgy gondolom, hogy a parlament bölcsességére bízva fontos lenne egy stabilitást, egy időhatárt adni abban az értelemben, hogy az érintettek hosszabb távon számolhassanak ennek a működő rendszernek a stabilitásával, hiszen valamennyiünknek az az érdeke, hogy ebből a forrásrendszerből ne csak egyéves, hanem két-hároméves programokat tudjanak elindítani a megyei fejlesztési tanácsok, márpedig ha a szabályozásunk nem átlátható és időben nem tervezhető, akkor nem lesz erre lehetőség, és előfordulhat, hogy pazarolni fognak az érintettek azáltal, hogy nem tudják tervezni a saját munkájukat.
Rendkívüli fontosságúnak tartom azt, hogy ha a parlament most el tudja fogadni ezt a határozattervezetet, akkor sokkal könnyebb helyzetben lesznek az érintettek, a megyei tanácsok, a megyei fejlesztési tanácsok, és természetesen nem csak a fejlesztési tanácsok, hanem a pályázók is.
Hiszen akkor lehetőség van arra, hogy a kormány egy gyorsított menetrendben a rá vonatkozó részleteket még szabályozza, és ebben az esetben a megyei fejlesztési tanácsok és az Országos Területfejlesztési Tanács már kora vagy késő tavaszon kiírhatja a megfelelő pályázatokat, elég idő áll majd rendelkezésre a megfontolt döntésre.
Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a fejlesztési forrásokat az önök segítségével sikerült a kincstári rendszerhez illeszteni. Ebben az értelemben tehát azok a pénzek, amelyekről ma itt dönteni fogunk, utófinanszírozás keretében jutnak el a pályázókhoz, az államkincstár őrködik azon, hogy a döntések után, amelyeket a decentralizált szervek meghoznak, a forrásokkal helyesen gazdálkodjunk, és ne legyenek ezek a források elpazarolva.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon hosszú szakmai vita és szakmai kompromisszum eredményeként terjesztjük a tisztelt Ház elé ezt a parlamenti határozattervezetet, rendkívül sok elemű és sok forrású az a szabályozás, amely a parlamenti határozattervezet elfogadása után a területfejlesztés intézményrendszerébe belép. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ezek a tanácsok az elkövetkezendő időszakban az országos pályázatokat is véleményezhetik majd, s mindenképpen azt kell mondanom, hogy az elmúlt év tapasztalatai alapján joggal ajánlhatom a tisztelt Ház figyelmébe.
Számítok arra természetesen, hogy újra föl fog nyílni a szakmai vita keretében is az, hogy mit tekintünk fejletlen és fejlett térségnek, hogy mennyiben preferáljuk a Dunántúlt és mennyiben preferáljuk a forrásrendszerrel Kelet-Magyarországot. Természetesnek tartom ezt a vitát, hiszen pontosan a tisztelt Ház az a fórum, amely hivatott arra, hogy az ország térszerkezetében megnyilvánuló különbségeket és fejletlenségeket végiggondolja, és az ehhez kötődő forrásrendszert meghatározza. A kormánynak e tekintetben végrehajtási szerepköre van. Az itt kialakított kompromisszumot kell végrehajtani az elkövetkezendő időszakban. És itt szeretnék visszautalni arra a vitára, amelyet a Házban már egyszer lefolytattunk, hogy a kormányzatnak van-e szándéka ebben a pénzosztogató szerepkörben tetszelegnie. Nincs, kérem tisztelettel. Valamennyiünknek az az érdekünk, különösen egyébként a hátrányos helyzetű térségeknek az az érdeke, hogy azt a vitát, amely a hátrányos helyzetű térséghez és az ott fölhasznált pénzek hasznosításához kötődik, az a parlament nyilvánossága előtt, törvényi és parlamenti határozati megállapodások után kerüljön végrehajtásra.
Borzasztóan fontosnak tartom ugyanakkor azt, hogy azok az intézményrendszerek - mind az Országos Területfejlesztési Tanács, mind például a VÁTI, amely az elmúlt időszakban a területfejlesztés háttérintézményévé válik, mind pedig az Országos Területfejlesztési Központ és Igazgatóság - rendkívül jelentős munkát végeztek az elmúlt időszakban. Lehetővé tettük azt, hogy immáron a nemzetközi térben, a Phare keretében, a brüsszeli támogatások során ennek az országnak lehetősége legyen határokon átnyúló programok megfinanszírozására, és ezen keresztül kialakulhasson egy olyan helyzet, hogy az Európai Unió a kelet-európai térségben Magyarországot a területfejlesztés mintatérségeként kezelje, és ebben az értelemben jelentős forrásokhoz juttassa.
Borzasztóan fontosnak tartom azt, hogy ezzel a rendszerrel tulajdonképpen megvalósulhat Magyarországon az a kofinanszírozási lehetőség, amelyet a területfejlesztési Phare-kérdések során állandóan és folyamatosan fölvetettek; és létrejöhessen a decentralizálásnak egy olyan típusú működési modellje, amelyben valóban az elkövetkezendő néhány évben a megyei és kistérségi fejlesztési koncepciók - a megyei és kistérségi rendezési tervek elfogadása után, a parlamenti határozathoz kötődően - valóban a projektfinanszírozás után a programfinanszírozás irányába léphessenek el.
Befejezésül azt szeretném rögzíteni - ugyanúgy, mint a területfejlesztési törvény elfogadásakor -, hogy ezen határozattervezet elfogadása folyamán arra törekszünk, hogy minél több politikai erő konszenzusát megnyerjük. Arra törekszünk, hogy minél több párt támogassa ezt a parlamenti határozatot, hiszen a területfejlesztés és -rendezés alapvetően nemzeti ügy. Úgy gondolom tehát, hogy minden szakmai javaslatra, minden érdemi vitára készek vagyunk a magunk részéről, és nagyon remélem, hogy a tisztelt Házban ebben az értelemben még módosító javaslatokkal, olyan javaslatokkal, amelyek az általunk végiggondolt rendszeren belül megtalálják azokat az arányokat, amelyeket a Ház maga elfogad és képviselni tud, ezeket mi mind elfogadjuk. Azért, mert - még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy - a legfontosabb az, hogy a határozathoz kötődően egy, ha nem is nemzeti konszenzust, de mindenképpen egy minél szélesebb támogatottságot tudjunk szerezni. Elnök úr, tisztelt Ház, köszönöm figyelmüket. (Taps.)