DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon csodálkozom azon, hogy a kormánypártok ilyen jól elszórakoznak ezen az ügyön, minthogyha nem is az országnak az egyik legnagyobb vállalata került volna súlyos és meglehetősen alapos gyanúba ebben a tekintetben. A MÁV-nak nincsen vezérigazgatója, megbízott vezérigazgató-helyettese van jelenleg, valamint az elmúlt héten intézkedett a közlekedési miniszter a MÁV elnökének a felfüggesztéséről is. Tehát nem lehet azt állítani, hogy itt semmiféle ügy ne lenne. Ezzel kapcsolatban a Fidesz is nagyon fontosnak tartja azt, hogy parlamenti vizsgálat legyen. Ezért az erre vonatkozó képviselői indítványt a Fidesz képviselői aláírták. Hadd tegyem hozzá, hogy a napfény fertőtlenít - mondta Franklin Benjámin, az amerikai szabadságharc egyik kiemelkedő személyisége. Azt hiszem, hogy ebben az ügyben is mindenkinek az az érdeke, hogy a napfény beszüremkedjék ezek közé a korrupciós ügyek közé. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem