DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma reggel a Falurádió műsorában a korán kelők arról hallhattak, hogy a kormány - idézem - "felelőtlen és átgondolatlan intézkedései, hibás döntései hogyan és milyen mértékben sújtják a vidéki lakosságot". Nemcsak az útelzárással tüntető őstermelőkről volt szó, hanem sok más egyébről is; például a pásztói önkormányzat tönkretételéről a pásztói kórházzal kapcsolatos intézkedések miatt - ezt mondta a rádió.
Én azonban nem a kormány hibás döntéseiről kívánok most szólni napirend előtt, éppen ellenkezőleg, a döntésképtelenség és a halogatás okozta veszélyhelyzetről.
A Baranya megyei Garé község neve az utóbbi időben gyakran előfordul a híradások között. Az ott levő veszélyeshulladék-lerakó története ismert. Már 1986-ban - 1986-ban, tessék figyelni! - kiderült, hogy a hulladéktároló környezetszennyezése mérhető, és szükséges annak mielőbbi felszámolása. Azóta több mint tíz esztendő telt el, kormányok jöttek, kormányok mentek, de a hulladéktároló maradt.
Jelenleg mintegy 62 ezer hordó áll a területen, az egészségre rendkívül káros hatású anyagokkal. Az egyik ilyen anyag a tetraklór-benzol, amely erősen rákkeltő hatású. A másik a dioxinok vegyületcsoportja, amelyek rákkeltőek, magzatkárosítóak, mutációval járó genetikai károsodást okoznak.
Ha van probléma ebben az országban, amelynek felvetésével és megoldásával kapcsolatban tilos és felelőtlenség a politikai egymásra mutogatás, akkor ez az. Erre a helyzetre nyugodtan lehet mondani a késlekedés vonatkozásában, hogy minden perc egy halál, mert az említett szennyező anyagok közül a tetraklór-benzol kimutatható már 1 kilométer sugarú körben a hulladéktároló körül a talajban, a felszíni vizekben és a 30 méter mélyen levő talajvízben, és a szennyezés lassan eléri a környező településeket.
A dioxinok vegyületcsoportja fellelhető a szétrepedt hordókban, a tározó talajában, a tározó alatti talajvízben, ami nagy veszélyt jelent, hiszen a nemzetközi szabványok szerint a dioxinok a talajvízben még nyomokban sem fordulhatnak elő rendkívül mérgező voltuk miatt. Tehát az azonnali beavatkozás elkerülhetetlen, legcélszerűbb lenne - ha volna ilyen törvényünk - hivatalosan katasztrófa sújtotta területté nyilvánítani a térséget, komoly anyagi és fizikai erőket mozgósítva a veszélyforrás felszámolása érdekében.
A helyi - egy fél megyényi - lakosság tiltakozik az egyesek szerint megoldást jelentő, Garén létesítendő hulladékégető megépítése ellen. Az engedélyezés per alatt van. A Magyar Demokrata Fórum Baranya megyei szervezete a lakossági tiltakozás alátámasztására Pécsen ma három napig tartó aláírásgyűjtést kezdeményezett. A lakosság, a tiltakozók féltik a térség természeti, mezőgazdasági, ökológiai és ökoturisztikai adottságait, értékeit, amely tényezők kitörési pontot jelenthetnek az egyébként nehéz helyzetben levő térség számára.
Meg kell említeni az üggyel kapcsolatban egy másik problémát. Tervezik a veszélyes hulladék Dorogra való szállítását, és a dorogi hulladékégetőben való megsemmisítését. Mértékadó szakemberek szerint ez az égetőmű technológiailag nem alkalmas a dioxinok megsemmisítésére. Tehát ha Dorogon történik a megsemmisítés, akkor ott mérgezik az embereket, és az csak növeli az aggodalmat, hogy egy szélcsatorna Budapest irányába hozhatja a mérgező füstgázokat.
Figyelemre méltó, és meg kell említenem, hogy például az USA-szabvány szerint még egy próbaégetés feltétele is az, hogy az érintett hulladékban ne legyenek dioxinok. Megnyugtató megoldás - szakértők szerint - a baseli egyezmény alapján történő külföldre szállítás és ottani megsemmisítés, amire tudomásom szerint van lehetőség.
Tisztelt Kormány! Felszólalásomat nem elvtelen támadásnak szántam, hanem figyelemfelkeltésnek. Kérem a kormányt korrekt, szakszerű és gyors intézkedésre a térség lakossága érdekében. Köszönöm. (Taps az MDF, a Fidesz, a KDNP és az MDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem