DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék átmenni mezőgazdának, de az Európai Unióhoz való csatlakozás lázában égünk, az Európa Tanács által kidolgozott dokumentum - a Vidéki Térségek Európai Chartája - szorgalmazza a sokfunkciós mezőgazdaság támogatását, melyben a termékek helyi feldolgozása, a helyi sajátosságoknak megfelelő, feldolgozott termékek előállítása a mezőgazdaság szerves része.
Ezzel szemben mit láttunk a most korrigálni kívánt törvényalkotásban? Nálunk a tök csak addig őrzi meg tökös jellegét, amíg meg nincs hámozva. Meghámozott állapotban már ipari termék. Ugyanez vonatkozik például a dióra. Feltört állapotban már nem dió, akkor már ipari termék, és a káposzta is csak addig káposzta, amíg Vecsésen be nem savanyítják, utána már szintén ipari termék.
Tehát, hogy ami termelői tevékenység volt, áttenni vállalkozói szférába és a vállalkozói szférának megfelelően adóztatni és járulékkal sújtani, ez éppen ellentétben áll az Európa Tanács által kidolgozott és említett dokumentummal. Tehát nem az Európa felé vezető úton visz minket, hanem visszafelé. Ennyi még hozzátartozott ehhez a vitához, és köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem