DR. KASUBA JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. KASUBA JÁNOS
DR. KASUBA JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azok közé a képviselők közé tartozom, akit az elmúlt két évben nagyon sokan megkerestek ezzel a problémával, és folyamatos lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem tudtuk megoldani ezt a nagyon fontos, sok embert érintő gondot.
Az élet azt bizonyítja - maga a törvény beterjesztése is, és a most sokat vitatott, de elmondott délelőtti adatok is -, hogy tulajdonképpen pénzügyileg is meg lehetett volna ezt a kérdést oldani. Ez az összeg, ami tulajdonképpen a kérdés megoldásához szükséges, lényegében visszacsatolódik az 1996-os mérleghez. Ezt a mérleget nem rontotta volna úgy el, hogy abból nagyon komoly egyensúlybomlás következzen be, de úgy gondolom, politikailag is jó lett volna ebben kicsit előrébb menni, mert a vidéken élő emberek nem foglalkoztak volna olyan gondolatokkal, hogy egyes esetekben megszavazza a kárpótlást az Országgyűlés, más esetekben esetleg elutasítja vagy hosszú ideig késlelteti.
Nagyon örülök, hogy a mostani hozzászólások - kicsit eltérően az előző napi, tehát a tegnapi (Sic!) hozzászólásoktól - elkerülték azt, hogy valami politikai felhangot kapjanak, akár a korábbi törvény döntéséhez, akár a mostani kétéves problémához és halogatáshoz viszonyítva, hiszen ennek már nem volna értelme. Azt lehet érezni az eddigi hozzászólásokból és a különböző bizottsági hozzászólásokból is, hogy talán egyetértésre juthatnak a képviselők, és meg lehet szavazni ezt a törvényt, hogy minél hamarabb a megoldást meg lehessen valósítani.
A másik ilyen tapasztalat volt a hozzászólásokból, hogy - mint ilyenkor lenni szokott - tovább szélesítjük azokat a gondolatokat vagy lehetőségeket, amelyek a tervezetben benne vannak, vagy amelyekre inkább reálisan lehet számítani, hogy a képviselők többsége, a pénzügyi vezetés is igaziból támogatni fogja. Ezért azt gondolom, hogy bár sok mindenben van igazság, a törvényben levők körére terjesszük ki ezt a törvényt, és különösen három, már több képviselőtársam által érintett kérdésben jussunk egyetértésre, szavazzuk azt meg, és végezzük el ezt a feladatot.
Elsősorban itt a határidővel kapcsolatos módosítás nagyon örvendetesen alakul. Úgy gondolom, ennek nagyon sok polgár - ugyanúgy, ahogy az előttem szóló képviselőtársam elmondta - örülni fog. Nagyon fontosnak tartom és megfontolásra ajánlom képviselőtársaimnak, hogy az inflációval kapcsolatos kétéves mulasztáson, az inflációval kapcsolatos felértékelésen gondolkodjanak a képviselőtársak, és természetesen a pénzügyi tárca, a honvédelmi tárca vezetői is.
Nagyon fontosnak tartom, mert láttam a gyakorlatban, hogy az igazolások milyen nagy gondot és problémát okoznak az embereknek, hiszen itt azért egy ötvenéves időszakról van szó. És a nagy problémát az is okozza, hogy ehhez a kérdéshez, tehát az igazolásokhoz - meg kell mondani őszintén - egyes önkormányzatok különbözőképpen viszonyultak. Voltak, akik sokkal nehezebben, voltak, akik sokkal rugalmasabban és könnyebben adták ki ezeket az igazolásokat, hogy úgy mondjam, talán inkább emberségesebben.
Végezetül azzal fejezem be, hogy én úgy gondolom, ezt a törvénymódosítást sikeresen meg fogjuk szavazni, és kérjük fel mind a két illetékes minisztériumot, illetve három illetékes minisztériumot is, hogy úgy, ahogy az előbb Győriványi képviselőtársam mondta, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad; felgyorsítva ezt a munkát, minél hamarabb érjünk végre a végére.
Köszönöm szépen kedves figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem