DR. TÓTH TIHAMÉR

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH TIHAMÉR
DR. TÓTH TIHAMÉR (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A hétvégi futárpostával, gondolom, rajtam kívül valamennyi képviselőtársam kézhez vette azt a levelet, amelyet miniszter úr bizonyára azért tartott szükségesnek részünkre megküldeni, mert úgy gondolta, hogy az általa szabálytalannak, sőt helyenként törvénytelennek minősített adatgyűjtéssel kapcsolatban kellene az Országgyűlés tagjainak valamit mondania.
Szeretném jelezni, hogy ez a levél a sajtóban megjelent közlésekhez képest semmi újat, semmivel többet nem adott, tehát úgy érzem, ha ez volt a cél, akkor ezt a célt nem sikerült elérni. Sikerült viszont néhány talányosan megfogalmazott közléssel elérni azt, hogy akinek eddig nem lettek volna bizonyos eljárási szempontokkal kapcsolatban kételyei, annak most támadhatnak. Egyszerűen azért, mert miniszter úr jelzi, hogy amikor a nemzetbiztonsági bizottságot tájékoztatta az ügyről, március 24-én, utána kiszivárogtatás történt. Lehet, hogy ennek köszönhető az, hogy miniszter úr kénytelen volt március 25-én a közvéleményt a sajtó útján tájékoztatni. Gondolom, hogy miniszter úr legalább annyira tudja, mint akik nem értenek olyan jól a titkosszolgálatokhoz, hogy a kiszivárogtatás egyidős a hírszerzéssel. Az, hogy kiszivárogtatás történt, egy dolog, esetleg meg kellene vizsgálni, hogy kinek az érdekében és honnan történt a kiszivárogtatás.
Nagyon érdekes az adatgyűjtés elrendelésének időpontja, amiről miniszter úr azt mondja, hogy 1994 és '95. Nem tudom, hogy ez 24 hónapot vett-e igénybe vagy mennyit, de hogy két évre teszik az időpontot, ez így meglehetősen zavaros. Úgyhogy szeretnénk tudni egyáltalán, hogy pontosan mikor kezdődött ez az ügy, és ki rendelte el az adatgyűjtést. Köszönöm. (Taps az MDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem