KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Igaz, amit ön elmondott, úgyhogy ünnepélyesen kijelentem: én az illető terméket nem szeretem, szerintem az rossz. (Derültség.) Túl édes, nagyon szénsavas, nem oltja a szomjat.
Tehát, ha véletlenül túlságosan sok választópolgár, aki nyilvánvalóan élénken és érdeklődését nem vesztve, lankadatlanul figyeli a közvetítést a parlament plenáris üléséről, akkor most ők tudják miről van szó: senkit nem akarok erre rávenni.
Csak azt a mentalitást próbáltam erősíteni, ami - dacára annak, hogy nekem az adott termék nem tetszik, én nem fogyasztom, s a többi, s a többi - azért iránymutató. És ebben kénytelen voltam ezt a példát elmondani. De önnek egyébként igaza van, csínján kell ezzel bánni. A rossz példák esetében pedig azért nem neveztem meg szándékosan céget, nehogy úgy járjak, hogy elkezdenek perelni engem különböző jó hírnév megsértése miatt, ami egyébként azért lenne megint visszás, mert ők effektíve ezzel a tevékenységgel törvényt sértettek. Tehát még egyszer mondom, semmi ilyen szándék nem volt bennem, és remélem, hogy most akkor a mérleg nyelve a helyére billent.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem