DR. NAGY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR, a számvevőszéki bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem tartom túlságosan szerencsésnek Varga Mihály képviselőtársam napirend előtti hozzászólását, hiszen ugyan kétségtelen tény, hogy ha van országos jelentőségű ügy, a privatizáció az, és nemcsak ebben a ciklusban, hanem a megelőzőben is az volt. De miért tekinthetnénk rendkívülinek azt, hogy az Állami Számvevőszék sajtótájékoztatót tartott a jelentéséről, nyilvánosságra hozta a jelentés tartalmát? Kinek-kinek joga ebből állandóan idézni, de hogy ez mitől rendkívüli, ezt én természetesen nehezen látom be - de nem ezért kértem szót.
Azért tartom szerencsétlennek, mert a vonatkozó előírások értelmében egyáltalán nem kizárt, hogy ez a csomag ide kerül a Ház elé, legalábbis azt gondolom, hogy nem lenne ártalmas; ez viszont egy csomagot jelent, az alapjául szolgáló ÁPV Rt.-jelentés, amit a kormányzat is megtárgyalt, és az ÁSZ-jelentés együttesen képezi, képezheti annak a vitának az alapját, amiből ilyen, olyan vagy amolyan konklúzióra lehet jutni.
(15.40)
Ezért én azt gondolom, mivel maga a számvevőszéki bizottság sem tárgyalta a mondott okok miatt - de csak a mondott okok miatt - ezt a jelentést, hogy rendkívüli ügynek feltüntetni azt, ami egyébként nagy valószínűséggel a Ház elé is idekerül, nem túlságosan szerencsés.
Köszönöm szépen. (Dr. Homoki János: Nem kell nyilatkozni! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem